2016. december 30., péntek
Három nővér
Megint a hitről
2016. december 29., csütörtök
Megint egy félreolvasás
Hát ez van...
– Zsóka néni! Ő a férjed?
– Igen.
– Ja.. Furcsán néz ki...
2016. december 27., kedd
A választási politizálás vége
2016. december 25., vasárnap
A király meztelen
– Igen, meztelen vagyok – mondta a király. – Lám, ennek az ártatlan gyermeknek volt bátorsága kimondani. Ideje, hogy végre tabuk nélkül beszéljünk erről: mától mindenki járjon meztelenül, végül is az a normális.
2016. december 22., csütörtök
A lányok
2016. december 19., hétfő
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje
2016. december 17., szombat
A lázadás éve
2016. december 15., csütörtök
Tíz deka szalonna
2016. december 14., szerda
2016. december 13., kedd
Stop
2016. december 11., vasárnap
Az alkotásról
2016. december 10., szombat
Mitől van a PISA-kudarc?
Az emberi jogok napja
2016. december 9., péntek
Mindennapi lelkiség
Álom egy könyvről
- én nem szánok erre egy vasat se, és pénz felhajtására se vállalkozom;
- csak olyan kiadás érdekel, amelynek eredményeként a könyvesboltokba kerül a könyv.
http://mek.oszk.hu/08700/08758/index.phtml
Kalandozások Budapesten
Ébredés
2016. december 8., csütörtök
2016. december 7., szerda
2016. december 6., kedd
Egy független médium
2016. december 5., hétfő
Egy régi ismerős
Egy szuper kártya
2016. december 4., vasárnap
2016. december 1., csütörtök
Összeomlás
2016. november 23., szerda
A reklámok új világa
Új szakasz
Szamárpad
2016. november 21., hétfő
Valami krácia
Leider
2016. november 20., vasárnap
2016. november 18., péntek
Ahelyett, hogy politizál
2016. november 16., szerda
2016. november 15., kedd
Amerika Trump alatt
2016. november 14., hétfő
2016. november 10., csütörtök
2016. november 9., szerda
Aggódnak értem
– Nem.
– 11 órája nem osztott meg semmit. Nem tudom, merre járhat.
A demokrácia vajon mi?
Arról, hogy mi a demokrácia
History reloaded
Műveltségkép
2016. november 8., kedd
Minek a bor? Mulatunk?
2016. november 7., hétfő
Kelet és nyugat
2016. november 6., vasárnap
Gyászmunka
2016. november 5., szombat
Meghosszabbított vonalak
2016. november 4., péntek
Niemöller
2016. november 2., szerda
A névelő pedagógiai szerepéről
Gyász
2016. október 31., hétfő
Ima
2016. október 30., vasárnap
Omega
2016. október 29., szombat
A magyarázat ereje
Egyszer ezt kérdeztem Jánossytól: ugye úgy van, hogy ha valaki nem tud valamit érthetően elmagyarázni, akkor azt ő maga sem érti. – Nagyon így van – felelte Jánossy. Sőt, ha valamit senki sem tud érthetően elmagyarázni, akkor az nem is igaz.Na most a lényeg, hogy van-e valaki az én cimboráim között, aki szintén ismeri ezt a történetet, és esetleg forrást is tud. Köszi előre is!
2016. október 28., péntek
2016. október 27., csütörtök
Szerencsére nemcsak vita van, hanem pl. megbeszélés is. És lehet, hogy nagyobb figyelmet kéne fordítani a megbeszélés és tárgyalás kultúrájának fejlesztésére. A megbeszélés során
- közösen keressük az igazságot vagy a legjobb megoldást,
- nagyon figyelünk arra, hogy a másik mit akar mondani (a "belső szóra", amit gyarló külső szavakkal akar kifejezni),
- mi magunk is próbáljuk a legérthetőbben kifejezni magunkat,
- készen állunk arra, hogy bármikor módosítsuk az álláspontunkat, azaz meggyőzhetőek vagyunk.
- Félünk a Veszélytől, ezért inkább a Kisebbik Rosszat támogatjuk.
- Annyira félünk a Veszélytől, hogy a Kisebbik Rossznak mindent elnézünk. Bűnös? Igen. De a Veszély még bűnösebb.
- Azt hiszem, ez a forrása a politikai rajongásnak. A Kisebbik Rossz észrevétlenül a Nagy Jóvá nő a szemünkben.
- A Kisebbik Rossz persze tudja, hogy alapvetően a félelem miatt támogatjuk, ezért mindent megtesz azért, hogy életben tartsa a félelmet.
- Egy idő után már nem emlékszünk, hogy alapból félünk a Veszélytől, vagy csak azért, mert a Kisebbik Rossz ezt várja tőlünk.
2016. október 25., kedd
Az ünnep méltósága
2016. október 23., vasárnap
2016. október 22., szombat
Nemzeti ügyek
Ehelyett azt kéne egyszer megérteni, hogy a forradalom emléke tökéletesen alkalmatlan arra, hogy nemzeti egységet hozzon létre. 1956-ról annyira eltérő, sőt ellentétes narratívák szólnak, hogy jobban se kell. Az ősbűn szerintem az volt, amikor nemzeti ünneppé nyilvánította az Országgyűlés október 23-át, amivel pl. az iskolákat – köztük az általános iskolákat – rákényszerítette arra, hogy semmitmondó szólamokkal üresítsék ki az emlékét. Az is kérdés, miért kell minden nemzeti ünnepnek a politikáról (azaz a hatalomról) szólnia.
2016. október 21., péntek
2016. október 20., csütörtök
Tanuszoda
Önbizalomtréning
2016. október 18., kedd
A rács
– Nem lehet, drága Emma néni, ez azért van ott, hogy ne essen le.
– Dehogy esek le. Minek tették ide ezt a rácsot?
– Így vigyáznak magára.
– Csak ide akarok menni az udvarra.
– Az udvarra?? Nem tud oda kimenni, Emma néni, és különben is esik az eső.
– Dehogy az udvarra, csak ide, na, ide. Adja ide a kezét!
– Ide se lehet, Emma néni. És nem szabad mindig kiabálni, mert zavarja már a szobatársát.
– Maga is csak olyan, mint a többi. Mind egyformák. Vegye le a rácsot!
– Tessék szépen lefeküdni, jó?
– Megálljon, megálljon! Maga is csak olyan, mint a többi. Vegyük már le azt a rácsot!
2016. október 15., szombat
Európa, vigyázz!
Liberális vagy gyenge
Ami viszont fölháborít: az a laza kézmozdulat, amellyel egyes szülőknek ezt a pszichés defektusát össze szokás kapcsolni az ún. liberális nevelési elvekkel. És akkor ugye mindjárt lehet a régi jó szigorúságot fölmagasztalni. A valóság ezzel szemben egyrészt az, hogy se Spock, se Vekerdy soha nem mondták azt, hogy nem szabad korlátozni a gyereket, másrészt az, hogy a túlzottan kényeztető nevelés nem elvekből, hanem gyengeségből fakad. Az ún. liberális nevelés kárhoztatása emiatt nemcsak inkorrekt dolog, hanem veszélyes is: elsiklik a szerencsétlen szülők pszichés (és esetenként szociális) problémái fölött azt képzelve, hogy ez a dolog felvilágosítással (vagy éppen a konzervatív nevelési elvek újratöltésével) megoldható.
2016. október 14., péntek
Hatodik érzék
Nobel-díj
2016. október 13., csütörtök
Nem vették észre
2016. október 11., kedd
Elnézés és megbocsátás
2016. október 10., hétfő
Adaptív alkotmány
2016. október 9., vasárnap
Új ellenzékiség
2016. október 8., szombat
Rekviem
- Két kérdés az iskolai autonómiáról. Népszabadság, 1999. június 10. 10. o.
- Cölöptologatók. Népszabadság, 2000. április 21.
- Hogyan fosszuk meg a magyarságot a kultúrától? Népszabadság, 2000. augusztus 14.
- Müller doktor ifjú páciensei. Népszabadság, 2003. február 17.
- Tradíció és újítás a baloldalon. Népszabadság, 2003. április 19. (Andor Lászlóval és Földes Györggyel közösen.)
Daltalanul
Buried alive
2016. október 7., péntek
Milyen demokrácia?
Új barbárság
Kant híres formuláját parafrazeálva: a műveltség kompetencia nélkül vak, a kompetencia műveltség nélkül üres. Az analógia persze sántít, hiszen a tudás e két formája nem válik ennyire külön egymástól, de kétségtelen: létezik inkompetens műveltség, és épp olyan jól ismert jelenség a műveletlen kompetencia is. Mostani előadásomat teljes egészében annak a gondolatnak szentelem, hogy a magyar közoktatást uraló konzervatív, ismeretközpontú tantervek dacára ma – az ezredforduló után – az igazi veszélyt nem a "vak műveltség", azaz az ismeretek iskolás halmozása jelenti, hanem az "üres kompetencia", egy új barbárság és múltfelejtés kivirágzása.
2016. október 5., szerda
Könyvtári beszélgetések
Bukás
Arculatváltás
A Facebook ereje
2016. október 4., kedd
2016. október 2., vasárnap
A bénaság dicsérete
Paradox ország
– Ma népszavazás volt Magyarországon, az ellenzék boldog.
– Ó, akkor a kormánypárt bizonyára el van keseredve.
– Nem, a kormánypárt még boldogabb.
– Hogyan? Hát melyik válasz győzött?
– Egyik sem, a népszavazás érvénytelen.
– Ó, hát biztos nem készítették elő rendesen.
– De bizony, 17 milliárd forintot költött rá a kormány.
– Jól megy ezeknek a magyaroknak. Gazdagabbak, mint mi?
– Aligha, tömeges a szegénység, a munkanélküliség, pusztul az egészségügy, az oktatás.
Elmebeteg-e vagy?
Ezek nem választási eredmények
Ki a győztes?
Érvénytelen
2016. október 1., szombat
2016. szeptember 29., csütörtök
Nem népszavazás
- a szavazásra feltett kérdés nem értelmezhető (a. az EU nem akar kvótaszerűen menekülteket betelepíteni, b. ha akarna is, az nem tartozna az országgyűlés hatáskörébe);
- az sem tudható, mik lennének a tényleges következményei egy eredményes népszavazásnak az igen, ill. a nem válasz többsége esetén;
- a kormány semmit nem tett azért, hogy szakszerűen felvilágosítsa a lakosságot az ilyen vagy olyan döntés jogi következményeiről, azaz hogy helyzetbe hozza a választókat;
- éppen ellenkezőleg hatalmas erőkkel azt sugallja, hogy a népszavazás eredménye valami módon összefügg a Magyarországra (majd, esetleg) beáramló menekültek számával, de nem fejtette ki, hogy mi ez az összefüggés (mivel ilyen összefüggés nincs is);
- meghökkentő módon a népszavazást egy olyan kormány kezdeményezte, amelynek nyomasztó parlamenti többsége van, és eddig bármit meg is tett, amit jónak látott, népszavazás nélkül;
- a kormány közpénzekből igen erőteljes kampányt folytat az általa preferált válasz mellett, ami eleve lehetetlenné teszi, hogy az állampolgárok szabadon döntsenek;
- a kormány médiamonopóliumából (azaz a sajtószabadság hiányából) következően a preferált "nem" választól eltérő választói magatartás melletti érvek szinte semmilyen nyilvánosságot nem kaphattak;
- a kormány fölötti ellenőrzés teljes hiánya miatt nem lehetünk biztosak abban, hogy a szavazás tiszta lesz, azaz nem növelik meg a nem szavazatok számát illegális eszközökkel.
A tanító néni mondta
"Jó kertészek akarunk lenni. Lenyesegetjük majd a vad hajtásokat."
