Mindig dohányzó kocsiban utazom, ha van. Egy dolog a tüdőrák, más dolog az embergyűlölet.
http://www.facebook.com/knauszi/posts/309019425224
2010. január 20., szerda
2010. január 12., kedd
Kőleves, avagy az EeePc elkészítése
Vettem egy EeePc-t. Egy 2G Surf-öt. Jogos lehet a kérdés, hogy mi vesz rá valakit egy ilyen különös lépésre. Házi kedvencnek? Hát... nem annyira vonzó. Szegénykém halványzöld... Haszonállatnak? Lássuk csak! 2G háttértároló, 512M RAM, 7 hüvelykes képernyő, 800MHz-es processzor, és ezen a vason XP fut. Használható ez valamire? Amikor megvettem, az eladó is figyelmeztetett: az XP éppen, hogy elfér ezen a 2 gigán, erre a gépre semmi további programot nem lehet telepíteni, dokumentumok tárolásáról nem is beszélve.
Miért vettem mégis meg? Mert nem tudtam ellenállni: 40 ezer forintért egy nem egészen egykilós pici és mégis igazi számítógépet venni, ez azért nem semmi. Nézzük, mire is használhatjuk!
1. lépés: a Windows újratelepítése
Mint látni fogjuk, igazából (majdnem) semmi szükség az operációs rendszer mellett további programokra, de az azért mégsincs rendben, hogy a gép merevlemeze (valójában SSD) teljesen tele van. A Windowsnak szüksége van némi helyre, hogy lélegezni tudjon, enélkül bármelyik pillanatban kifogyhatunk a tárhelyből, és ez idegesítő galibákat okozhat. Az EeePc-tulajdonosok legjobb barátja az nLite nevű alkalmazás, amely segít tárhelyet felszabadítani. Az nLite azt tudja, hogy a Windows telepítőlemezéből készíthetünk egy másik lemezt, amelyben igényeink szerint testre szabhatjuk a telepítést. Integrálhatjuk a telepítőbe a Windows frissítőcsomagjait, a szükséges drivereket, beállíthatunk előre egy csomó dolgot, de nekünk most az a legfontosabb, hogy a rendszer minden eleméről eldönthetjük, hogy akarjuk-e vagy sem. Az nLite használatáról EeePc-n itt olvashatunk egy tömör, de az alapkérdésekben jól eligazító összefoglalót.
Én nem vagyok igazán hozzáértő, ezért óvatos voltam. Néhány dologban persze biztos lehettem: nem lesz szükségem a Windows Media Playerre, a Movie Makerre, az Outlook Expressre, a messengerekre, a játékokra, a Paintre, egyáltalán semmi extra progira. Kihagytam még jó néhány dolgot, amiről joggal feltételezhettem, hogy nem lesz szükségem rá. Miután elkészült a telepítőlemez, egy külső CD-meghajtó segítségével telepítettem az új Windowst, és... sikerült! Sok helyet nem nyertem, de azért valamit igen: 322M szabad helyem van e pillanatban. Az új Windows tartalmazza az SP3 frissítőcsomagot, de további frissítésekre, azt hiszem, nem szabad gondolni. Kikapcsoltam az automatikus frissítések opciót.
Hogy pontosan mit hagytam el, és mit tartottam meg, azt nem részletezem. Egyrészt mert nem emlékszem, másrészt mert tényleg nem értek hozzá, sokszor hazardíroztam, és nem biztos, hogy mindig helyesen jártam el. Mindenesetre eddig hiba(üzenet) nélkül működik. Lehet, hogy több komponenst is kihagyhattam volna. Az Internet Explorert a biztonság kedvéért megtartottam, de talán nem lett volna muszáj.
2. lépés: hordozható programok beszerzése
Most tehát van egy elég jól működő gépünk, amivel semmit sem lehet csinálni. Egy pillanatra én is meglepődtem, amikor egy ímélhez mellékelt Word-dokumentumot akartam megnyitni, ahogy szoktam, és a Windows nem tudta, milyen programot használjon ehhez. A gépemen (Enikőn) a szó szoros értelmében semmi sincs az IE-n és a Jegyzettömbön kívül. A megoldás a flash meghajtó (pen drive) és az arról futtatható hordozható (portable) programok. A hordozható szoftver nem igényel telepítést, nem ír át semmit a Windowsban, és minden beállítást a saját mappájában tárol. Ez lehetővé teszi, hogy akár egy pen drive-ról vagy memóriakártyáról futtassuk, és most éppen ez a cél. Enikő tud SD-kártyát olvasni, de én pen drive-val dolgozom. Fontos a nagy tárolókapacitás (8 gigásat használok), de ha programokat akarunk futtatni flash memóriáról, oda kell figyelni a sebességre is.
