Lehet egy nemmel kevesebb?

Valahogy már kezdő tanárként, mintegy ösztönösen úgy voltam vele, hogy a tanuló bármilyen hülyeséget mondott, hajlamos voltam helyeselni. Majdnem úgy, mint a viccben: "ez így nem jó, de értem a logikádat". Nálam inkább fordítva: "értem a logikádat, majdnem igazad is van, de azért nem egészen". Persze nem volt ez teljesen rendben, mert nyilván néha valódi hülyeségek hangzanak el, meg egy csomó más ügyetlenséget is elkövettem, de magára az attitűdre mégis büszke vagyok. Mert ritka a teljes tévedés, gyakoribb a tévedésbe csomagolt igazság, amelyet pontosítani, kiegészíteni, átalakítani kell. Amihez meg az kell, hogy odafigyeljünk a másikra. Később szegény Szendrei Juli mondta -- már nem pedagógiai elvként, inkább a vitakultúra fontos elemeként és nem nekem, de most nem szerkesztem ki, hogy kinek :) --, hogy rossz szokás nemmel kezdeni a választ. Biztos, hogy tagadni akarjuk azt, amit a másik mond? Nála amúgy ez az ügy némi nemi színezetet is kapott: férfiszokás, úgymond, mindjárt a konfliktust keresni.