#tanítónénimondta
2016. szeptember 28., szerda
Tabuszavak 2016
Frissítés
Gyűlöletkampány
Pukli kilép
Inkább sírjon
2016. szeptember 27., kedd
Időkitöltő
-- Nem.
-- Kár, mert akkor adhatnék neki időkitöltő feladatot.
(Tanítónő beszélget az anyukával.)
2016. szeptember 24., szombat
Miről nem szól a szavazás?
2016. szeptember 22., csütörtök
A pásztorok felelősségéről
2016. szeptember 21., szerda
Lemondott a keresztény értékekről
2016. szeptember 20., kedd
Állampolgári kötelezettség
2016. szeptember 19., hétfő
2016. szeptember 18., vasárnap
Ebédposztok
2016. szeptember 17., szombat
2016. szeptember 16., péntek
Nihilista
Válaszoljon igennel vagy nemmel!
2016. szeptember 15., csütörtök
Keresztény nemek
"Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt."
Nemmel szavazó egyházi vezetők:
- Balás Béla, Kaposvár katolikus püspöke,
- Beer Miklós, Vác katolikus püspöke,
- Kozma Imre lelkész, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke,
- Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita,
- Szenczy Sándor lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke,
- Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze,
- Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.
Sicc
2016. szeptember 14., szerda
Migráncs-nóta
Egyszer csak egy migráncs ért hozzám,
Tíz körömmel másztam a falra,
Nem lettem a migráncstól felfalva.
Lompos migráncs bottal hadonászik:
"Könnyű annak, aki falra mászik,
Fel is hagyok már minden reménnyel,
Nem bírok a magyar kereszténnyel."
2016. szeptember 13., kedd
Piros pont
Nem reagál
Láthatatlan ellenségek
2016. szeptember 12., hétfő
2016. szeptember 11., vasárnap
Ki a felebarátom?
2016. szeptember 10., szombat
2016. szeptember 9., péntek
Elvesztettük
Dehumanizálás
Járulékos veszteség
2016. szeptember 8., csütörtök
2016. szeptember 7., szerda
Bácsi 2
– Én Imre vagyok. Mihálynak szólíthatom?
– Maga hányban született?
– 58-ban.
– Akkor inkább Mihály bácsi, ha kérhetem. Én 45-ös vagyok.
Bácsi
– Gyere beljebb, hogy a bácsi is el tudjon menni – mondja egy lány a barátnőjének.
Majdnem hátranéztem, hogy kiről van szó. :)
Élő szürreál
– Jó napot kívánok!
– (semmi)
– Jó napot kívánok!
– (semmi)
Hát jó, talán be lehet jutni nélküle is. Nem az én dolgom, hogy a halálesetet jelentsem. A folyosónál zárt beléptető rendszer, de az ólálkodásom gyanús, előjön egy másik biztonsági őr. Itt csak őrök vannak? Remélem, nem idegenek. (Mostanában a Támadás egy idegen bolygóról c. sorozatot szoktam nézni a 60-as évekből.)
– A Q@&#/ Shopot keresem.
– Igen az úr majd segít – mutat az előbbi őrre, aki közben szerencsésen magához tért.
– Bocsánat, nem tudtam fölébreszteni az előbb – mondom kissé talán tapintatlanul.
– Nem aludtam. Meditáltam!
– Ó, akkor még inkább elnézést kérek.
– Hát ha valaki rákos volt, annak muszáj.
– Persze, semmiképpen nem akart szemrehányás lenni...
– Közben cigányzenét hallgatok. No, miben segíthetek?
– Q@&#/ Shop – mondom tömören, mint egy jó ismerősnek.
– Rendben, adok egy belépőkártyát. A nevét kérem, egy személyi igazolvány számot...
Mindent akkurátusan felír, anyukám nevét nem kérte szerencsére, őt igazán nem szívesen kevertem volna bele a dologba.
– És merre találom az üzletet?
– Hát... nálunk minden a másodikon van. A folyosó végén van a lift, menjen föl a másodikra.
– Köszönöm.
A liftet ugyan nem találtam meg, de a lépcsőházat igen. Az oda való belépéskor és az onnan való kilépéskor is szükség volt a kártyára.
Kis nézelődés után megtalálom a Q@&#/ Shopot. Benn pult mögött két szomorú nő.
– Jó napot! Melyik szolgáltatót keresi?
– A Q@&#/ Shopot.
– Foglaljon helyet!
Egy pillanatig tétovázom: most a türelmemet kérte, vagy azonnal foglalkozni akar velem?
– Itt tessék leülni. Leülhet a falnál is, de akkor hangosan kell kiabálni, amikor beszélgetünk.
– Igen, értem, bocsánat...
Innentől kezdve minden gördülékenyen ment. Összességében meg vagyok elégedve a Q@&#/ Shoppal. :)
Magyar fáraó?
2016. szeptember 6., kedd
Új államtitkárság vagy mi
2016. szeptember 5., hétfő
2016. szeptember 4., vasárnap
Jó éjt!
A hetyegésről
2016. szeptember 3., szombat
PNL
-- Parti Nagy Lajos.
-- Ja, Parti Naggyal újabban mindenhez íratnak egy új szöveget. Írhatna a Himnuszhoz is valami vicceset, mert az kurva depressziós.
#beszélgetéseink
A buszból
-- Be voltam rúgva?
2016. szeptember 2., péntek
Visszatolhatja-e a biciklit a Tanítanék?
