Tűpontos

A szándékosan homályos és több értelmű költői szövegek kötelező minősítése a kritikában: tűpontos.

PR

Tudom, hogy nem először, nem másodszor, de ha sokszor elmondom, talán egy-két szívben kicsírázik.

Ha egy szervezet azt szeretné, hogy mások népszerűsítsék nagyszerű kezdeményezéseit, akkor legyen olyan aranyos, és első lépésként tegye ki a saját honlapjára. Miért olyan baromi nagy kérés ez? Ha van annyi IKT-kultúrája, hogy pdf-ben megszerkessze a programot, és képes azt több száz címre kiküldeni, akkor miért olyan óriási dolog, hogy a saját (működő, korszerű) honlapján is hirdesse? Miért az én dolgom, hogy a pdf-mellékletet kitegyem a netre? Most éppen egy ösztöndíjfelhívást kaptunk így. Bocsánat.

Látjátok, éppen ez a hiba

Volt alsóban egy olvasmányunk, ez volt a címe: Látjátok, éppen ez a hiba. Már nem tudom, mi volt a történet, de a gyerekek azzal védekeztek, hogy "de hiszen mi nem csináltunk semmit", és erre volt válasz ez a mondat. Keresztény szóhasználattal ezt a jóra való restségnek nevezik. A tökös fiúk meg most ezt mondják: "A Quimby nem politizálni ment Tusványosra". És ezt kéne világossá tenni: pontosan ez, a nem politizálás az, amire szüksége van a fasizálódó politikai rendszereknek. És éppen a politizálás az, amit elvárunk azoktól a közszereplőktől, akikre fel szeretnénk nézni.

A tájékozódási paradoxonról

Dilemma: ha hájdolom a gyűlölködőket, akkor a saját látókörömet szűkítem mesterségesen? És lehet, hogy egy idő után azt fogom hinni -- teljesen tévesen --, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint én?

A virtuális férfi

E-male. Állítólag van ilyen helyesírási hiba, most tanultam egy tesztben.

Párhuzamos univerzum

Azt mondod: mi van abban? A felkérést el kell fogadni, a kitüntetést meg kell köszönni, a népszavazásra el kell menni, ha kérdeznek, válaszolni kell. Nem látod, hogy ez nem a valóság. Ez egy olyan világ, aminek nem volna szabad lennie. Itt minden mást jelent. Ha a felkérést elfogadod, a kitüntetést megköszönöd, elmész a népszavazásra, komolyan válaszolsz a feltett kérdésre, akkor úgy viselkedsz, mintha minden a helyén volna, és lassan magad is elhiszed, hogy ez a normális. Beszippant egy párhuzamos világ, és elfelejted, hogy valaha miben hittél.

A történész és a történelemtanítás

Amikor 1988 végén végleg felhagytam a történeti kutatómunkával, és az OPI osztályvezetője lettem, korábbi főnököm, az egyébként szakmailag és politikailag kevéssé tiszteletreméltó ML megkérdezte, hogy akkor most mivel fogok foglalkozni. Történelmtanítással, válaszoltam. Nabasszameg, mondta keresetlenül, és egészen világos volt, hogy ebben a történész megvetése fejeződik ki a módszertanosok iránt (és talán az is, hogy engem azért ennél többre tartott). Pl. a tantervekkel, tettem hozzá gyorsan homályosan utalva ezzel arra, hogy 1988 vége van. Na, az jó, annak van értelme, zárta le ML a kurta beszélgetést.

Azóta is gyakran eszembe jut a jelenet, mert jól kifejezi azt, hogy gondolkodnak a szaktudomány képviselői az oktatásról. Ha valami érdekes abban számukra, akkor az a tanterv. Ez nagy baj. A közoktatás működését az kezdi megérteni, aki rájön, hogy a tantervek egészen mellékesek, a tankönyvek pedig majdnem ugyanannyira. És a történelemtanításnak nagy szüksége volna olyan történészekre, akik ezt értik.