Tézisek a nemzetről

Mintegy két és fél éve írtam az alábbi szöveget. Ott, ahova írtam, teljesen visszhangtalan maradt, és ezt valahogy nem is bántam: úgy éreztem, kisfiú vagyok én ahhoz, hogy az okos tudósok dolgába beleszóljak. Most azonban újra előszedtem, mert úgy érzem, sokszor a demokrácia barátai is rosszul fogják föl a nemzet kérdését, a Facebook meg sok mindent elbír. Mégse maradjon teljesen a fiókban. Ha vitatjátok, az nekem nagyon hasznos még akkor is, ha nem válaszolok rögtön. Mert jobban szeretek gondolkodni, mint rögtön lecsapni a feldobott labdát.

1. A nemzet fogalmi meghatározásának nehézsége abból fakad, hogy egyszerre utal az állampolgárok összességére és egy kulturális közösségre. Minden olyan meghatározás, amely az egyik vonatkoztatási pontot elhanyagolja, téves.
2. A nemzet fogalmában ugyanis az az igény fejeződik ki, hogy az állam és a kulturális közösség valamiképpen feltételezik egymást. Az azonban már nemzetfelfogás kérdése, hogy melyik feltételezi melyiket: az egy kulturális közösséghez tartozó emberek igénylik-e a független és egységes államot (ezt nevezem nacionalizmusnak), vagy az állampolgári lét feltételének tekintjük a (kulturális) közösséget.
3. Történetileg az utóbbi összefüggés az elsődleges. Klasszikus példa Franciaország és az Egyesült Államok, ahol a rendi különbségek lebontásával, illetve egy hangsúlyozottan nem rendi állam létrehozásával fogalmazódott meg az az igény, hogy a közügyek mindenkire tartoznak. A közügyek ilyen (demokratikus) felfogása azonban egy olyan politikai diskurzust feltételez, amelyben rendelkezésre áll egy közös nyelv (tág értelemben, egy közös tudásbázist is feltételezve) és rendelkezésre állnak közös értékek, amelyeket nem kell folyton magyarázni és igazolni.
4. Európában ez a közös kulturális bázis az etnikai kultúra talaján jött létre, legfontosabb összetevői a közös nyelv és az („államalkotó”) etnikai közösség – jelentős mértékben utólag konstruált – közös múltja. Ez nem kevés feszültséghez vezetett, hiszen állam és etnikum szinte sehol nem esett egybe maradéktalanul, Közép- és Kelet-Európában pedig végképp nem. Így szinte szükségszerűen erősödött föl és vált uralkodóvá a nemzetfogalom nacionalista értelmezése, amely a nemzetek állami aspirációit tekinti elsődlegesnek, és nem az államok nemzetépítő feladatait. Érdemes itt jelezni azt is, hogy Európán kívül nem ennyire magától értetődő a nemzeti közösségek nyelvi-etnikai öndefiníciója. Jellegzetes ellenpélda az Egyesült Államok (és voltaképpen az egész amerikai kontinens), valamint teljesen más jelleggel India.
5. A nemzetfogalom nem-nacionalista értelmezésének abból a szükségletből kell kiindulnia, hogy a részvételi demokrácia különböző szinteken (helyi, nemzetállami, szupranacionális szinteken) megvalósuló politikai diskurzusokat feltételez, amelyek viszont nem jöhetnek létre közös tudások (műveltség) és közös értékrend nélkül.
6. Ugyanakkor nem lehet negligálni a mai európai nemzeti identitások – köztük a magyar nemzeti identitás – nyelvi-etnikai meghatározottságát. Ebből a bonyolult képletből egy nyitott (befogadó) nemzetfelfogás következik, amely elfogadja egyfelől a nemzet etnikai heterogenitását (mindenki magyar, aki a magyar állam hűséges polgára, és magyarnak vallja magát), másfelől a nemzeti-etnikai identitások határokon túlnyúló jellegét (a kettős vagy többes nemzeti identitást, azaz a Magyarországon élő szerbek szolidaritását a más országokban élő szerbekkel, de hasonlóképpen az itthoni magyarok szolidaritását a határon túli magyarokkal).
7. Ebből viszont az is következik, hogy a nemzet kulturális egysége nem jelenthet a hagyományos értelemben vett nyelvi vagy műveltségbeli homogenitást. Sokkal inkább egy kommunikatív műveltségben kell gondolkodni, ahol a közösséget nem azonos „szövegek” ismerete biztosítja (a „szöveg” szót itt nagyon tág értelemben véve), hanem valami mélyebb, ami a különböző kulturális csoportokhoz tartozó emberek között a megértést lehetővé teszi. (Ezt még ki kell találni.)
8. Nem elég azonban azt mondani, hogy a nemzetfelfogásunk nyitott/befogadó. Ennél többre van szükség: integratív nemzetfelfogásra. Ma Magyarországon egész népcsoportok vannak kizárva a nemzetből, és nem azért, mert az uralkodó nemzetfelfogás kirekeszti őket, hanem mert helyzetüknél fogva önmagukat rekesztik ki: nem érdeklik őket az ország ügyei. Ez a közügyek iránti érdektelenség a magyar demokrácia mai válságának (összeomlásának?) egyik legmélyebb oka. Idetartoznak mindenekelőtt a szegények és részben más okokból a cigányok. De nagyon erős szegmentálódás, a magánéletbe és csoportkultúrákba való bezárkózás figyelhető meg a társadalom magasabb régióiban is. Megkockáztatnám azt is, hogy a nők és a nemzet viszonya is külön elemzést érdemel. Az, hogy a legmagasabb állami tisztségekben nincsenek, vagy alig vannak nők, nem elsősorban az uralkodó párt értékrendjét mutatja, hanem inkább egy olyan társadalmilag meghatározott helyzetet, amelyben a nők alig vesznek részt a közügyek intézésében, és a magánszférába szorulnak vissza egy teljesen hagyományos nemiszerep-felfogás keretében. A munkavállalók általános szervezetlensége szintén a közügyektől való elforduláshoz, és ennek következtében a nemzetből való önkirekesztéshez vezet. Összességében tehát a nemzet széthullásának vagyunk tanúi a mai Magyarországon.
9. Pozitív programként nemzetépítést javaslok. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a nemzetépítés szót jó átfogó fogalomnak gondolom mindannak a meghatározására, amire ma szükség van. Ennek központi eleme az empowerment, amit úgy határoznék meg, hogy a társadalom minél több rétegét kellene olyan helyzetbe hozni, hogy képes legyen (ha akar) a közügyek aktív résztvevője lenni. Ez részben szociálpolitikai kérdés: a szegénység automatikusan tárgyiasítja és kizárja a nemzetből azokat, akiket sújt. Részben polgárjogi kérdés: fel kell számolni a különböző elnyomásokat, hatalmi aszimmetriákat és kirekesztéseket. Részben szervezeti kérdés: támogatni kell a társadalom önszerveződését minden szinten, különös tekintettel a szakszervezetekre. És nem utolsó sorban kulturális, különösen oktatási kérdés: a nemzet közös műveltségének elsajátítása mégis az iskolákban történhet meg elsősorban. 

2014. július 15.