Persze mondhatjuk, hogy ez van, ezt kell szeretni (vagy legalább elfogadni), de ha már ez van, akkor legalább az adott kereteken belül legyen egy kicsit jobb, és hát voltaképpen ez lenne a szakszervezetek dolga, nem? Hát ahogy vesszük. Jogállamban igen. Autokratikus rendszerekben is el lehet érni apró változásokat ügyes lobbizással, tömegmozgalommal azonban aligha. A Tanítanék tömegmozgalom, amelynek eszköztárában a tüntetés, a sztrájk és a polgári engedetlenség szerepel. Az az állításom, hogy ezek az eszközök nem egyeztethetők össze a rendszeren belüli apró változások stratégiájával. Miért? Azért, mert e logika szerint az akciót megállapodás követi, a megállapodás után pedig az akció véget ér (mindenki lenyugszik a..., és hazamegy). A megállapodásokat azonban csak akkor tartja be egy hatalom, ha két feltétel adott: a hatalommegosztás, azaz valamilyen alkotmányos korlátja azért van a kormányzatnak, illetve a szabad sajtó, azaz egy működő nyilvánosság. Ha ezek nincsenek -- márpedig ma nincsenek --, akkor az esetleges (a láthatáron még meg sem jelent) megállapodást, és a mozgalom leállását szinte bizonyosan a megtorlás és az ígéretek visszavonása fogja követni. A közoktatás és a pedagógusok védelmét célul kitűző mozgalomnak tehát eminensen célul kell kitűzni az alkotmányosság helyreállítását és a sajtószabadságot. Enélkül felelőtlenül kockáztatja a résztvevők egzisztenciáját.
A fenti fejtegetésből szerintem nem következik, hogy akár a Tanítanék mozgalomnak, akár más civil mozgalmaknak a mai ellenzéki pártokkal kellene együttműködniük. Az a párt, amely meg fogja dönteni Orbán rendszerét, még csak ezután fog megszerveződni.
És befejezésül még valami. Én ott voltam a Tanítanék szinte minden rendezvényén. Volt részem a rommá ázás romantikájában többször is. Nem kívülről beszélek, hanem olyan emberként, aki nagyon fontosnak tartja ezt a mozgalmat, és részese akar lenni és maradni.
2016. szeptember 1., csütörtök
FB-tipológia
2016. augusztus 31., szerda
Szörnyetegekről
2016. augusztus 29., hétfő
Hogy ne beszéljünk meg semmit
Mi ennek a történetnek az aktualitása? Bőven lenne mit megbeszélnünk a menekültválsággal kapcsolatban. A népszavazási kampány egyik fontos funkciója azonban éppen az, hogy soha semmilyen értelmes diskurzus ne alakuljon ki erről. A kérdést leegyszerűsíti: ha a Fideszt választod, ő megvéd a migráncsoktól (nem tudjuk, hogyan, de nagyon kemény kézzel), az ellenzék viszont idecsődíti és addig simogatja őket, amíg el nem foglalják az országot. Ez így lehetetlenné tesz minden olyan közös gondolkodást, ami egy demokratikus rendszerben alapvető lenne. Mindkét történet arról szól, hogy a gondolkodás helyét a párthűség veszi át.
2016. augusztus 25., csütörtök
Fülkeforradalom
Túlinformált vagyok
2016. augusztus 24., szerda
A honfoglalás aktualitása
2016. augusztus 23., kedd
Bot és vászon
A részeg tűzszerész
2016. augusztus 22., hétfő
Kitüntetés
2016. augusztus 21., vasárnap
Minden reggel
Otthon a világban
2016. augusztus 20., szombat
Árokbetemetés?
2016. augusztus 19., péntek
Az üres pénztárca meséje
2016. augusztus 18., csütörtök
Sapienti sat
Válaszom egy kommentre
2016. augusztus 17., szerda
A relativizálásról
Karácsony Gergely itt nagyon fontosat mondott (ATV, 2016. 08. 15. http://www.atv.hu/videok/video-20160815-karacsony-gergely) És hozzá kell tenni, hogy ez nemcsak a korrupcióra vonatkozik, hanem minden politikai bűnre. Az egyik legerősebb cselekvésbénító erő ez az "egyik kutya, másik eb" érzés, amely lehetővé teszi a bűnök (hazugság, lopás, korrupció, önkényeskedés, hatalommal való visszaélés, természetpusztítás) soha nem látott mértékű kiterjesztését azzal a jelszóval, hogy de hát mindenki ezt csinálja.
2016. augusztus 16., kedd
Spam
Az érvényességi problémázásról
A modortalanságról
2016. augusztus 15., hétfő
Testrablók
A felelősségről
2016. augusztus 12., péntek
Hasnyálmirigynapló
2016. augusztus 11., csütörtök
Meghatározatlansági sokk
Utólag nézve minden szükségszerűnek látszik, hiszen mindennek van oka. Kivéve, ha a teremtés egészét nézzük, mert az durván bármilyen lehetett volna. Naná, hiszen az egésznek nincs oka. Ez persze csak Heidegger kérdésének újrafogalmazása. Minden determinált, kivéve a Minden, mert az ijesztően esetleges.
NER
2016. augusztus 10., szerda
Sailor Moon
2016. augusztus 8., hétfő
Valami nem stimmel
Népszavazás és nemzeti deficit
Az "október 2-án aludj egy jót!" kampányban kifejeződik a magyar politikai osztály általános magatartása a rendszerváltás óta. Ennek lényege, pártállástól függetlenül, hogy mi politikusok a választások által ránk ruházott hatalomnál fogva majd intézzük az ügyeket, ti meg, nép, foglalkozzatok a családotokkal, meg dolgozzatok rendesen. És? Baj ez? Szerintem igen, ebből fakad ugyanis az, amit én szívesen neveznék nemzeti deficitnek. De itt muszáj, hogy megengedjek magamnak egy nagyon rövid kitérőt arról, hogy szerintem mi a nemzet.
Ha a nemzetet emlegetjük, általában szimbolikus dolgok jutnak az eszünkbe. Egy nemzethez tartozni mindenekelőtt azt jelenti, hogy közös a történelmünk, a szokásaink és mindenekelőtt a nyelvünk. Ez persze így is van, legalábbis Európában ezek tűnnek a legfontosabbnak. De aki a nemzetet pusztán kulturális közösségnek tekinti, az elvéti a lényeget, mert szem elől téveszti a nemzet alapvető politikai tartalmát. A nemzet fogalmában az az igény fejeződik ki -- a francia és az amerikai forradalom óta --, hogy az állampolgárokat nemcsak az intézmények és a jog kötik össze, hanem közösséget alkotnak, mert mindannyian felelősek azért, hogy mi történik az országban. A rendi, származási és társadalmi különbségektől függetlenül. Ehhez valóban közös kultúrára van szükség, enélkül egyszerűen nem értenénk meg egymást, és nem jöhetnének létre széles körben elfogadott, legitim -- mert sokakat megmozgató diskurzusokban született -- döntések.
