A szag

Amikor kibontotta a szeletelt párizsi műanyag tasakját, azonnal megcsapta a szag. Ugyanaz az átható bűz volt, amit egész este érzett, és ami miatt a bejáratot is ki kellett tárni, pedig eleg hideg volt. Utólag csodálkozott, hogy eszébe sem jutott, esetleg baja lehet a romlott felvágottól. Egyrészt arra gondolt, milyen fura lenne, ha most elkezdene fintorogni, és senki más nem érezné a szagot. Márpedig ennek megvolt az esélye: az utóbbi időben nagyon is gyakran érzett fantomszagokat. Gyakorlatilag bárhol: a vonaton, otthon, az utcán, egy boltban, akárhol. Ez úgy működött, hogy tényleg volt egy szag, egy étel, egy bútor, egy festék szaga, de az az agyában valahogy átalakult az ismerős bűzzé, mindig ugyanazzá. Másrészt rögtön utána az jutott az eszébe, mit szólnának a lányok, ha ők is éreznék, hogy büdös a párizsi, és azt látnák, hogy ő simán megeszi. Nem szorongott, nem aggodalmaskodott, ezek a gondolatok csak úgy végigfutottak az agyán. Megvajazta a kenyereket, és megette az összes párizsit. Finom volt. Igaz, egy-egy harapáskor tisztán érezte a bűzt: a rothadó hús elviselhetetlen szagát.