2023. március 16., csütörtök

Az agitációról

Van a pedagógusmozgalomnak egy nagyon izgalmas belső feszültsége, amellyel még sokat fognak foglalkozni politikai elemzők. Mert igazuk van azoknak is, akik szerint a pedagógusok a saját árnyékukat átlépve példát mutatnak az egész társadalomnak. És igazuk van azoknak is, akik szerint ekkora passzív tömeggel soha eredményt elérni nem lehet. Az aktivisták hősiessége – mert erről van szó – élesen kiemeli a túlnyomó többség bántó érdektelenségét. Ennek a feszültségnek egyik megnyilvánulási formája a pedagógussztrájk, amely semmilyen eddig ismert sztrájkhoz nem hasonlít, és bár áttöri a NER ingerküszöbét, nyilvánvaló, hogy hosszú távon is eredménytelen. Annyira, hogy szerintem teljesen fölösleges is ebben a formában folytatni.

Oké, akkor mi az, ami nem fölösleges. Szerintem az agitáció. Most nem eredményeket kell kiharcolni, ahhoz ugyanis nincs elég erő. Most az a feladat, hogy áttörjük a falat a passzív tömegek és az aktivisták között. A Facebook, a hírlevél stb. erre a célra alkalmatlanok, mert részben el sem jutnak azokhoz, akiket nem érdekel, részben hát nem érdekli őket. Az agitáció, a felvilágosítás, a szervezés csakis személyes lehet. De tényleg, mi akadálya van annak, hogy szakszervezeti és/vagy civil csoportok tervszerűen járják az iskolákat, és elmagyarázzák minél több kollégának, hogy miért borzasztó a helyzet, és hogy merre van a kiút? A másik fontos dolog az aktivisták képzése lenne. Igazából ezt sem látom.

Kollégák, tanulni és tanítani kell. Mi ebben a nagy újdonság pedagógusok számára?

5 megjegyzés:

  1. Értem, Imre, és egyet is értek. Csak azt nem értem, hogy az "passzív tömeg" miért érzi jó magát abban, ami van? Mert nekem úgy tűnik - és lehet, hogy tévedek -, hogy a passzivitás mögött nem a félelem (gyávaság) van, hanem az, hogy nekik ez így jól van. És ezt képtelen vagyok megérteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Hédi, szerintem is ez a fő kérdés. Amennyire én látom, elég összetett a dolog. Az emberek mérlegelnek, hogy érdemes-e a "még tűrhető" helyzetet kockáztatni azzal, hogy a lázongással magukra haragítják a főnököt. És a helyzet azért tűrhető sokaknak, mert esetleg nem az ő fizetésükből él a család. Az ő életük súlypontja inkább a házimunka. Aztán van ebben egyszerű tájékozatlanság is, meg politikai bizalmatlanság is, és sok esetben igazi félelem is. Ugyanakkor szerintem ennek a passzív tömegnek a nagy része mozgósítható, igazából ezért írtam. Túl kellene lépni azon, hogy "mindenki azt csinál, amit akar", és még kéne érteni, hogy politikai cselekvés nincs meggyőzés nélkül.

      Törlés
    2. Amit most írok válaszként, azt Szabolcs üzeni, de én is egyetértek minden szavával:
      "Egyetértek én is, Imre. Még azzal is, hogy meg kell győzni (ha kell egyenként akit csak lehet) arról, hogy változásra van szükség az oktatásban (is). A kérdés csak az, hogy nem látunk minden szempontból (politikai, erkölcsi, mozgalmi felkészültség, aktivitás stb.)elfogadható ellenzéki mozgalmat, amelynek - legalább főbb vonásaiban - reális és elfogadható programja is van.

      Törlés
    3. Igen, én is egyetértek. De azt azért hozzátenném, hogy a pedagógusmozgalomból kinőhetne egy új ellenzék. Ez egyszerűen azért lehetséges, mert az oktatás (és az egészségügy, szociálpolitika) rendbehozása egy (baloldali) ellenzéki program gerince lehetne. Az oktatás nem részletkérdés, hanem a gazdasági modernizáció és egyben a demokrácia kulcsa.

      Törlés
  2. A passzivitáshoz én annyit tennék még hozzá, hogy ez a tömeg, amiről itt most szó van, valószínűleg belefáradt az évek óta tartó eredménytelen (és persze valóban ügyetlen, mert szórványos és szervezetlen) ellenállásba. Ráadásul azt is fontos látni, hogy ez egy egzisztenciálisan kivéreztetett csoport, hiszen a régóta alacsonyan tartott fizetések miatt a pedagógusok nem halmoztak fel többhavi pénztartalékot sem, ami megkönnyítené a hathatós tiltakozást. Így hiába tiltakozik pl. a tantestület akár fele is, erejükből, pénzügyi lehetőségükből néhány óra sztrájknál nemigen futja többre.
    A másik, hogy a vidék, még ha nagyvárosról is van szó, nagyon más, mint Budapest. Tudatosságban, egy esetleges felmondás utáni elhelyezkedési lehetőségben, társadalmi támogatottságban egyaránt.
    És igen, az agitáció, a munkavállalói jogok megismerése stb. elengedhetetlenül fontos lett volna. Az új jogállási törvény árnyékában azonban, én legalábbis úgy látom, már mindkettőhöz késő. Itt valószínűleg elfogy majd a közösségi fellépés lehetősége, marad az egyéni bátorság és kiállás. Hogy ennek lesz-e hatása a kiábrándult közösség szempontjából, arról fogalmam sincs.
    Én az összeomlást várom, hátha majd egyszer a romokat eltakarítva újra el lehet azon gondolkodni, milyen legyen az iskola.

    VálaszTörlés