Nos, ez az, ami nincs. A reformkori nemzedék által rettegett nemzethalál -- ha másképp is --, de itt kopogtat. Rút sybaríta váz vagyunk, de nem azért, mert kólát iszunk, plázamoziba járunk, és angolos szerkezetek vannak a beszédünkben, hanem azért, mert... Miért is? A nemzeti deficitet én két egymással összefüggő jelenségben vélem megragadhatni. Az első a kirekesztés kultúrája. Nem egyszerűen egy attitűdről beszélek, hanem reálfolyamatokról. A szegények növekvő tömege azt jelenti, hogy egyre több olyan magyar állampolgár van, aki nem részese a magyar kultúrának, és aki objektív okokból nem tud részt venni abban, amit közéletnek nevezhetnénk. Ez összekapcsolódik a cigányság kirekesztésével. Lehullásukat "az eleven jog fájáról" a politikai és gazdasági elit teljes közönye kíséri. Elit és tömeg elkülönülése bizonyára normális és elkerülhetetlen jelenség egy modern táradalomban. Nem mindegy azonban a mérték. Ami ma Magyarországon van, az súlyosan veszélyezteti a nemzeti kohéziót. Nincs kommunikáció az elit és a tömeg között, és ezért a középosztály és a "nép" egyaránt képtelen arra, hogy ellenállást mutasson. "Daccal és tehetetlenül remegnek." De a magánéletbe visszavonuló társadalom ezer más módon szegmentálódik. Mindenki megtalálja a maga szigetét, ahol jól érzi magát, és egyszerűen nem tud a többiekről. Különösen rettenetes ebből a szempontból az ún. politikai szekértáborok közötti racionális kommunikáció hiánya. A "balliberális" és "konzervatív" körök közötti ellentét távolról sem kéne, hogy azonos legyen a kormány és az ellenzék közötti különbséggel, ahhoz azonban, hogy ezek a dolgok tisztázódjanak, tisztázó párbeszédre van szükség, aminek éppenséggel nyoma sincs. A nemzet arról szól, hogy összetartozunk, a gyanakvás és a kirekesztés viszont szétveri és kiszolgáltatottá teszi a nemzetet.
A nemzeti deficit másik összetevője a szervezetlenség. Közösségnek lenni nemcsak azt jelenti, hogy együtt örülünk egy olimpiai aranyéremnek, hanem azért azt is, hogy vannak olyan szervezeti formák, struktúrák a társadalomban, amelyek lehetővé teszik a közös akaratképzést és összehangolt cselekvést. Elég ezzel kapcsolatban arra utalni, hogy Magyarország egy lényegében szakszervezet nélküli társadalom. A viszonylag legaktívabb közalkalmazotti szakszervezetek szervezettségi szintje is ijesztően alacsony, és egyáltalán nem rendelkeznek olyan kommunikációs csatornákkal, amelyeken a vezetők a saját tagságukkal egyeztetni képesek lennének. A magáncégek dolgozóinak kiszolgáltatottsága pedig egyenesen tragikus. Erre azt lehetne mondani, hogy a szakszervezetek éppen nem nemzeti intézmények, hiszen meghatározott érdekcsoportokat képviselnek. Igen ám, de ezek a részérdekeket képviselő szervezetek teszik lehetővé azt a párbeszédet, amely a nemzeti akaratképzés feltétele. Ezek nélkül ismét csak a kiszolgáltatottság erősödik.
És akkor vissza a népszavazáshoz! Úgy érzem, az ellenzéki véleményformálók tévedésben vannak a népszavazás tétjét illetően. Nem az a fontos, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, és ha érvényes lesz, akkor az igenek vagy a nemek lesznek többségben. Ezen nem múlik semmi vagy legalábbis nem sok. És ez jó. Ebben lehetőség van. Nem kell az embereket eszközként használni ahhoz, hogy nekünk tetsző eredmény jöjjön ki. A kormány ezt teszi, a demokratikus ellenzéknek nem kell ezt tenni. A tét ugyanis nem ez. A tét az, hogy tudunk-e szervezni valami mást, valami olyasmit, ami válasz lehet az uszító népszavazásra. A népszavazás bojkottja sem más, mint a kormány agendájának elfogadása. Valami olyasmire van szükség, ami független ettől az egésztől. Itt nemzetépítésre van szükség: az összetartozás, a szolidaritás, a befogadó szellemiség látványos kifejezésére.
2016. augusztus 6., szombat
Az elbeszélés ereje
Nézd legott komédiának
Színmű: a helyzet súlyos, de nem reménytelen.
Komédia: a helyzet reménytelen, de nem súlyos.
Csoda, hogy az egész életünk komédiának tűnik?
2016. augusztus 4., csütörtök
Hol kezdődik a kollaboráció?
És ezt most itt minek? Mostanában aktuálissá kezd válni az a kérdés, hogy mikortól tekinthető valaki az elnyomó rendszer kiszolgálójának. És egyszerűen csak ennyit akarok mondani: nekem ne próbálja senki bemagyarázni, hogy úgy is megdugathatjuk magunkat, hogy közben szüzek maradunk. A 80-as években én végig olyan embernek láttam magam, aki a fennálló megváltoztatásáért dolgozik (néha "harcol"), és akinek a törekvései a demokrácia irányába mutatnak. Úgy érzem, hogy párttagként és politikai munkatársként nem követtem el morálisan kifogásolható tetteket, és soha nem cselekedtem akkor elveim ellenére (egy-két kisebb vétségtől eltekintve persze, amelyekről szintén jó volna egyszer majd nyilvánosan beszélni). De ettől még nem fogom magam ellenzékinek beállítani, mert nem azon az oldalon álltam. És ettől még osztozom annak a rendszernek a bűneiben, mert előbbre jutásomat annak köszönhetem, hogy annak a rendszernek támogatója és nem ellenzéke voltam.
