Tudós-e vagy?

A nyolcvanas évek vége felé, amikor már nagy volt bennem az elvágyódás a történész pályáról, próbáltam elmagyarázni kollégámnak, hogy a sikeresnek mondható pályakezdés dacára miért érzem magam alkalmatlannak. "Az a bajod, hogy nem leszel egy Ránki György?" – kérdezte. "Igen" – vágtam rá, és úgy éreztem, rátapintott a lényegre. Mert csak úgy érdemes. Nem volt ebben szomorúság, rezignáció, egyszerűen tisztán láttam a korlátaimat. És ha ma megnézem, mi kell ahhoz, hogy valakit hivatalosan jeles tudósnak tartsanak – a Q1-publikációktól a nemzetközi szereplésekig, akkor nem attól szomorodom el, hogy ezek nehezen teljesíthetők. Ellenkezőleg, az az elszomorító, hogy ha összeszedem (összeszedtem volna) magam, simán teljesíthetem (teljesíthettem volna) ezeket a kritériumokat, és én lennék a mintakutató. Pedig a hozzá való tehetségem azóta se nőtt ki. Valami nagyon nincs itt a helyén.