A hivatalnak packázásiról

Ha valaki elolvassa ezt a posztot, és azt gondolja, hogy irigyli a problémáimat, hát igaza van. Már én is majdnem úgy vagyok ezzel, mint kedvenc spirituális tanítóm, Gunagriha, aki egy előadáson ezt találta mondani: "Én máma már csak egyetlen embert irigyelek, saját magamat." Igen, de a marhaságon csak-csak fölhúzza magát az ember.

2002 augusztusában meghalt a nagybátyám. És mint a mesében, szabályos végrendeletben feleségemre és rám hagyta a házát meg a bankszámláját. Mielőtt tovább olvasol, válaszolj egy kvízkérdésre. A halálesettől számítva mennyi idő kellett ahhoz, hogy hozzájussunk az örökséghez?

Ha járatos vagy a hazai bürokrácia útvesztőiben, eltaláltad a helyes választ: még mindig nem jutottunk hozzá sem a pénzhez, se a házhoz. Most arra gondolsz, valami biztos nem volt rendben. Tévedsz. Hát ugye először is volt egy per. Valaki bizonyítani akarta, hogy a nagybátyám nem volt beszámítható, amikor a végrendeletet írta. Na most tudvalevő, hogy ilyesmit bizonyítani még akkor is nehéz, ha van alapja, de olyan ember esetében, akinek folyamatosan meghosszabbított jogosítványa van, állandó orvosi ellenőrzés alatt áll stb., és mellesleg persze beszámítható, gyakorlatilag lehetetlen. A per kimenetele egy percig nem lehetett kétséges. Ezt csak azért részletezem, mert ehhez képest azért érdekes, hogy az első fellebbezés után a Fővárosi Bíróság ítélete 2007 márciusában, mondjuk 4 és fél évvel a haláleset után született meg. Ezt persze fellebbezés követte, és mi sem természetesebb, mint hogy a Fővárosi Ítélőtábla csaknem egy évvel később, 2008 februárjában hozza meg helybenhagyó ítéletét.

A felperes persze a Legfelsőbb Bírósághoz fordult eljárási hibára hivatkozva. Egy ilyen kereset már nem kell, hogy megakadályozza az ítélet végrehajtását, de biztos, ami biztos, azért ezt felfüggesztették, vártuk tehát az újabb fejleményeket. Egy ilyen nagy tekintélyű testülettől persze nem várhatjuk el, hogy azonnal a mi tyúkperünket tűzze napirendre. Ehhez képest hamar, már 2009 májusában helyben hagyta a korábbi ítéleteket. 6 és fél év után kezünkben volt a végleges határozat, amellyel szemben fellebbezésnek helye nincs.

Igazából az ítélet nem a mi kezünkben volt, hanem a közjegyző hivatalába küldték el, és innentől kezdve már felgyorsultak az események. A közjegyző már júliusban kiadta a végzést, amely a mi kezünkbe helyezi az örökséget. A végzéssel szemben fellebbezésnek van helye, erre 15 nap áll rendelkezésre. Ez 15 munkanap, azaz három hét. Elvileg. Valójában a fellebbezési idő lejárta után még várni kell vagy egy hetet, hiszen a postán még kavaroghat egy időben feladott fellebbezés.

A várakozásnak megfelelően már senki sem fellebbezett, a végzés pedig elindult a maga útján a bankba (OTP NYRT) és a Földhivatalba. Szeptember 3-án már elérkezettnek éreztük az időt, hogy érdeklődjünk az OTP-ben. És igen! A közjegyzői végzés ott van, már át is lehetne írni az átírandókat. De van egy kis probléma. A közjegyzői végzésből sajnálatosan hiányzik, hogy feleségem és én milyen arányban vagyunk örökösök. Enélkül sajnos semmit nem tehetnek. Ügyintéző jogászhoz el, vissza hozzánk, megint a jogászhoz, a háttérben telefonálgatás, mi a pultnál állunk, néha leülünk a padra. Telnek az órák. Végül megszületik a megállapodás: menjünk el a közjegyzőhöz, ő adni fog egy kiegészítő végzést, azzal menjünk vissza az OTP-be, akkor minden rendben lesz.

Telefon a közjegyzőnek, pontosabban a hivatal illetékesének, konkrétan annak, akivel az OTP ügyintézője és jogásza tárgyalt. Hát ő nagyon csodálkozik, mert nem ezt beszélték meg. Én nem mehetek csak úgy oda a közjegyzőhöz, vinnem kell egy hivatalos levelet az OTP NYRT-től, amelyben kérik, hogy intézkedjék. Menjek csak vissza az OTP-be, ez sajnos elkerülhetetlen.

Ma valóban bemegyek az OTP-be, kérek egy sorszámot, hívnak, az ügyintéző persze más, elmagyarázom neki az egész bonyolult helyzetet. Jó, megírják, majd. Nem megy ez olyan gyorsan, majd ők elküldik ajánlott levélben a közjegyzőnek. Egy kicsit ideges vagyok, ez látszik is rajtam. Ügyintéző jobbra el. Hosszú idő után visszajön a jó hírrel. Mivel én tegnap úgy nyilatkoztam, hogy a levelet postán küldjék el a közjegyzőnek, ezért azt el is küldték. Mondom, ez nem igaz, én ilyet nem nyilatkoztam. Ja, akkor elnézését kérjük.

Hát itt tartunk most. Elvileg ez már a célegyenes, de néha úgy érzem, nincs ennek a folyamatnak olyan pontja, ahol ne lenne még valami akadály.