Lehet erre azt mondani, hogy de hiszen ez mindenkire igaz, hiszen így vagy úgy akkor mindenki az államot, így a rendszert szolgálta. Minden tanár elfogadta a kommunista tanterveket, esküt tett a mittudoménmire, és hát majdnem mindenki állami alkalmazott volt, tehát végső fokon Kádár szekerét tolta. Lehet ilyeneket mondani, csak ronda és gyáva hazugság lenne. Mert igenis különbség van, a kollaboráció mértékét illető fokozati különbség az esztergályos, a matektanár, a történelemtanár, a Párttörténeti Intézet kutatója, a városi pártbizottság tagja és a Politikai Bizottság tagja között. Arról nem is beszélve, hogy volt aktív ellenzék, amely elég bátor volt ahhoz, hogy tegyen is valamit a diktatúra megdöntéséért. Nagyon lényeges kérdés tehát a felelősség szintjének a megállapítása, és elég siralmas, hogy erről semmiféle diskurzus nem folyt, és nem folyik ma sem. Így aztán lehet hol felmenteni mindenkit, hol elítélni mindenkit, ahogy az aktuális retorikai érdekek megkívánják.
A Quimby-vita, az Eörsi-vita (és már korábban a Kertész Imre állami kitüntetéséről folyó vita) pontosan erről szól: arról, hogy hol húzódnak a lehetséges kollaboráció határai egy kiépülő totalitárius rendszerben. Csak annyit akarok itt mondani, hogy ez a vita nagyon fontos. Az én álláspontom minden ilyen kérdésben nagyon elutasító és merev, nyilván a saját személyes tapasztalataim okán is. De nem biztos, hogy igazam van. Ezt meg kell vitatni. Nemcsak egyes személyeket illető ügyekként, hanem a fenti morális-politikai kontextusban. És nagyon rosszat tesznek az ügynek azok, akik az egész vitát le akarják söpörni az asztalról azzal, hogy ez csak gyűlölködés. Nem. Ennek semmi köze a gyűlölködéshez. Ez a demokratikus erők stratégiájának lényegéről szól. És talán arról is, hogy vannak-e még demokratikus erők.
2016. augusztus 3., szerda
Nyitottság ez?
Ferenc és Péter
"Igen, valahogy mindig ez a feladat, hiába a főparancs a szeretet, ez a feladat: visszatérni a szeretethez. ... Mintha az új pápa ilyesmit mondana, hogy az egyház egy szeretetben elő közösség. Radikális, vad állítás."
2016. augusztus 1., hétfő
Aszinkron
2016. július 30., szombat
Tűpontos
2016. július 28., csütörtök
PR
Ha egy szervezet azt szeretné, hogy mások népszerűsítsék nagyszerű kezdeményezéseit, akkor legyen olyan aranyos, és első lépésként tegye ki a saját honlapjára. Miért olyan baromi nagy kérés ez? Ha van annyi IKT-kultúrája, hogy pdf-ben megszerkessze a programot, és képes azt több száz címre kiküldeni, akkor miért olyan óriási dolog, hogy a saját (működő, korszerű) honlapján is hirdesse? Miért az én dolgom, hogy a pdf-mellékletet kitegyem a netre? Most éppen egy ösztöndíjfelhívást kaptunk így. Bocsánat.
2016. július 26., kedd
Látjátok, éppen ez a hiba
A tájékozódási paradoxonról
2016. július 25., hétfő
2016. július 24., vasárnap
Párhuzamos univerzum
A történész és a történelemtanítás
Azóta is gyakran eszembe jut a jelenet, mert jól kifejezi azt, hogy gondolkodnak a szaktudomány képviselői az oktatásról. Ha valami érdekes abban számukra, akkor az a tanterv. Ez nagy baj. A közoktatás működését az kezdi megérteni, aki rájön, hogy a tantervek egészen mellékesek, a tankönyvek pedig majdnem ugyanannyira. És a történelemtanításnak nagy szüksége volna olyan történészekre, akik ezt értik.
2016. július 20., szerda
Xeno
2016. július 18., hétfő
Politikai kerszténység
2016. július 10., vasárnap
Festés előtt
2016. július 9., szombat
Bűnjelek
2016. július 8., péntek
Állami gyűlöletpropaganda
2016. július 6., szerda
A rendőri pályáról
Liget 2016
Az unalomról
2016. július 5., kedd
A népszavazásról
Szeretetünnep 2.
Arról, hogy mitől féljünk
Szeretetünnep 1.
Elírás?
Megvan az időpont
2016. július 4., hétfő
Drog
2016. július 2., szombat
Pride után
2016. június 29., szerda
Politikamentes vívódás a focionalizmusról
Szóval én nem szeretem a focit. Ennek nincsenek elvi okai, soha nem fociztam, nem is gombfociztam, és még életemben nem néztem meg egy meccset sem. Ez van. Unom. Unnám, ha nézném, de elkerülöm. Nem kötelező. Bajom van-e azzal, aki szereti? Persze, hogy nincs, imádnám, ha lenne valami ilyesmi, ami engem is lázba hoz. Bajom van-e azzal, aki rajong a csapatáért, és fontos dolognak tartja, hogy a kedvencei hogy szerepelnek? Persze, hogy nincs, igazából irigylem őket. Bajom van-e azzal, aki rajong a magyar válogatottért, boldog, ha győznek, de akkor is magához öleli őket, ha veszítenek? Persze, hogy nincs. Örülök, ha boldogok, komolyan. Amikor már úgy érzem, hogy túltengenek a hírekben, akkor az egy kicsit rossz, mert ugye nem érdekel, de kibírom. Elfogadom, hogy a focirajongó szubkultúra nagyon sok embert érint.
