Facebook-mese

A szombat reggeli IC-n Miskolc felé. A szokásos zsúfoltság. Előbb még ketten ülünk egy négyes ülésen egymással szemben, aztán csak azt látom bosszankodva, hogy jön egy nagyobb társaság, pont oda szól a jegyük, fel se nézve behúzódom az ablakhoz, a két külső (vagy pont ez a belső? soha nem tudom) ülésre egymással szemben idősebb pár ül le. Aztán nézem a férfit velem srégen szemben. Előbb csak érdekesnek találom az arcát, aztán ismerősnek, aztán úgy tűnik, Hell Istvánra hasonlít, aztán egyre inkább úgy gondolom, hogy nem csak hasonlít. De pár másodpercnek el kellett telnie ahhoz, hogy rájöjjek: ha tényleg ő, akkor jó esély van rá, hogy a mellettem levő ülésen a felesége ül. Edit régi kedves ismerősöm Sajókazáról, de aztán már főleg a Facebookról. Nézném, de egy kicsit elfordulva ül, nem vagyok biztos a dolgomban. Akkor előveszi a mobilját. Ó – gondolom –, ha mobil, akkor jó eséllyel Facebook, mert Edittől ez – mondjuk így – nem idegen. Csúnya dolog, de most bevállaltam: ha belenézek a Facebookjába, ki tudom lesni a profilképét, és annak alapján be tudom azonosítani. Így is történt, messziről csak foltokat láttam, de ez elég volt ahhoz, hogy biztosra menjek. Én is a Facebookon vagyok, ráírtam a mellette levő ülésről: "Nem mondod, hogy mellettem ülsz!" Pitty. Az üzenet megérkezett. Edit riadtan körülnéz, majd nem kis meglepetést keltve a társaság körében, fel is kiált. Jó társaságban utaztam Miskolcig.