"Vízlépcsőt vagy demokráciát!" – szóltak a tüntetők. "Vízlépcsőt és demokráciát!" – válaszolt Maróthy László miniszter, mintha ezzel megoldott volna valamit, mintha lett, lehetett volna még hitele. Ma sokan mondják, hogy hiba volt mindent visszacsinálni, hogy emiatt van a szárazság, nem tudom, nem erről akarok írni. Hanem arról, hogy az aktuálpolitikai kontextustól függetlenül a két fogalom összekapcsolásának nagyon is van értelme.
"Nincs demokrácia víz nélkül" – olvasom a szentenciát egy online eszmecserében, és érteni vélem a gondolatot. Szép és fontos dolog a demokráciáról vitatkozni, de ennél is fontosabb túlélni a fenyegető katasztrófát. Nehezen vitatható, szívbe markoló gondolat. Mindannyian félünk, hogy mi lesz itt. Mégis ennek a mondásnak az ürügyén az ellentétes összefüggésről szeretnék írni: "Nincs víz demokrácia nélkül." Mármint hosszú távon. Az utóbbi években, ha nem is mindig expliciten, de szinte csak erről írtam, gondolkodtam, mondogattam a magamét. Hogy a fenntartható demokrácia a világ fenntartásának sine qua nonja. Mert a katasztrófa csak a közös megfontolásra támaszkodó közös cselekvéssel kerülhető el. Vagy fordítva: mert a tekintélyuralmi rendszerek mindig a profitmaximalizálásban gondolkodó gazdagok érdekei szerint járnak el, ezért egyenes utat jelentenek a pokolba.
Sokaknál készen áll a válasz (az ókor óta): a többség uralmától semmi nem várható. Az ember mint olyan agresszív és ostoba, legalábbis a többség. Cserna-Szabó írta nemrég: "Az ember képtelen békében élni, mert lényege, hogy nem logosszal bíró társas lény, hanem puskával bíró ölő lény, akinek már óvodában az etnikai tisztogatás volt a jele. A történelem valójában csak kevéssel több, mint az emberiség szerencsétlenségeinek, őrültségeinek és bűntényeinek a katalógusa, állítja Gibbon. Hiszek a békében, de ez csak egy olyan világban lehetséges, amelyben nincs ember." (Magyar Hang, 2026. július 24-30.)
Ha ez így van, ha az ember antropológiailag gonosz és ostoba, akkor nincs remény. De miért lenne így? Én azt prédikálom (tényleg így érzem, prédikálok), hogy bár a világ érzéketlen és esztelen lényekké nevel minket, ezzel szembe lehet szállni. Az ellenállás eszköze pedig az edukáció. Hogy lehet ebben hinni annyi ellenkező példa ellenére? Hát úgy, ha fölismerjük, hogy az iskola hatalmas intézményrendszere nemhogy megpróbálná ezt az ellenállást, inkább kiszolgálja ezt az őrületet. Erről is kéne beszélni: hogy hogy csináljunk mindent másképp az oktatásban.
Nincs víz iskola nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése