Olvasom Forgács Iván cikkét a Népszavában, hogy mennyi haszna lehet a dokumentálási őrületnek, és erről eszembe jut a csütörtöki eset. Eldugult a csatorna, ez könnyen belátható vészhelyzet. A feleségem telefonálgatott ide-oda, de nem járt sikerrel, és mikor elment, meghagyta, hogy hívjam föl a szomszédot (aki nem volt otthon), nekem megvan a száma, hátha tud valakit, és különben is, őt is érintheti a dolog. Oké, próbálnám, de még sincs meg a száma. Ez fura, mert tudom, hogy beszéltünk már. Keresem mindenütt, az ímélekben is, semmi nyoma. Ennek fele sem tréfa, ha nem sikerül felhívnom, miattam önti el a lakást a szennyvíz. Eszembe jut, hogy egy-két hónapja felhívott, a szám tehát benne van a híváslistában. Ez kisegíthet? Talán igen. A híváslistám jól kereshető módon el van mentve, azt kéne tudni, hogy mikor beszéltünk. Nyilván fogalmam sincs, de egy macskás drámához kapcsolódott a hívás, arról pedig másnap írtam egy kis szépirodalmi jellegű szösszenetet erre a blogra. (A szomszéd maga mellékszereplő volt, nem is említem a posztban.) Innen már egyszerű volt, a blogról meglett a dátum, a dátumról a telefonszám. Volt értelme mindent rögzíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése