Kutatás, szabadság

1982-ben, 24 évesen lettem a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének gyakornoka. Ha az előző mondatból nem lenne világos: ez a pártállami diktatúra idejében volt egy olyan intézményben, amely közvetlenül a párt ellenőrzése alatt állt. Amikor odakerültem, azt mondták, hogy az 1945 utáni történelemmel kell foglalkoznom, van egy-két hónapom, hogy kitaláljam, konkrétan mivel. Mondtam, a közoktatás történetét szeretném kutatni. Azt mondta a főnököm, oké, találd ki, hogy pontosan mit. (Pontosabban akkor még nem tegezett, csak az egyik beosztottja határozott felszólítására hívott be egyszer ebéd után egy borozóba, és itta meg velem a pertut.) Ezután sokat olvastam, és írtam egy kutatási tervet. Aztán megírtam a kisdoktorim annak alapján, amit kitaláltam. Aztán azt mondták, készül a Magyarország története 9. kötete a 45 utáni történelemről (nem készült el), kéne írnom ahhoz egy előtanulmányt. Mit tudnék vállalni? Megmondtam, és megírtam. Na mindez csak arról jutott eszembe, hogy Palkovics nemrég kifejtette: „olyan a világon sehol nincs, hogy a kutatók döntik el, hogy mit akarnak kutatni”.