Ti. Nahalka ismét megtisztelt azzal, hogy elhamarkodott agymenésemet részletesen megbírálja. (Mondhatnám úgy is, hogy bejegyzésemet pontról pontra megcáfolta, de azt hiszem, a konstruktivisták nem cáfolnak, szóval ez rágalom lenne.) Tényleg nagyon köszönöm a reakciót. Nem állok készen arra, hogy egy az övéhez hasonló átfogó viszontválaszt posztoljak, inkább gondolkodom tovább. Az is van különben, hogy Nahalka megjegyzéseitől függetlenül is hamar rájöttem, hogy fontos kérdésekről nem írtam az eredeti posztban, szóval már eleve csak félig vállalom, de erről majd akkor, ha jobban átgondoltam. De Pista posztjának olvasása közben úgy éreztem, hogy van néhány gondolata, amit (vagy amiket? hogy helyes?) már most sem hagyhatok szó nélkül, ezért az alábbiakban ezekre szorítkozom.
1. "Úgy érzem, ránk akarnak kényszeríteni egy gondolatot, a posztmodern, benne konstruktivista ármánykodás jelenvalóságát, a világ elveszejtésére összeesküvők ármánykodásának sötét képét, és ha nem is tudatosan, de abban bíznak, hogy működik majd a bejáratott logika: kitaláltuk az ellenséget, kihirdettük, hogy ki az ellenség, a tömegek elfogadják és majd jól utálják az ellenséget. Nekem rossz látni, hogy Knausz ennek felül." Semmiképpen nem akarom, hogy Nahalkának rossz érzései legyenek, szóval sietek leszögezni, hogy ebben biztosan ártatlan vagyok. (Ahogy József Attila írta: "én abban az irányban egy pillanatig sem »tévelyegtem«".) Tényleg soha nem gondoltam, hogy az irracionalizmus a filozófiából szivárgott volna le a néplélekbe, pláne nem a konstruktivizmusból. Ami hatott rám, az Lukács fasizmuselmélete, amely a fasizmus és az irracionalizmus közötti affinitást hangsúlyozza, de kezdettől kételkedtem abban – nem magamtól, hanem szinte minden értelmes kommentárral egyetértve –, hogy ezért a filozófusok lennének a felelősek. Az irracionális mentalitás okairól is próbáltam hipotéziseket megfogalmazni (1-3. pont), és ezek között nem szerepelt se a posztmodern, se a konstruktivizmus.
2. "«Konstruktivista szemüvegen át nézve» a problémát, egy egészen más, tehát Knauszétől lényegesen eltérő meghatározást lehet adni a racionális és irracionális hiedelmekre és cselekvésekre. Ennek lényege, hogy akkor irracionális egy hiedelem (konstruktivistán nyugodtan mondhatunk tudást) vagy egy adott cselekvés, ha ellentmond az egyén meggyőződésének, vagyis az adott szituációban egyébként, szokásosan, normálisan használt megfontolásainak, személyes elméleteinek." Erre csak annyit reagálnék, hogy ha nem is azt érzem, hogy "mostantól kezdve ezt én mondtam", de az biztos, hogy nem áll nagyon távol attól, amit én gondolok. Át fogom gondolni rendesen.
3. Amúgy én most valami olyasmit gondolok, hogy irracionális az, ami blokkolja a gondolkodást.
4. Van köztünk egy lényeges ellentét a jelenlegi tömegkulturális helyzet értelmezésében. Nahalka ragaszkodik ahhoz, hogy az objektív igazságba vetett hit egy nagy baj, és én ezt úgy értem, hogy azért, mert elvakultsághoz vezet. Meg úgy is értem, hogy ez az elvakultság vezet a fasiszta vezérek hatalmához. Szerintem viszont a "nem tudom, de le is szarom" mentalitás a fő veszély, a közömbös, passzív nézők magatartása. Persze vannak fanatikus hívők is, magam is az irracionalizmus két formáját különböztettem meg. És azt gondolom, hogy a fanatizmussal is az a baj, hogy blokkolódik a gondolkodás: elhiszem, mert a vezér mondta (és igen, azért is, mert megegyezik alapvető beállítódásaimmal). Ezzel szemben az igazsághoz való ragaszkodás az lenne, ha kritikailag vizsgálnánk, hogy van-e objektív alapja az így kialakult hiedelmeinknek.
