Tekintetük

Vannak emberek – többen, mint gondolnánk –, akik könyveket írnak, de szakirodalmi munkásságuk igazából feledhető. Gondolkodók, de gondolataik nem hatolnak elég mélyre. Közéleti emberek, de tevékenységük vitatható. És mégis: tekintetük nemzedékek emlékezetébe ég bele. Nélkülük még élhetetlenebb lenne a világ.

Kiegészítések

Egyszerűen van egy olyan sejtésem, hogy van az alkotás (amit létrehoz az alkotó ember) és van a közvetlen emberi hatás, ami nem nagyon számba vehető. És elég tipikus, hogy az utóbbi döbbenetesen erős, ebből azonban nem kell annak következnie, hogy az előbbi is hasonlóan erős. Vannak példák a fejemben, halottak főleg, de nem fogom megnevezni őket. Olyan is, aki sokat írt, de unom az írásait, nem is tudom elolvasni. Olyan is, aki alig írt valamit, holott dolga lett volna. Meg mindenféle "alkotás", amivel nem tudok mit kezdeni. Miközben a mögöttük álló ember valamilyen értelemben igazodási pont volt.

De még az is lehet, hogy ezek az "alkotások" nagyon is fontosak, de nem önmagukban, hanem az emberi magatartás, a "tekintet" részeként.

Hittérítők ellen

Se Jézus, se az apostolok nem térítettek énekelve és zászlókat lengetve. Ez jutott az eszembe ma este a Baross téri aluljáróban. Ők csak hirdették az örömhírt. Miért utálok minden hittérítést, és különösen a csábító, zenés-táncos happeningeket színpadokon és aluljárókban? Azt hiszem, azért, mert elaltatják az észt, a kritikai gondolkodást, és elhitetik az emberekkel, hogy megtalálták Istent. Hogy felhagyjanak a kereséssel. Pedig aki felhagy Isten keresésével, az sose találja meg. (Hoppá, ez paradoxon. De igaz.)

A Taní-tani Klubról

Valamikor a nyolcvanas évek végén volt nekünk egy teljesen spontán szerveződő klubunk. Véletlen egybeesés, de talán éppen Taní-tani Klubnak hívtuk, és az volt a mondás, hogy össze akarjuk hozni egy társaságba az oktatáskutatókat, a pedagógusokat és a pedagógusjelölteket. Néha előadókat hívtunk, néha csak úgy beszélgettünk. De mivel egyáltalán nem volt pénzünk, egy ponton úgy éreztük, jó volna, ha lenne. Megkörnyékeztük e célból Szabolcsi Miklóst, az Országos Pedagógiai Intézet igazgatóját, adna nekünk mint hasznos kezdeményezésnek némi pénzt. Pl. arra, hogy az előadóknak fizetni tudjunk. És mit ad Isten, adott emlékezetem szerint tízezer forintokat. Nagy pénz volt az akkor, mindenesetre több, mint egy átlagos értelmiségi havi fizetése. Aztán volt is olyan előadó, akit kifizettünk ebből, de úgy esett, hogy akkorra már hanyatlóban volt a klub, a pénz nagy része még megvolt, de a klub inkább csak baráti társaságként üzemelt. Az egyik utolsó meghívottunk bizonyos Pokorni Zoltán volt (neki nem fizettünk), aki akkor alapította meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét. Nagyon szimpatikus volt, drukkoltunk a kezdeményezésnek. Aztán teltek a hetek, és minket gyötört a lelkiismeret, hogy mi legyen a sok pénzzel, és némi tanakodás után úgy döntöttünk, felajánljuk a PDSZ-nek, ott biztos jó helyen lesz. Nagyon örültek neki. (A mi kis klubunk amúgy még sokáig megmaradt mint asztaltársaság. Erzsébet Söröző volt az ott a Nagykörúton?)

A minap pedig, némi spéttel, úgy döntöttem, belépek a PDSZ-be. Hogy ne legyek már annyira szervezetlen. Mert az gáz.

Tanácstalan

Európai Tanácstalan (Európai Tanácsban) #félreolvasás

Full

"full üres a vonat"

Irgalom

Felébredtem és álmos voltam, és nem csináltatok kávét. Erre ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk álmosan ébredve, s nem csináltunk neked kávét? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.

Apátia

Az tök jó, hogy mi itt röhögünk Orbán magyarázkodásain. De valahogy nem látom a dühös és csalódott tömegeket a pesti utcán, amint autókat gyújtanak fel, és elfoglalják a tévészékházat.