Azt hiszem, megértettem, mi a sors. (Azaz értitek: megértettem, hogy én mit értek sorson. Tudom, hogy ugyanezt mások már nálam mélyebben és értelmesebben megfogalmazták, de hiányos az olvasottságom. Bibliográfiai adatokért hálás vagyok.) Miközben élünk, egy történetet is konstruálunk, amely az életünkről szól. Elbeszéljük magunknak az életünket, és ezt az elbeszélést éljük. Mint minden történet, ez is olyan, hogy bármelyik ponton többféle logikus folytatása lehet. A mindenkori jelenben még nyitott a történet, de bármelyik logikus folytatást (amely az előzményekre épül) úgy élhetünk meg, hogy a saját sorsunkat éljük. Vannak jó és rossz forgatókönyvek, de a nagyon rossz is lehet a sajátunk. A saját sorsunk, ha értelmes folytatása az előzményeknek. És ezért valamilyen értelemben elfogadható. Ha azonban olyasmi következik be, ami "makes no sense", ami sehogy se illik a történetbe, akkor válság van. Akkor elveszítjük a sorsunkat, és összeomlunk. Ha erősek vagyunk (bármit is jelentsen ez), akkor újra tudjuk értelmezni a múltunkat, és új sorsot tudunk konstruálni magunknak, ami értelmet ad az új fejleményeknek. Vagy az új fejleményeknek tudunk olyan új értelmet adni, hogy mégis beilleszthetők legyenek az új történetbe. Ezek a konstruktív kimenetek.

http://www.facebook.com/knauszi/posts/10151395965580225