Amikor nem a tanóra túlélése a cél, és amikor a rendben lefutó, normális, akár kellemesnek is mondható tanóra nem legitimálja a tanári munkát, hanem a tananyag mintegy pőrén és védtelenül találja meg a gyereket, és fejti vagy nem fejti ki fejlesztő hatását, akkor különös erővel merül fel a kérdés: minek ez az egész? A közoktatási karanténről, az ún. otthontanulásról beszélek. Amikor nem véd a megszokott szervezeti rend, a kicsengetés, becsengetés, a feleltetés rítusrendszere, és tanár, tanuló és szülő előtt egyszerre lepleződik le az üresség: a tanulás elmaradása a terhelés ellenére. Sokat beszélünk arról, értnek-e a pedagógusok a modern technikához, vannak-e a gyerekeknek otthon eszközeik, stb. Az nulladik kérdés azonban az, hogy mit is akarunk elérni. Mi a tananyag lényege? Mire megy ki az egész? Mi a fókusz? Itt lenne az ideje, hogy erről kezdődjön párbeszéd, és ez nem megy anélkül, hogy határozottan ne dobnánk – legalább lélekben – a szemétdombra a most "bevezetett" NAT-ot és a kerettanterveket, a tisztánlátás e súlyos akadályait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése