Tátikázó voltam

Én is tátikázó voltam gimiben. Ennek semmi köze a Mindenki vitájához, és nem következik belőle semmi, de mégis a Mindenkiről jutott eszembe. Énektanárunk, az országos hírű karnagy elvárta az osztálytól, hogy rendszeresen több szólamú dalokat tanuljunk meg teljesen önállóan, és aztán ezeket elénekeljük neki. Hogy, hogy nem, ezt mi meg is csináltuk, négy éven keresztül szünetekben, néha tanítás után dalokat tanultunk. Én nem tudtam tisztán énekelni, ezért jobban tettem, ha csak halkan énekeltem, és amikor netán a tanár úr tanított nekünk egy-egy dalt, akkor figyelmeztette is a "dörmögőket", hogy inkább csak nagyon halkan... Ez nagyon más volt, mint a Mindenkiben, mert nem volt benne hazugság, ezért megalázó sem volt. Nekem ugyan néha eszembe jutott – mert már akkor is volt ilyen pedagógiai fejlövésem –, hogy talán tehetne valamit a tanár úr a kevésbé jó hallásúak zenei fejlesztéséért, de közben azért élveztem, hogy az osztály annyi szép dalt tud. És utólag azt mondom, ez végül is fejlesztette is a zenei képességeimet. Szegény családom ebből nem sokat érzékel, persze.