Az ingyenes hordozható programok választéka egészen elképesztő. A legfontosabb a böngésző: a Firefox, az Opera, de a Chrome is rendelkezik hordozható változattal. Pennyn, a pen drive-omon ott van a teljes Open Office, van rajta professzionális képszerkesztő, jegyzettömb, számológép, PDF-olvasó, titkos adatokat tároló szoftver, vírusirtó és kémprogramkereső, médialejátszó, videószerkesztő, tömörítő, csevegőprogram - mi nincs? Hordozható szoftvereket sok helyen találunk a neten. Én csak két lelőhelyet használok (bár egy-két fontos progit máshol találtam meg). A két alapvető lelőhely: a PortableApps.com és a Portable Freeware Collection.
A flash memória természetesen adattárolásra is kitűnően alkalmas. A legjobb, ha az elsődleges gépünkön tárolt adatokból a legfontosabb 2-3 gigabyte-ot folyamatosan szinkronban tartunk a pen drive-unkkal.
3. lépés: a webalkalmazások használatba vétele
Ha nincs a gépünkön megfelelő program, használjuk a neten található, távoli szerveren futó programokat. Néhány ezek közül egészen megszokott, hiszen a Gmail voltaképpen egy távoli szerveren futó levelező kliens. De ha kicsi a gépünk - voltaképpen ezért hívják netbooknak -, hozzá kell szoknunk, hogy egyre több területen ilyen alkalmazásokra támaszkodjunk. A Gmailben soha nem használtam azt a lehetőséget, hogy a mellékleteket Google-dokumentumként nyissa meg. Most azonban ez nagyon praktikusnak bizonyul. Ugyanezt a funkcionalitást kínája az OpenItOnline nevű Firefox-kiegészítő, sőt többet. A Google Dokumentumok kitűnő szövegszerkesztője, táblázatkezelője és prezentációkészítője mellett több nagyon jó ingyenes képszerkesztőt is találunk a neten. És akkor mi kell még?
Megmondom azt is. A konstrukció egyik gyenge pontja a vírusvédelem. Az eddigiekből is látszik, hogy a gépen nem futtathatunk rezidens antivírus szoftvert. Egy dolgot tehetünk, időnként végig kell szkennelni a rendszert vírusok és kémprogramok után kutatva. Ezt szintén tehetjük pen drive-ról, vannak hordozható vírusirtók és kémprogramkeresők. De fontos tudni, hogy a nagy vírusvédelmi cégeknek (ESET, Panda) vannak online futtatható víruskereső szolgáltatásai - ingyen.
Hát így készül az EeePc kőleves.
Miért vettem mégis meg? Mert nem tudtam ellenállni: 40 ezer forintért egy nem egészen egykilós pici és mégis igazi számítógépet venni, ez azért nem semmi. Nézzük, mire is használhatjuk!- Az ágyra heverve olvashatom otthon az íméljeimet vagy különböző elektronikus dokumentumokat. (Nagy a család, van több pc és wifi.)
- Könyvtárban, értekezleten, megbeszélésen jegyzetelhetek.
- Akár a vonaton is dolgozhatom.
1. lépés: a Windows újratelepítése
Mint látni fogjuk, igazából (majdnem) semmi szükség az operációs rendszer mellett további programokra, de az azért mégsincs rendben, hogy a gép merevlemeze (valójában SSD) teljesen tele van. A Windowsnak szüksége van némi helyre, hogy lélegezni tudjon, enélkül bármelyik pillanatban kifogyhatunk a tárhelyből, és ez idegesítő galibákat okozhat. Az EeePc-tulajdonosok legjobb barátja az nLite nevű alkalmazás, amely segít tárhelyet felszabadítani. Az nLite azt tudja, hogy a Windows telepítőlemezéből készíthetünk egy másik lemezt, amelyben igényeink szerint testre szabhatjuk a telepítést. Integrálhatjuk a telepítőbe a Windows frissítőcsomagjait, a szükséges drivereket, beállíthatunk előre egy csomó dolgot, de nekünk most az a legfontosabb, hogy a rendszer minden eleméről eldönthetjük, hogy akarjuk-e vagy sem. Az nLite használatáról EeePc-n itt olvashatunk egy tömör, de az alapkérdésekben jól eligazító összefoglalót.
