2020. április 29., szerda
Komprádor
Dolgozom, közben belenézek a hírekbe, látom, hogy legújabban "komprádor alakulat" lettem (az wtf??), és amúgy nem vagyok már a nemzet része. Gondolom, mire vége a karanténnak, kilövési engedély is lesz rám.
2020. április 20., hétfő
Mikor lesz?
Az érettségi május 4-én kezdődik, ez hivatalos, és nem látszik akadálya annak, hogy megtartsuk. Persze, ha netán a járvány pont május 3-án tetőzne, és több tízezer kórházi ápoltra kellene számítani májusban, akkor mégsem május 4-én kezdődik. De hát ez természetes.
2020. április 19., vasárnap
Mindenki
Na, nekiugrok még egyszer. Szóval van ez a Mindenki című film, amit annyira imádtatok (én annyira nem, de ez most mellékes). Tudjátok, ez az a magyar Oscar-díjas rövidfilm, aminek a végén a nagy koncerten a gyerekkórus minden tagja csak tátog, ami iszonyú blama. És ezt szolidaritásból teszik. Na. Ami viszont nincs benne a filmben, hogy ezt hogy szervezték meg. Nyugodjatok meg, nem volt egyszerű. Valami ilyesmi lehetett a mondás: "gyerekek, a koncerten mindenki tátogjon!" Szóval nem az, hogy "gyerekek, aki egyetért azzal, hogy kiállunk a társunk mellett, az tátogjon!" Pedig ez is kurva jól hangzik, és tiszteletben tartja az egyén lelkiismereti szabadságát, csak éppen nem valósult volna meg a cél. Jó, de akkor hogy? Mindenki egyetértett a javaslattal? Látatlanban merem állítani, hogy nem. Pl. én se értettem volna egyet, mert azt mondtam volna (a mai eszemmel persze), hogy ilyen helyzetbe senkit nem hozunk. Mások meg biztos azt mondták, hogy "de intőt fogunk kapni". Megint mások arról beszéltek, hogy a koncert mennyire fontos, mindannyiunknak fontos, és mind veszítünk azzal, ha nem énekelünk. És mit mondtak erre az elszánt szervezők? Azt nem tudom, de bizonyosan két céljuk volt: (1) meggyőzni azokat, akik más véleményen vannak, (2) ha ez nem sikerül, akkor olyan helyzetbe hozni őket, hogy nagyon kellemetlen legyen nem együttműködni. Ez utóbbi baromi rosszul hangzik, elismerem. De sajnos nélkülözhetetlen feltétele a politikai (ja, politikai) közösségképzésnek, ami nélkül nincs eredményes harc az elnyomás ellen. (Igen, ez a poszt az érettségiről szól.)
Tiltsák be a T/1-et
Tiltsák be a T/1-et!
Mert mi az, hogy "magunk elé"? Mi az, hogy "nézünk"? Kinek a nevében beszél az úr? Honnan olyan biztos benne, hogy mindannyian pont maguk elé néznek? Hátha valaki nem akar maga elé nézni, hanem a sarokba akar nézni, mint a macska. És ha netán mindannyian maguk elé néznek, az talán nem mindenkinél jelenti ugyanazt. Az a legtisztább, ha mindenki oda néz, ahova akar. Már ha egyáltalán akar nézni. És ha valakit az tesz boldoggá, hogy nem néz és nem lát? Az már rögtön dögöljön meg?
Tiltsák be a T/1-et!
2020. április 18., szombat
Reménytelenül
Azt eddig is tudtuk, hogy a nemzet ellenségeinek markában vagyunk, most viszont azt látjuk, hogy a világjárvány eszkalációja, konkrétabban: emberéletek tömeges veszélyeztetése se túl nagy ár számukra, ha a saját kicsinyes érdekeiknek a védelméről van szó. Rémült döbbenettel figyelem, hogy gyűlnek az okosnak, sőt erkölcsösnek hitt érvek, hogy miért nem kell még most sem ellenállni. Talán tényleg reménytelen a helyzet. Isten irgalmazzon szegény hazánknak!
További moralizálás az érettségiről
Több helyen olvasom, hogy mekkora morális dilemma ez az érettségiztessünk-e kérdés. Mert csak morálisan kifogásolható döntést lehet hozni. És ez teljesen így is van, meg az is igaz, hogy rohadt dolog a kormányzat részéről, hogy ilyen helyzetbe hozta a pedagógusokat. De van ehhez két megjegyzésem.
1. Azért ez, hogy bármit döntünk, azzal vétkezünk, nem olyan ritka az ember életében. Mondhatni ez az emberi állapot egy markáns jellemzője. Nem lehet bűn nélkül élni. Egyszer ezt úgy fogalmaztam meg szellemeskedve, hogy az erény a bűnök közötti okos választás képessége. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kiélezett helyzetekben ne lehetne tudni, hogy mi a helyes döntés. Szerintem most is lehet tudni.
2. Az erkölcsi dilemma éppen attól lesz nagy, hogy elhisszük: mindenkinek igaza van. Ebből aztán az van, hogy egyesek majd érettségiztetnek, mások nem, és az utóbbiak tanítványai szívnak. De tényleg csak így lehet megközelíteni a kérdést? Tényleg kizárt a kollektív cselekvés? Hogy közösen mondjon egy szakma nemet egy vállalhatatlan döntésre. A gyerekeket persze így is csapás éri, de jóval kisebb, mint ha a szokásos szánalmas módon mindenki "a lelkiismerete szerint" cselekszik.

2020. április 16., csütörtök
A felelősségről
Szóval ki lett adva, hogy menjetek, és járuljatok hozzá a járvány eszkalációjához. Oké, ki vagyok én, hogy beleszóljak, de hogy akkor most tényleg így lesz? Mentek, és fertőzési gócpontokat hoztok létre? Értem, hogy parancs van, és akkor állítólag más a felelős, meg azt is értem, hogy a gyerekek érdeke bonyolult dolog, de hát azért mégis...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)