Szeretném elmesélni első történelemszigorlatom tanulságos történetét. Hallgatóimnak már elmeséltem egyszer-kétszer, de most itt is megosztom. Másodéves koromban én súlyos tanulmányi válságba kerültem, különösen a történelemtanulással volt bajom, nem részletezem, képtelen voltam megtanulni, de lényegében még tanulni is. Az első szigorlat másodév végén volt esedékes, a vizsgáztató tanárok: H. Balázs Éva (egyetemes történelem) és Unger Mátyás (magyar történelem). H. Balázs Éva fantasztikus egyéniség volt. Tudtuk róla, hogy kiemelkedő történész, ugyanakkor idős hölgy (utólag utánaszámolva nem sokkal hatvan fölött), nagyon nő fura allűrökkel (pl. mindenkit egyoldalúan tegezett, de ez senkit nem zavart), gyors szubjektív ítéletekkel, kategorikus kijelentésekkel. A francia szellemiséget képviselte egy nagyon németes képzési rendszerben. Színes, érdekes előadásokat tartott, de amikor egyszer egy hallgató valami olyasmit mondott, hogy "a múltkor arról tetszett mesélni, hogy...", őszintén megdöbbent: "ilyet még sose mondtak nekem, hogy én mesélek". Pedig mesélt. Unger Mátyás mindenekelőtt félelmetes volt. A szemináriumok légkörére jellemző, hogy egyik évfolyamtársam (utóbb művészettörténész lett) bevezette az "Unger előtti féldeci" fogalmát. Én ilyesmivel persze soha nem mertem volna próbálkozni. Lehet, hogy ő se. Volt persze, akit inspirált ez a légkör, nyilván sokakat, Unger népszerű oktató volt, engem lebénított, és nem könnyítette meg, hogy úrrá legyek említett tanulmányi válságomon.
A szigorlat úgy zajlott, hogy a két oktató külön vizsgáztatott, aztán közös osztályzatban állapodtak meg. Előbb H. Balázshoz mentem, kihúztam a porosz felvilágosult abszolutizmust. Mikor sorra kerültem, csak annyit tudtam kinyögni, hogy a porosz felvilágosult abszolutizmus II. Frigyes nevéhez kapcsolódik. És a papíromon is lényegében ez a fontos adalék állt mindössze. "Ez a tételed?" – kérdezte csodálkozva H. Balázs. "Hát ez." "Én azért azt gondolom, hogy te jó vagy" – foglalta össze némileg meglepően. A szemináriumon egyszer sem szóltam hozzá, a kiselőadásomra pedig időhiány miatt nem került sor, szóval rejtély volt, hogy pozitív ítéletét mire alapozza. Igaz, a kiselőadásomhoz kapcsolódóan konzultáltam vele, és akkor hosszan beszélgetett velem mindenféléről, a legkevésbé a történelemről. "Na meglátjuk, hogy szerepelsz Unger tanár úrnál" – ezzel zárta le a vizsgát. Na hiszen, Unger! Hozzá már abban a tudatban mentem be, hogy megbuktam. Bocskai és a hajdúk – nem részletezem, gyalázatosan szerepeltem. "Ez elégtelen. Hogy teljesített H. Balázs tanárnőnél?" "Hát ott sem volt jobb." Aztán a várakozás az ítéletre. Ami pedig a következő volt: H. Balázs meggyőzte Ungert, hogy mégsem kéne megbuktatni engem. Elégséges azzal a feltétellel, hogy ősszel becsületből beszámolok Ungernél (és csak nála) a szigorlati anyagból.
A történetnek több tanulsága is van. Az egyik, hogy meg lehet érezni belőle valamit a hetvenes évek bölcsészkarának (ELTE) vizsgáztatási és osztályozási kultúrájából. Ezt nem ragozom most tovább. A másik, hogy aztán középiskolai tanár lettem, tanítottam a porosz felvilágosult abszolutizmust is, és aki nem tudta, annak elégtelent adtam. Ez is érdekes gondolatmeneteket indíthat el a történelemtanítás értelméről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése