2016. május 31., kedd
Újra arról, hogy migráns
-- Képzeld, nálunk a falak tele vannak Rembrandttal.
-- Komolyan? És mivel irtjátok?
Az idétlen párbeszéd azt mutatja, hogy kaphat egy ismeretlen szó negatív jelentést, pusztán a kontextusból. Ezzel analóg a "migráns" szó karrierje. Egy a magyar nyelvben gyakorlatilag (eddig) nem létező szót elővesznek, állandóan negatív kontextusban használják, és az így kapott taszító konnotációt megőrzi akkor is, amikor semmi ilyen szándékunk nincs. Elég sajnos, hogy tárgyilagos és ellenzéki szövegekben is lépten-nyomon előkerül.
2016. május 30., hétfő
Elveszett a telefonom
2016. május 28., szombat
Az éj sötét
2016. május 26., csütörtök
Finom utalások
Miben más?
2016. május 24., kedd
A Facebook nem polisz
A Facebook nem polisz. A Facebook nagyon sok jó dologra használható, távolról sem csak a hülyeségekre. Spirituális vezetőt, esztétikai élményt és sok hasznos ismeretet találhat itt az, aki nyitott az ilyesmire. De teljesen alkalmatlan a politikai közösség szervezésére. Nem igaz tehát az, amit sokan gondoltak az arab tavasz tanulságai alapján: hogy a közösségi média "kollektív szervező és agitátor". Azt állítom, hogy éppen ellenkezőleg: a közösség depolitizálásának hatékony eszköze, és ebben a minőségében legalább részben a posztmodern diktatúrák támasza. A Facebook az a közösségi tér, ahol azokkal és csak azokkal vagyok együtt, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. És akkor mi van?
A politikai akarat normálisan úgy artikulálódik, hogy a lakosság különböző csoportjainak érdekeit, szándékait, elégedetlenségét szűkebb politizáló értelmiségi csoportok formálják a politikai arénában képviselhető programokká. Különösen így van ez -- aligha lehet másképp --, amikor iskolázatlan tömegek bajairól és fájdalmairól van szó. Ez kétirányú információcsere: a tömegek szava el kell, hogy jusson a politizáló osztályhoz, de a fordított folyamat is fontos: a tömegekkel meg kell értetni, hogy a politikai jelszavak és programok az ő érdekeiket képviselik.
Nem egyszerűen azt állítom, hogy a Facebookon ez a kétirányú kapcsolat nem jön létre. A helyzet ennél rosszabb: a közösségi médiában valójában megtörténik a politikai akarat artikulációja, de ez nem jut el sehová. Facebookon nem véleményformálás történik, hanem vélemény-visszaigazolás. Hozzáteszem, ez nemcsak a közösségi médiára vonatkozik, hanem tulajdonképpen az internetes sajtó egészére, hiszen médiafogyasztási szokásainkat általában a közösségi média alakítja, amennyiben hajlamosak vagyunk azokat a cikkeket olvasni, amelyeket a hozzánk hasonlók olvasnak és ajánlanak. Az ún. közvélemény-formálók csak egymás véleményét erősítik, miközben részletkérdésekben egymás torkának esnek. Akiket meg szeretnének győzni, azok nem olvassák a posztjaikat, csak akkor olvasnák azokat, ha már meg lennének győzve. De nincsenek. Amiként fordítva: ők sem tudják, hogy mit gondolnak azok, akik "még nincsenek meggyőzve". A közösségi média nemhogy nem agitátor, hanem egyenesen menekülési lehetőség az értelmiség számára, hogy ne kelljen agitálni. Amikor egyszer megmorogtam a tömegmozgalmak egyes vezetőit bíráló értelmiséget, hogy nem fanyalogni kéne, hanem segíteni, az öntudatos válasz az volt, hogy "én már segítettem, megírtam, hogy miért káros, amit csinálnak". Az láthatóan nem zavarta a posztolót, hogy a mozgalom résztvevői nem olvassák amúgy teljesen helyénvaló bíráló szavait.
Meg azt is mondják gyakran okos emberek, hogy a diktatúrákat a nevetés pusztítja el. Hogy nem vesszük őket komolyan. Csakhogy komolykodó uraink kigúnyolása a Facebookon nagyon hasonlít arra, amit magamban már korábban gyülekezeti humornak nevezem el. Egy közösség tagjai jókat mulatnak azon, milyen buták azok, akik nem tagjai a közösségnek. Ez biztos nagyon kellemes, de veszélytelen, mert csak a leleplezettet leplezi le. Akinek a szemében még nincs leleplezve a fennálló, az egyszerűen nincs ott, és nem hallja a viccet.
Fogalmam sincs, hogy mi a teendő. Egy biztos: oda kell menni. Hogy pontosan hová és kihez, no ez az az alapkérdés, amiről beszélni kéne.
2016. május 22., vasárnap
Egy farzseb kevés
2016. május 21., szombat
Kis pragmatika
Az ember néha célokat valósít meg, néha önkifejez, néha kommunikál csak azért, hogy két elme között a szakadék kisebb legyen, néha babusgat, és biztos van még más is. Ezek mind cselekvések, mind nagyon emberi dolgok. A harmónia titka talán csak az, hogy ezek közül egyik se tengjen túl az életünkben. Amikor a bölcs azt mondja, ne foglalkozz annyit a jövővel, az nem azt jelenti, hogy élj úgy, mintha nem lenne jövő. Ez nyilvánvalóan nem lehetséges. Inkább talán azt, hogy fogd vissza egy kicsit a célmegvalósító énedet, és adj nagyobb teret a másik háromnak, vagy mittudomén hánynak.