Én nem vagyok igazán hozzáértő, ezért óvatos voltam. Néhány dologban persze biztos lehettem: nem lesz szükségem a Windows Media Playerre, a Movie Makerre, az Outlook Expressre, a messengerekre, a játékokra, a Paintre, egyáltalán semmi extra progira. Kihagytam még jó néhány dolgot, amiről joggal feltételezhettem, hogy nem lesz szükségem rá. Miután elkészült a telepítőlemez, egy külső CD-meghajtó segítségével telepítettem az új Windowst, és... sikerült! Sok helyet nem nyertem, de azért valamit igen: 322M szabad helyem van e pillanatban. Az új Windows tartalmazza az SP3 frissítőcsomagot, de további frissítésekre, azt hiszem, nem szabad gondolni. Kikapcsoltam az automatikus frissítések opciót.
Hogy pontosan mit hagytam el, és mit tartottam meg, azt nem részletezem. Egyrészt mert nem emlékszem, másrészt mert tényleg nem értek hozzá, sokszor hazardíroztam, és nem biztos, hogy mindig helyesen jártam el. Mindenesetre eddig hiba(üzenet) nélkül működik. Lehet, hogy több komponenst is kihagyhattam volna. Az Internet Explorert a biztonság kedvéért megtartottam, de talán nem lett volna muszáj.
2. lépés: hordozható programok beszerzése
Most tehát van egy elég jól működő gépünk, amivel semmit sem lehet csinálni. Egy pillanatra én is meglepődtem, amikor egy ímélhez mellékelt Word-dokumentumot akartam megnyitni, ahogy szoktam, és a Windows nem tudta, milyen programot használjon ehhez. A gépemen (Enikőn) a szó szoros értelmében semmi sincs az IE-n és a Jegyzettömbön kívül. A megoldás a flash meghajtó (pen drive) és az arról futtatható hordozható (portable) programok. A hordozható szoftver nem igényel telepítést, nem ír át semmit a Windowsban, és minden beállítást a saját mappájában tárol. Ez lehetővé teszi, hogy akár egy pen drive-ról vagy memóriakártyáról futtassuk, és most éppen ez a cél. Enikő tud SD-kártyát olvasni, de én pen drive-val dolgozom. Fontos a nagy tárolókapacitás (8 gigásat használok), de ha programokat akarunk futtatni flash memóriáról, oda kell figyelni a sebességre is.
Az ingyenes hordozható programok választéka egészen elképesztő. A legfontosabb a böngésző: a Firefox, az Opera, de a Chrome is rendelkezik hordozható változattal. Pennyn, a pen drive-omon ott van a teljes Open Office, van rajta professzionális képszerkesztő, jegyzettömb, számológép, PDF-olvasó, titkos adatokat tároló szoftver, vírusirtó és kémprogramkereső, médialejátszó, videószerkesztő, tömörítő, csevegőprogram - mi nincs? Hordozható szoftvereket sok helyen találunk a neten. Én csak két lelőhelyet használok (bár egy-két fontos progit máshol találtam meg). A két alapvető lelőhely: a PortableApps.com és a Portable Freeware Collection.
A flash memória természetesen adattárolásra is kitűnően alkalmas. A legjobb, ha az elsődleges gépünkön tárolt adatokból a legfontosabb 2-3 gigabyte-ot folyamatosan szinkronban tartunk a pen drive-unkkal.
3. lépés: a webalkalmazások használatba vétele
Ha nincs a gépünkön megfelelő program, használjuk a neten található, távoli szerveren futó programokat. Néhány ezek közül egészen megszokott, hiszen a Gmail voltaképpen egy távoli szerveren futó levelező kliens. De ha kicsi a gépünk - voltaképpen ezért hívják netbooknak -, hozzá kell szoknunk, hogy egyre több területen ilyen alkalmazásokra támaszkodjunk. A Gmailben soha nem használtam azt a lehetőséget, hogy a mellékleteket Google-dokumentumként nyissa meg. Most azonban ez nagyon praktikusnak bizonyul. Ugyanezt a funkcionalitást kínája az OpenItOnline nevű Firefox-kiegészítő, sőt többet. A Google Dokumentumok kitűnő szövegszerkesztője, táblázatkezelője és prezentációkészítője mellett több nagyon jó ingyenes képszerkesztőt is találunk a neten. És akkor mi kell még?
Megmondom azt is. A konstrukció egyik gyenge pontja a vírusvédelem. Az eddigiekből is látszik, hogy a gépen nem futtathatunk rezidens antivírus szoftvert. Egy dolgot tehetünk, időnként végig kell szkennelni a rendszert vírusok és kémprogramok után kutatva. Ezt szintén tehetjük pen drive-ról, vannak hordozható vírusirtók és kémprogramkeresők. De fontos tudni, hogy a nagy vírusvédelmi cégeknek (ESET, Panda) vannak online futtatható víruskereső szolgáltatásai - ingyen.
Hát így készül az EeePc kőleves.
2009. december 19., szombat
Papp Laci, a nyelvész
Megyek gyanútlanul a József körúton, és egyszer csak meglátom egy kapu mellett ezt a táblát (bocsánat a telefonos minőségért).
Istenem, harminc éve már. Persze, hogy Papp Lacinak hívtuk a háta mögött. Két szemináriumot tartott nekünk. Az egyik nyelvtörténeti volt. Elővette a jegyzeteit, és szépen módszeresen végigmentünk a Tihanyi apátság alapítólevelének összes magyar eredettel gyanúsítható szaván, döntően persze helynevekről van szó. Végig ő beszélt, aztán amikor véget ért az óra, akkurátusan bejelölte a jegyzetében, hogy hol tartunk, onnan folytatta a következő alkalommal. Az emléktábla alapján ötvenegynéhány éves volt, csendes, halk, öltönye mindig fekete és kopott. Szerettük, ki tudja, pontosan, miért. Amikor vége volt a félévnek, vettünk neki virágot. Ez is olyan szokatlan, senkinek nem vettünk se virágot, se mást. Az viszont természetes volt, hogy neki adnunk kell valamit, és nem azért, mert olyan érdekesek voltak az órák.
Aztán tartott nekünk nyelvjárástani szemináriumot. Abból végképp nem emlékszem semmire, csak a végére. Azt mondta, most kéne valami jegyet adni mindenkinek. Láthatóan volt valami koncepciója, hogy mire is adná. De nem tudta elmondani. Elkezdtünk könyörögni, hogy kapjon már mindenki ötöst. De hát azt nem lehet, mégsem lehet mind egyforma... Dehogynem, mások is ezt csinálják. Persze, hogy mindenki jeles lett. Mint Kőnig az Abigélből.
Soha nem hittem volna, hogy emléktáblát kap egyszer. De hát nem tudtam róla semmit, ahogy most sem tudok. Azt sem tudtam, hogy meghalt. Isten áldja, Tanár Úr!
Istenem, harminc éve már. Persze, hogy Papp Lacinak hívtuk a háta mögött. Két szemináriumot tartott nekünk. Az egyik nyelvtörténeti volt. Elővette a jegyzeteit, és szépen módszeresen végigmentünk a Tihanyi apátság alapítólevelének összes magyar eredettel gyanúsítható szaván, döntően persze helynevekről van szó. Végig ő beszélt, aztán amikor véget ért az óra, akkurátusan bejelölte a jegyzetében, hogy hol tartunk, onnan folytatta a következő alkalommal. Az emléktábla alapján ötvenegynéhány éves volt, csendes, halk, öltönye mindig fekete és kopott. Szerettük, ki tudja, pontosan, miért. Amikor vége volt a félévnek, vettünk neki virágot. Ez is olyan szokatlan, senkinek nem vettünk se virágot, se mást. Az viszont természetes volt, hogy neki adnunk kell valamit, és nem azért, mert olyan érdekesek voltak az órák.
Aztán tartott nekünk nyelvjárástani szemináriumot. Abból végképp nem emlékszem semmire, csak a végére. Azt mondta, most kéne valami jegyet adni mindenkinek. Láthatóan volt valami koncepciója, hogy mire is adná. De nem tudta elmondani. Elkezdtünk könyörögni, hogy kapjon már mindenki ötöst. De hát azt nem lehet, mégsem lehet mind egyforma... Dehogynem, mások is ezt csinálják. Persze, hogy mindenki jeles lett. Mint Kőnig az Abigélből.
