– Téged nem zavar az ilyen?
– Mi?
– Ez.
A szomszéd ágyon Jani agonizál. Már tegnap azt mondták, nem éri meg a reggelt, de még él. Néha felnyög, felemeli a kezét, mintha keresne valamit. Gondoltam, megitatom a fecskendőből, de a szája teljesen passzív, nem reagál, nem merem nyomni, nehogy félrenyeljen. Egy kicsit fogom a kezét, simogatom. Talán beszélni kéne hozzá, de nekem ez nem megy. Ébren van, néz. Néha még válaszol is. De már egy másik világból szól vissza.
– Téged nem zavar az ilyen? – kérdezi Feri. – Én nem fogok itt feküdni mellette. Az biztos, hogy nem fogok. Sanyi is itt feküdt mellettem órákig meghalva. Hát! Hidd el nekem, hogy én nem maradok itt. Kimegyek az udvarra, és ott töltöm az éjszakát!
Furcsa, de engem tényleg nem ijeszt a közeledő halál. Nyilván azért, mert nem az enyém, talán kellően pszichopata vagyok ehhez. Feri negyvenéves sincs, folyamatos fájdalmak közt él a halál árnyékának völgyében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése