Egyre árvábbak leszünk: megint meghalt az apánk. Nagyon nem tetszene neki, amit most mondok, de nem baj, kihasználom, hogy már nem tud védekezni. Három dolog volt benne, ami apává tette: a hit, a remény és a szeretet.
Hitt abban, hogy a világ megismerhető, hogy törvényei vannak, ha szövedékük mindig felfeslik is valahol. A törvények fontosak, mert csak azokat ismerve tudjuk jobb hellyé tenni a világot. Hitt tehát a tudásban, abban, hogy nyitottnak kell lennünk az újra. Hitt a nyitottságban, és ezért fiatal volt. Fiatalabb sokunknál. Egy fiatal apa. Aztán hirtelen megöregedett. Akkor már nem találkoztam vele. Önző voltam. Ő önzetlen volt. Ebben is hitt. Közösségi ember volt, aki soha nem akart egyedül érvényesülni vagy egyedül megoldani dolgokat. Csapatban dolgozott, mindig tanítványok vették körül. Hitt az emberekben. Azt hiszem, nem az Emberben, hanem a konkrét emberekben. Bennünk.
Remélt. Ő is látta, hogy a világ körülötte összeomlik, de nem fogadta el. Kikérte magának. A valósággal való meg nem békülés embere volt. Talán naiv volt. Talán tudta, hogy csak így érdemes élni. Úgy, hogy az ember néha felemeli a fejét, és a jövőbe néz. És nyomorult világunkat a jövő horizontján méri le.
És tele volt szeretettel. Jó volt vele lenni, mert érezte az ember a szeretetét. Jó volt vele gondolkodni, vitatkozni, hallgatni, enni és inni, röhögni, emlékeket idézni, ásítozni, elkeseredni, örülni, aggódni, megkönnyebbülni, jó és rossz híreket meghallgatni. Az aurájában lenni. Többé nem leszünk ott. Most már mindig ott leszünk.
Lesznek majd okos nekrológok, amelyekből megtudjuk, mikor mit csinált. Most a sírás ideje van.
József Attila így írt:
A kínba még csak most fogunk, mi restek,
de te már aláírtad művedet.
Mint gondolatjel, vízszintes a tested.
Téged már csak a féreg fal, szeret,
mint mi a csirkét, bort... Senkim, barátom!
Testvérünk voltál és lettél apánk.
Gyémánt szavaid nem méred karáton -
nincs egyéb súly, ha föld zuhog reánk.
Ezt onnan tudom, hogy letörtem vágyva,
ahogy letört a halál tégedet.
Reméltél; én is. Tudtuk, hogy hiába,
mint tudja, ki halottat költöget.
Fotó: Neményi Márton, http://fn.hir24.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése