A demokrácia feltételeiről

Emlékezetem szerint az elmúlt években született demokratikus oktatáspolitikai utópiák egyikében sem szerepel a pedagógusok demokratikus átképzése és folyamatos politikai továbbképzése. Valahogy nincs benne a köztudatban, hogy ha itt netán újra demokrácia lesz, akkor itt mindennek egy új politikai kultúra megteremtéséről kell majd szólni. (Valami, amit senki nem vett komolyan az elmúlt három évtizedben. Sem.)

Milyen Magyarország?

A szívem mélyén baloldali vagyok. De nagyon szeretnék egy olyan Magyarországot, amely legalább egy kicsit keresztényebb, nemzetibb, konzervatívabb és polgáribb, mint amelyik most fojtogat.

Kultúraváltás

Munkahelyemen pár éve rákattantunk a "pedagógiai kultúraváltás" fogalmára, és abban hiszünk, hogy ez lehet talán a megújulás útja. Hányatott sorsú és maroknyi csapatunk persze nem sokra jutott ezzel, pláne nem egy olyan oktatáspolitikai környezetben, amely nem is érti az olyan törekvéseket, amelyek rövid távú céljaik szerint (ne firtassuk, hogy ezek mik) nem operacionalizálhatók.

Viszont egyre inkább úgy látom, hogy a politikában is ez van. Hogy a "politikai kultúraváltás" fontosabb, mint a hatalomváltás, ám a politikai osztály gondolkodásától ez is teljesen idegen.

Az iskola maradandó hatásáról

Nem mondhatjuk, hogy semmi sem marad meg bennünk abból, amit az iskolában tanítanak nekünk. Általános iskolai földrajztanárnőm például megtanította, hogy a kínaiak és a japánok abban különböznek, hogy másképp ferde a szemük. A kínaiak szemének a belső csücske áll feljebb
(/ \),
a japánok szemének a külső csücske
(\ /).
Évekig próbáltam memorizálni, hogy adott esetben fel tudjam ismerni. De még azt is mondta (életre nevelés), hogy a japánok nagyon kedvesek, udvariasak szemtől szemben, de aztán simán hátba szúrnak. Úgy tudom egyébként, hogy ez a nő az Iskolatévének is dolgozott.

Ha kevés a szakember...

A munkaerőhiányra bevált válasz a fizetésemelés és a munkakörülmények javítása. Csak mondom. (További lehetőségek: az üzlet leépítése, illetve a szakképzett munkaerő szakképzetlennel való helyettesítése.)

Kilencmillió fasiszta

A "kilencmillió fasiszta" Rákosinak tulajdonított hiperbolája ma reneszánszát éli az értelmiség körében. E narratíva szerint a ma regnáló rezsim uralma azért lehetséges, mert ezt akarja "a nép", ennélfogva ezt is érdemli, és hát így nem is lesz ez nagyon másképp. Nekem ez azért nem tetszik, mert az értelmiség felelősségáthárítását érzem benne. A magyar politikai osztály vallott kudarcot, és az sem elsősorban azért, mert fasiszta, hanem mert önzőnek bizonyult. A választókra ujjal mutogatni azonban szerintem azt jelenti, hogy nem értettük meg a politikacsinálás lényegét. Ez -- úgy gondolom -- jelentős mértékben a lakosság politikai iskolázásáról szól. Ami az értelmiség felelőssége, és éppen itt mutatkozik a deficit.

Neofasizmus

A diktatúrák előbb-utóbb összeomlanak, ha híveik kiábrándulnak belőlük, és meghasonlanak önmagukkal. Így volt ez régen. De mi van, ha eleve droidok a rendszer támaszai, ha a lelkes hívek eleve csak díszletként szolgáltak, és a hatalom kezdettől inkább a fásultságra épült, mint az elkötelezettségre?