S kanalazták a sós betűlevest,
nem fogyott el, és nem jött meg a reggel,
mert örök volt a sötét és az est,
s nem társaloghattak más szellemekkel.
"Már orrukon jön ki a sok betű,
mi bűnük volt hát, Vergilius mester,
kit öltek meg, hogy ilyen keserű
sors lett a részük, s nincs vége soha?"
"Nem gyilkosok, és nem enyveskezű
kis tolvajok, de vétkük akkora,
hogy aki rájuk ítéletet mondott,
az Úr, hozzájuk okkal mostoha.
Mert bocsánatot nyer, aki csak rontott
egy olyan képen, melynek neve mém,
de örökké bűnhődik, ki a fontot
úgy választja meg, hogy az "ő" helyén
egy idegenszerű karakter álljon,
mely másabb, mint a többi: kerge lény."
"Ezt tették hát!" S hogy szívem úgy ne fájjon,
továbbmentem a rettegett uton,
s mit alkottak, reméltem, meg nem látom
soha, sem itten, sem a Facebookon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése