A morál mint kompetencia

A rossz cselekedetek -- archaikus kifejezéssel: a vétkek -- részben kétségkívül a rossz vagy bűnös hajlamokból faladnak, mint például a kényelemszeretet, a gyűlölet vagy a bosszúvágy. Ilyen bűnös hajlamokat kanonizált a keresztény hagyomány hét főbűn néven. Ezen attitűd jellegű tényezők mellett azonban fontos szerepet játszanak rossz cselekedeteinkben a kognitív tényezők is, vagyis az, hogy sokszor egyszerűen nem tudjuk, hogyan kell jól cselekedni. Pl. nem rendelkezünk azokkal a technikákkal, amelyekkel megfékezhetnénk saját agresszív indulatainkat, vagy nem tudjuk, hogyan kell egy adott helyzetben segíteni, ezért inkább meg se próbáljuk. A rossz cselekedetek elkerüléséhez azonban még egy további kognitív elem is szükséges: az a bizonyos hallgatólagos összetevő, amelyet leginkább helyzetfelismerésként jellemezhetünk. Vagyis nem elég tudni, hogy mi a rossz, és nem elég ügyesnek lenni ahhoz, hogy meg tudjuk tenni a jót: azt is tudnunk kell, hogy egy adott helyzetben egy adott cselekedet konkrétan rossz-e. Ezt a tudást csak tapasztalati úton szerezhetjük meg, azaz úgy, hogy sokszor cselekszünk jól vagy -- szükségszerűen -- rosszul, és reflektálunk rá. És persze sokat segíthet ebben a folyamatban a történetek, pl. a művészet által kínált kvázi-tapasztalat is.