Akkor mivel van bajom? Azt hiszem, azzal, ahogy a foci befurakszik a nemzettudatba. Én azok közé tartozom, akiknek a nemzeti identitás fontos. Mondták már nekem, hogy én mindent gyűlölök, ami magyar, ezt vicces gondolatnak tartottam, mert hát nem igaz, a nemzettudat szerepével és jelentőségével pedig kifejezetten foglalkoztam szakmailag is. A nemzeti identitással az a nehézség, hogy az nem lehet annyiféle, ahány ember van, hanem az valami közös kultúra elfogadását jelenti. Van benne büszkeség, és van mire büszkének lennünk. De az Istenért, nem akármire. Ha a focirajongók ünneplik hőseiket, az oké. Ha sokan vannak, Isten neki! Ha egyes csoportok nacionalista jelszavakkal szurkolnak, azt mondom, hát jó, van ilyen, utálom, de kibírom. De amikor értelmiségi, tetejébe baloldali barátaim azt mondják, hogy ez teljesen rendben van, sőt nagyon jó, hogy végre van minek örüljön ez a szegény nemzet, végre van közös öröm, akkor azt inzultusként élem meg, mert ha nemzet, abban én is benne vagyok, és ha engem viszont nem érdekel, akkor ki vagyok rekesztve. Gondolom, én elakadtam valahol Kölcseynél, de tényleg nem fér a fejembe, hogy mi a fészkes fekete fene köze van a focinak és a focirajongásnak ehhez a mi szegény nemzetünkhöz (azaz egyebek mellett hozzám).
Háromfokozatú
2016. június 28., kedd
2016. június 27., hétfő
2016. június 26., vasárnap
A nevelés belső ellentmondásáról
2016. június 25., szombat
Tézis
Az MSZP és Ugarte
"UGARTENagyjából ezt gondolom az MSZP-ről, és némi értetlenkedéssel olvasom a hosszú lefitymáló posztokat.
You despise me, don't you?
RICK
If I gave you any thought, I probably would."
2016. június 24., péntek
Demokrácia
2016. június 23., csütörtök
Most hallottam a parkban
-- Hát hol nem süt?
-- Hát ott. Ott nem süt.
-- Hát most menjek oda? Nem megyek oda.
2016. június 22., szerda
Röviden a népszavazásról
2016. június 20., hétfő
Dehumanizál-e a "melyik" névmás?
A kérdésem mármost az, hogy ez utóbbi felfogás az alábbi kategóriák melyikébe illeszkedik:
- ún. nyelvi babona,
- egy az enyémtől eltérő nyelvváltozat (nyelvérzék) vagy
- az emberi méltóság védelme a dehumanizáló nyelvvel szemben, azaz egy a nyelvészeten túlmutató jogos etikai-politikai igény.
(5) Melyiket?
Úgy érzem, itt végképp nem érheti szó a ház elejét, de vajon mi a különbség? Annyi különbség biztosan van, hogy itt semmiképpen nem válaszolhatom azt, hogy
hacsak nem valami olyasmit akarok mondani, hogy 'Ki a fene az a Vass Jenő bácsi?'. Komolyan próbáltam találni más különbségeket is, de nem találtam.
Eszembe jutott viszont valami más. Teljesen elfogadottnak tűnnek az ilyenféle mondatok (és aligha érheti őket a dehumanizáció vádja):
(8) Melyik lánynak nincs babája?
és ehelyett ezt ajánlja:
Érthető ez, hiszen (7)-ben úgy beszélünk a siket emberekről, mintha a siketség teljesen meghatározná őket, mintha nem számítana, hogy ők közben családanyák, szakemberek, állampolgárok stb. Ezzel szemben (8)-ban a "siket" egy jelző, bizonyos emberek egyik (és nem feltétlenül meghatározó) tulajdonsága. Ha így van, talán (5)-öt is érdemes lenne módosítani:
(5') Melyik lányát?
Most már csak az a kérdés, beljebb vagyunk-e, ha ezt az elvet alkalmazzuk az első párbeszédre is.
Hajlok rá, hogy igen.
2016. június 19., vasárnap
2016. június 18., szombat
paleo = őskori?
Fordulat nem várható
2016. június 17., péntek
2016. június 16., csütörtök
Mi lesz a vonatunkkal?
"A vonat [a kormány által vezetett vonat] a szakadék felé rohan. Ha lelassítjuk, az engedménynek tűnik. Az is, kivéve, ha cserébe mindenkit megkötözünk, aki leállíthatná."
"Különben én nem úgy fogalmaznék, hogy kormányváltást kell hirdetni. Igazuk van azoknak, akik szerint ehhez nincsenek meg a feltételek, ill. egy pedagógusmozgalom ezt nem is hirdetheti. Viszont: a) nem volna szabad kifejezetten elzárkózni az általános kormányellenes (úgymond politikai) követelésektől, b) folyamatosan keresni kellene a különböző elégedetlen csoportok szövetségét (elsősorban az egészségügyiekét), c) a kommunikációban világossá kéne tenni, hogy az oktatásügy nem a pedagógusok ügye, hanem az egész társadalomé (ez azért nagyjából megvan), d) tudatosítani kéne, hogy a jogállami garanciák hiánya miatt a kormány ígéretei nagyon keveset érnek, e) két, max. három követelést kellene állandóan napirenden tartani, nem elveszni a részletekben (több pénz az oktatásba, intézményi autonómia)."
2016. június 14., kedd
Kis hermeneutika
2016. június 13., hétfő
Nosztalgia
2016. június 12., vasárnap
Valami német nevű betegség
2016. június 11., szombat
Mindszenty útja
Pedagógustüntetés, újra
2016. június 8., szerda
Közöny
2016. június 7., kedd
Csak ennyi
-- De ezt már nem neked készítik.
-- Igen. Igen...
A félelmetes hang a gyógyszertörő mozsár messziről hallatszó halk kopogása. Márti napok óta "nem tud nyelni". Valójában tud, de úgy éli meg, hogy nem tud, inni sem tud, és a gyógyszer bevétele a nap egyik ijesztő eseménye. Folyamatos fájdalmai vannak, és nagyon gyenge. A halált hívja türelmetlenül.
-- De jó meleg a kezed... Ha úgy tudnék inni, mint Ágika...
Ági a szomszéd ágyon fekszik. Nehezen beszél, nem mindig érteni a szavát. Sír. Sokszor sír.
-- Csak ennyi.. csak ennyi...
-- Mi csak ennyi?
-- Csak fel tudnám köhögni... Mért nem tudom felköhögni?
-- Próbáld apránként! Kicsi köhintésekkel...
-- Igen... De nem megy.
Sír.
2016. június 3., péntek
Direkt marketing
A multikulturalizmus lehetőségéről
2016. június 2., csütörtök
Intellektuális Költészeti Hivatal
Az oktatáspolitikáról
2016. június 1., szerda
Felkészültség és tisztesség
Nehezen cáfolható hiedelmek
2016. május 31., kedd
Újra arról, hogy migráns
-- Képzeld, nálunk a falak tele vannak Rembrandttal.
-- Komolyan? És mivel irtjátok?
Az idétlen párbeszéd azt mutatja, hogy kaphat egy ismeretlen szó negatív jelentést, pusztán a kontextusból. Ezzel analóg a "migráns" szó karrierje. Egy a magyar nyelvben gyakorlatilag (eddig) nem létező szót elővesznek, állandóan negatív kontextusban használják, és az így kapott taszító konnotációt megőrzi akkor is, amikor semmi ilyen szándékunk nincs. Elég sajnos, hogy tárgyilagos és ellenzéki szövegekben is lépten-nyomon előkerül.
2016. május 30., hétfő
Elveszett a telefonom
2016. május 28., szombat
Az éj sötét
2016. május 26., csütörtök
Finom utalások
Miben más?
2016. május 24., kedd
A Facebook nem polisz
A Facebook nem polisz. A Facebook nagyon sok jó dologra használható, távolról sem csak a hülyeségekre. Spirituális vezetőt, esztétikai élményt és sok hasznos ismeretet találhat itt az, aki nyitott az ilyesmire. De teljesen alkalmatlan a politikai közösség szervezésére. Nem igaz tehát az, amit sokan gondoltak az arab tavasz tanulságai alapján: hogy a közösségi média "kollektív szervező és agitátor". Azt állítom, hogy éppen ellenkezőleg: a közösség depolitizálásának hatékony eszköze, és ebben a minőségében legalább részben a posztmodern diktatúrák támasza. A Facebook az a közösségi tér, ahol azokkal és csak azokkal vagyok együtt, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. És akkor mi van?
A politikai akarat normálisan úgy artikulálódik, hogy a lakosság különböző csoportjainak érdekeit, szándékait, elégedetlenségét szűkebb politizáló értelmiségi csoportok formálják a politikai arénában képviselhető programokká. Különösen így van ez -- aligha lehet másképp --, amikor iskolázatlan tömegek bajairól és fájdalmairól van szó. Ez kétirányú információcsere: a tömegek szava el kell, hogy jusson a politizáló osztályhoz, de a fordított folyamat is fontos: a tömegekkel meg kell értetni, hogy a politikai jelszavak és programok az ő érdekeiket képviselik.
Nem egyszerűen azt állítom, hogy a Facebookon ez a kétirányú kapcsolat nem jön létre. A helyzet ennél rosszabb: a közösségi médiában valójában megtörténik a politikai akarat artikulációja, de ez nem jut el sehová. Facebookon nem véleményformálás történik, hanem vélemény-visszaigazolás. Hozzáteszem, ez nemcsak a közösségi médiára vonatkozik, hanem tulajdonképpen az internetes sajtó egészére, hiszen médiafogyasztási szokásainkat általában a közösségi média alakítja, amennyiben hajlamosak vagyunk azokat a cikkeket olvasni, amelyeket a hozzánk hasonlók olvasnak és ajánlanak. Az ún. közvélemény-formálók csak egymás véleményét erősítik, miközben részletkérdésekben egymás torkának esnek. Akiket meg szeretnének győzni, azok nem olvassák a posztjaikat, csak akkor olvasnák azokat, ha már meg lennének győzve. De nincsenek. Amiként fordítva: ők sem tudják, hogy mit gondolnak azok, akik "még nincsenek meggyőzve". A közösségi média nemhogy nem agitátor, hanem egyenesen menekülési lehetőség az értelmiség számára, hogy ne kelljen agitálni. Amikor egyszer megmorogtam a tömegmozgalmak egyes vezetőit bíráló értelmiséget, hogy nem fanyalogni kéne, hanem segíteni, az öntudatos válasz az volt, hogy "én már segítettem, megírtam, hogy miért káros, amit csinálnak". Az láthatóan nem zavarta a posztolót, hogy a mozgalom résztvevői nem olvassák amúgy teljesen helyénvaló bíráló szavait.
Meg azt is mondják gyakran okos emberek, hogy a diktatúrákat a nevetés pusztítja el. Hogy nem vesszük őket komolyan. Csakhogy komolykodó uraink kigúnyolása a Facebookon nagyon hasonlít arra, amit magamban már korábban gyülekezeti humornak nevezem el. Egy közösség tagjai jókat mulatnak azon, milyen buták azok, akik nem tagjai a közösségnek. Ez biztos nagyon kellemes, de veszélytelen, mert csak a leleplezettet leplezi le. Akinek a szemében még nincs leleplezve a fennálló, az egyszerűen nincs ott, és nem hallja a viccet.
Fogalmam sincs, hogy mi a teendő. Egy biztos: oda kell menni. Hogy pontosan hová és kihez, no ez az az alapkérdés, amiről beszélni kéne.