2021. május 13., csütörtök

Fekete-fehér

Nem, a tegnap esti jelenet nem valami olcsó lektűr megfilmesítése volt. Bár akkor és ott úgy éltem meg. De nézzünk szembe az igazsággal: a férfi nem az az agresszív állat volt, akinek első pillantásra látszott, és én sem voltam ártatlan bárány. Az igazság az, hogy túl sokáig éltem vissza a türelmével, és valóban többször megígértem, hogy véget vetek ennek a kapcsolatnak. De tegnap este a csontjaimban éreztem, hogy most tényleg vége. Tolvajnak nevezett, azt mondta, ilyen erővel ellophatnék egy kocsit is. És hogy meg ne lássa még egyszer. Tudtam, hogy igaza van, ezért mindent megígértem.

Négy éve jött át először. Csak körülnézett, a kertben sétált, aztán bejött a házba is. Kedves volt hozzám. Szeretett kiülni az ablakba és csak nézni, hogy változnak a kertben az évszakok. Aztán egyre többször jött, volt hogy minden nap. Néha csak lefeküdt egy ágyra, és hosszan aludt. Nem zavartam meg az álmát. Csak ültem mellette, és csodáltam tökéletes testét.

Nem tudom már, mikor ült először az ölembe, de ez aztán a szokásává vált. Ilyenkor egészen közelről a szemembe nézett azokkal a nagy szemeivel, és a fene tudja, de valahogy éreztem a lelkét. Ő a hasamat simogatta, én meg a hátát. Aztán a mellkasomra hajtotta a fejét és elaludt. Jó volt vele, na.

A férfi persze tudta, hogy minden nap nálam van. Néha érte jött. Neki meg eleinte elég volt, hogy megszólalt a csengő, és már szaladt is, búcsú nélkül. Később már vonakodott, úgy kellett kivinni, de azért hazament. Ekkor ígértette meg velem a férfi, hogy többet nem engedem be. De be lehet egy ilyen ígéretet tartani? Hiszen jött, újra és újra. Néha úgy éreztem, a férfi nem is bánja, hogy hozzám jár. Érezte, hogy itt jó helyen van.

De tegnap, úgy látszik, betelt a pohár. Szomorúan tettem-vettem az üres lakásban, amikor elment. Az jutott eszembe, hogy jön a nyár. Elhelyezek egy kerti széket a hátsó kertben, ahol senki sem lát. És ha jön megint, én nem hívom be a házba, hiszen megígértem, de hátha ott kinn az ölembe ül, a szemembe néz csodálkozó nagy szemeivel, én meg simogatom fekete-fehér bundáját, amíg el nem alszik.

5 megjegyzés:

  1. Tudom, olcsó poén és semmi köze a házakba beköltöző hűtlen macskák hűséges pártfogóihoz és szomorú gazdáihoz, de ülök itt a konyhában és igazán próbálok megzavarni egy almát. Nem megy.

    VálaszTörlés
  2. Hát, nem azért. Jó az úgy, úgy jó az.

    VálaszTörlés
  3. Igazi szerelmi történet. A vége is olyan sajnos. Sajnálom, hogy el kellett válnotok.

    VálaszTörlés