A háború eredetéről

Nem tudok szabadulni a kérdéstől, hogy vajon nem a hatalmi egyenlőtlenségeken és a versengésen alapuló mindennapi kultúránk-e a felelős végső soron minden háborúért. És vajon nem az-e a jövő kulcskérdése, hogy megváltozik-e radikálisan a család és az iskola működésmódja?

Korszakhatár

Napról napra vezetett titkos online naplóm 3192. bejegyzésében új címke jelent meg: háború.

Ennyi

Tudtam, hogy járványok jönnek, és háborúk, de hogy seggfej diktátorok ok nélkül gyorsítják majd fel a pusztulást – erre nem számítottam.

Ez is valami

Nem tudok filmet rendezni, nem tudok énekelni, nincs jó humorom, egyáltalán semmihez sincs különösebb tehetségem. Viszont Putyin seggét se nyalom. #szomorúvagyok

Egy keresztény-anarchista-feminista alternativa

Az alapkérdés mindig ez: miért önzőek és agresszívek az emberek, miközben az együttműködés és az altruizmus mindig is evolúciós előny volt? Rousseau – és aztán még inkább Marx – válasza az volt, hogy az emberek a lényegük szerint igenis jók, és az intézmények tetszik rosszá őket, nevezetesen elsősorban a magántulajdon és az azon alapuló gazdaság, valamint a hatalmi hierarchián alapuló állam. Ezzel a modellel az a fő baj, hogy vagy el kell fogadni az intézmények által létrehozott morális sivatagot, vagy programként a magántulajdon és az állam felszámolását kell kitűzni. Ami nekem tetszik, de eddig nemcsak kudarcba fulladtak az ilyen kísérletek, hanem egyenesen az önzés és agresszió soha nem látott burjánzásához vezettek. Mert ilyen az emberi természet – mondják a radikális baloldal konzervatív kritikusai.

Gondoljunk most végig egy kifejezetten nem marxista és nem rousseau-ista alternatívát! Mi van, ha "a rossz" eredetét nem a "nagy társadalomban", hanem éppen ellenkezőleg az magánéletben, a családban keressük? A patriarchális család mindig is despotikus közösség volt, a családfő szinte korlátlan hatalommal rendelkezett, és bár a polgári társadalomban ez jogi értelemben megszűnt, továbbra is fennmaradt egy olyan családon belüli egyenlőtlenség, amelyben egyesek (a férfiak) kényelmét mások (a nők) munkája biztosítja. Egy ilyen egyenlőtlenség csak többé-kevésbé kifinomult hatalmi technikák révén tartható fenn, amelyek túl gyakran vezetnek feszültségekhez és agresszióhoz. A marxista narrativa szerint a mai elnyomó-patriarchális család a kapitalizmus terméke, ami nagyon meglehet. De vajon nem lehet-e éppúgy az is, hogy fordítva van? Hogy az a mód, ahogy a magántulajdont, a piacgazdaságot és az államot működtetjük, azokon a tapasztalatokon alapul, amelyeket még gyerekként a patriarchális családban szereztünk? És amelynek lényege a kényszer kultusza, a "ki kit győz le?" elve és az egyenlőtlenség normalizálása.

Elképzelhető-e a piac és az állam humanizálása? A zéró összegű játszmák helyett win-win megoldások, megállapodások? Elképzelhető-e a felebaráti szeretetre – és nem mellesleg ökológiai tudatosságra – alapozott gazdaság és politika? Ehhez nem politikai döntésekre van szükség, hanem kulturális átalakulásra. Ez anarchista és feminista program, amely azonban aligha valósulhat meg a kereszténység és a katolikus egyház megújulása nélkül. Amúgy szerintem Ferenc pápa pont ilyesmit hirdet.

Power in the union

A kormány gonosz rendelete a pedagógussztrájkról csattanós válasz azoknak, akik azt gondolták, hogy a kétórás figyelmeztető sztrájk nem elég erőteljes akció. A hatalom reszketni méltóztatik, és ezzel elismeri, hogy "there is power in the union". Tisztelet a két szakszervezetnek és a bátor pedagógusoknak, hogy ezt elérték!

Üzenet

A minap Vági Zsolt egy podcastban (még nem nyilvános) szakmai kérdésekről kérdezgetett. A végén azt kérdezte, mit üzennék a pedagógusoknak, és azt találtam mondani, hogy "Lépjetek be a szakszervezetbe. Holnap."

Hála Káslernek!

Voltaképpen hálásnak kell lennünk az EMMI-nek. Ha simán belenyugszik a sztrájkba, sőt segíti a zökkenőmentes lebonyolítást, tesz egy homályos ígéretet, aztán nem csinál semmit, akkor bizonyára elhal a lelkesedés. De a kicsinyes akadékoskodás, a megfélemlítés és a bosszúállás logikája harcra kényszeríti a pedagógusokat. Harci tapasztalatot szereznek, megismerkednek a sztrájkszervezés ezernyi buktatójával, és megerősödve folytatják a küzdelmet mindannyiunk érdekében.