5. A vágyvezérelt gondolkodást (remélem nem tévedek abban, hogy ez a kifejezés a "wishful thinking" magyarítása) tudomásom szerint senki nem értelmezi úgy, hogy pl. egy tudósnak vágya, hogy éppen azt kutassa, amit kutat, vagy hogy éppen olyan hipotéziseket állítson föl, amelyek megfelelnek a vágyainak vagy szenvedélyes érdeklődésének. Szerintem még az sem wishful thinking, ha kutató nagyon szeretné, hogy egy bizonyos eredmény jöjjön ki a kutatásából. Én legalábbis kizárólag azt nevezem vágyvezérelt gondolkodásnak, ha vágyaink (értékpreferenciáink stb.) észrevétlenül megszűrik az elménket elérő információkat (azaz ha nem törekszünk módszeresen ezt a hatást csökkenteni). Nekem az ilyen attitűd létezéséről bőven van személyes tapasztalatom.
6. "A klasszikus mechanikát vajon irracionális vagy racionális hiedelemnek kell-e tekintenünk?" Szerintem ez nem indokolt kérdés (már amennyire fizikához nem értő emberként ezt meg tudom ítélni). Ha jól értem, nem arról van szó, hogy a relativisztikus mechanika kiderítette Newtonról, hogy butaságokban hitt, sokkal inkább létrejött egy átfogóbb elmélet, amelynek határesete (vagy mi) a klasszikus mechanika. Egy fokkal zavarba ejtőbb példa lenne talán a flogisztonelmélet, amiről úgy tudom, hogy tök helytelen. De én itt is azt gondolom, hogy a tudás adott készlete (hú, a tudásnak biztos nincs készlete, legyen talán a komplexitása) mellett ésszerű hipotézis volt: fegyelmezett, logikai és más szabályokat betartó gondolkodás következménye.
7. "Komolynak tekinthető tudós soha nem fogadta el, hogy induktív eljárásokkal bizonyítani lehet általános tételeket (hiedelmeket)." Az odáig nekem tiszta (azt hiszem), hogy indukcióból nem lesz elmélet, továbbá az is, hogy az elméletbe illeszthető empirikus adatok tömege sem bizonyítja az elméletet. De azt is mondja Nahalka, hogy szerinte cáfolni sem lehet adatokkal, ami már erősebb állítás. De akkor most komolyan: mi a kísérlet szerepe a fizikában? Olyasmire gondolok, hogy pl. nagy hírnévre tett szert a Michelson-Morley kísérlet, aminek mégis volt szerepe abban, hogy az éter hipotézist elvetették (vagy nekem ez van a fejemben, bocs). Meg néha olvasni arról, hogy hú, megmértek valamit, és ez megint azt mutatja, hogy Einsteinnek igaza volt, és akkor örülünk, Vincent. Nincs minek örülni ilyenkor? Amúgy én nem gondolom, hogy az irracionalizmust a tudományban kéne keresni. Biztos van ott is, de inkább a mindennapi életben keresném.
8. Azért csak megpróbálkozom azzal, hogy újra nekifussak pozitíve is egy saját meghatározásnak. Ezúttal könnyebbnek ígérkezik a racionális gondolkodást meghatározni. (Kap fogni egy hermeneutikai árnyalatot.) Szóval racionálisan gondolkodom akkor, ha nem zárkózom be a saját világomba, hanem nyitott vagyok azokra a kihívásokra, amelyek másképp gondolkodó emberek (könyvek stb.) felől érnek. Hajlandó vagyok elgondolkozni rajtuk abban az értelemben, hogy talán nincs mindenben igazam. Így elgondolkozom magamon is: helyesen látom-e a világot. Azaz a másik ember másik világát nem úgy akarom megérteni mint valamit, ami a másik emberről mond valamit (hogy milyen eszmék rabja, hogy milyen okos/buta, stb.), azaz nem fogadom el természetes adottságként, hogy az ő világa (világképe) értelemszerűen más, mint az enyém, hanem abban hiszek (édes Istenem, nem akartam kimondani, de kimondom, hát hiszen ebben hiszek), hogy világunk közös, és ha másképp látjuk, az a gondolkodás üzemanyaga. Na ebből talán levezethető az is, hogy mi az irracionalizmus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése