Kati néni

-- Azt nem tudom megbocsátani nekik, hogy elhamvasztották.
-- Miért?
-- Megérdemelt volna egy szép temetést. Beletették abba a dobozba. Ez lett a testéből.
-- Ha eltemetik, akkor mi lesz a testéből? Az se szebb.
-- Hát nem.
-- De ha igaz, egyszer majd újra élünk, és visszakapjuk a testet.
-- Igen. Ha igaz... Én vallásos voltam mindig, jártam temploma rendszeresen. Hiszek Istenben, de nem mindent hiszek el.
-- Mit nem hisz el, Kati néni?
-- Hát például ezt. Hogy föltámadunk.
-- Mi lesz velünk, ha meghalunk?
-- Elporlad a testünk a föld alatt.
-- Ennyi? Hát a lélek?
-- A lélek? Mit érünk vele a test nélkül?
-- ...
-- Látja, velem is mi történt. Pedig jó asszony voltam, mindig csak a munka, nem törődtem cicomával, szórakozással, nem kurválkodtam...
-- A betegség nem büntetés, nem válogat. Bármelyikünkre lecsaphat váratlanul.
-- Hát igen...
-- Kati néni, van, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné? Megbánt valamit?
-- Én igen. Megbántam.
-- Elárulja, hogy mit?
-- Nem szabad jónak lenni.
-- Ez a tanulság?
-- Hát igen. Nem csak mindig a munka...
-- Hanem?
-- Mehettem volna én is, mint a többi asszonyok... például színházba, szórakozni. Nekem is lehetett volna szeretőm, mert szép asszony voltam. Mert a férjemnek voltak. Ne higgye, hogy ő olyan jó ember volt. Most már persze mondja, hogy üres a lakás nélkülem. Akkor kellett volna...