Persze már azelőtt is megfordultam néha a Restiben, de nem jelentett nekem semmit. HG, a jeles oktatáskutató mondta egyszer, hogy zseniális hely, mert olcsón egész jó ételeket lehet kapni (ha nem is nagy adagokat). Aztán egyszer körülnéztem, és megláttam a falakon a V* szeszgyár plakátjait. Én akkoriban lelkes fogyasztója voltam a V*-i szatmári szilvának, és rendeltem egy pohárral.
De akkor itt el kell mesélnem egy történetet, mert ehhez az italhoz kapcsolódik. A pedagógiai innovációk mellett elkötelezett KOMP-csoport leginkább Csillebércen tartotta összejöveteleit a 90-es években, meg később is egy ideg. Jók voltak ezek, és persze mindig előkerült valami jóféle ital. Sokat emlegettük például azt a téli "munkaértekezletet", amikor jégcsapot törtünk a tetőről, és azt tettük a whiskybe. Egy alkalommal szatmári szilvát vittem, és kívácsian vártam, mit fog mondani rá a salgótarjáni [update: talán nem is tarjáni] iskolaigazgató, aki nemcsak a pedagógiának, hanem a pálinkáknak is nagy szakértője volt. Megforgatta a szájában, és azt kérdezte: "Mindig ezt iszod?" "Leginkább igen" - mondtam büszkén. "Egy kicsit ciános - szólt végre -, nem értem, a szilvapálinka nem szokott ciános lenni." Na, ez a kifinomult ízlelés nagyon tetszett a társaságnak, és rögtön elhatároztuk, hogy Ferivel is próbát teszünk. Loránd Ferenc, a KOMP-csoport vezetője szintén szerette a minőségi italt, amíg az egészsége engedte, és értett is hozzá. És jött is. "Nem mondunk semmit, kóstold meg, mit szólsz hozzá! Na, érzel valamit az ízében?" "Egy kis keserűmandulát" - mondta Feri, és a kis csapat el volt ragadtatva. Azóta sem tudom, hogy baj-e, ha a szilvapálinka keserűmandula-ízű, de ez a márka ma is az egyik legjobb a piacon.
Szóval rendeltem volna egy pohár szatmári szilvát a Kis Öregtől, akit aztán nagyon megszerettem. Azt mondják, meghalt már. Ha így van, nyugodjék békében. De nem volt, és azóta sincs ez a szesz a Restiben, a bekeretezett reklámképek csak dekorációs célokat szolgálnak. "Van viszont beszterci szilvánk" - mondta a Kis Öreg. "Kóstolja meg!" Azóta iszom a M*-i szeszgyár besztercei szilváját a Restiben hetenként egyszer, és nagyon fájna, ha le kellene mondanom róla.
Nem a pálinka miatt, vagy nem elsősorban ezért. A Kis Öreg már régen nem kérdezi két ujjával mutatva, hogy hozhatja-e a kupicát, de itt vannak a lányok, akik szintén tudják már, hogy mit akarok: szilva, túrós csusza és Borostyán a változtathatatlan menü. Ülök a restiben, egyedül, várom a vonatot, nézem az embereket, a falakat, a felszolgáló lányokat, és otthon érzem magam Borsodban, Miskolcon, útközben, otthon a Restiben.