Soha nem hittem volna, hogy emléktáblát kap egyszer. De hát nem tudtam róla semmit, ahogy most sem tudok. Azt sem tudtam, hogy meghalt. Isten áldja, Tanár Úr!
2009. szeptember 11., péntek
A hivatalnak packázásiról II.
Egy hete írtam az örökséggel kapcsolatos kálváriámról. Lássuk, mi történt azóta!
Hosszas utánajárás után kiderült, hogy a közjegyzői hivatal ugyan készségesen (?) elkészíti az OTP által (némi joggal) igényelt kiegészítést, ám az is csak a 15 napos (értsd: háromhetes) fellebbezési idő lejárta után használható fel. Kiút is van: ha feleségemmel együtt bemegyünk a hivatalba, és a közjegyző előtt kijelentjük, hogy nem akarunk fellebbezni, akkor ezt az időt megtakaríthatjuk. Persze bemegyünk, de bármikor nem lehet, csak amikor a közjegyző benn van. Ha szerencsénk van, hétfőn.
Itt tartunk most. A közjegyző munkájáért eddig több mint 90 ezer forintot fizettünk, de hogy ezért a pénzért egy tisztességes határozatot nem tudott kiállítani, az láthatólag nem ejti zavarba a hivatalt. Elnézést legalábbis eddig nem kértek.
135 napja kezünkben a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete.
53 napja kezünkben a közjegyzői végzés.
32 napja lejárt a fellebbezési határidő, így a közjegyzői végzés is jogerős.
8 napja a jogerős végzés ott van a bankban.
2579 napja nem tudok hozzájutni egy szabályos végrendeletben biztosított örökséghez.
Hosszas utánajárás után kiderült, hogy a közjegyzői hivatal ugyan készségesen (?) elkészíti az OTP által (némi joggal) igényelt kiegészítést, ám az is csak a 15 napos (értsd: háromhetes) fellebbezési idő lejárta után használható fel. Kiút is van: ha feleségemmel együtt bemegyünk a hivatalba, és a közjegyző előtt kijelentjük, hogy nem akarunk fellebbezni, akkor ezt az időt megtakaríthatjuk. Persze bemegyünk, de bármikor nem lehet, csak amikor a közjegyző benn van. Ha szerencsénk van, hétfőn.
Itt tartunk most. A közjegyző munkájáért eddig több mint 90 ezer forintot fizettünk, de hogy ezért a pénzért egy tisztességes határozatot nem tudott kiállítani, az láthatólag nem ejti zavarba a hivatalt. Elnézést legalábbis eddig nem kértek.
135 napja kezünkben a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete.
53 napja kezünkben a közjegyzői végzés.
32 napja lejárt a fellebbezési határidő, így a közjegyzői végzés is jogerős.
8 napja a jogerős végzés ott van a bankban.
2579 napja nem tudok hozzájutni egy szabályos végrendeletben biztosított örökséghez.
2009. szeptember 4., péntek
A hivatalnak packázásiról
Ha valaki elolvassa ezt a posztot, és azt gondolja, hogy irigyli a problémáimat, hát igaza van. Már én is majdnem úgy vagyok ezzel, mint kedvenc spirituális tanítóm, Gunagriha, aki egy előadáson ezt találta mondani: "Én máma már csak egyetlen embert irigyelek, saját magamat." Igen, de a marhaságon csak-csak fölhúzza magát az ember.
2002 augusztusában meghalt a nagybátyám. És mint a mesében, szabályos végrendeletben feleségemre és rám hagyta a házát meg a bankszámláját. Mielőtt tovább olvasol, válaszolj egy kvízkérdésre. A halálesettől számítva mennyi idő kellett ahhoz, hogy hozzájussunk az örökséghez?
Ha járatos vagy a hazai bürokrácia útvesztőiben, eltaláltad a helyes választ: még mindig nem jutottunk hozzá sem a pénzhez, se a házhoz. Most arra gondolsz, valami biztos nem volt rendben. Tévedsz. Hát ugye először is volt egy per. Valaki bizonyítani akarta, hogy a nagybátyám nem volt beszámítható, amikor a végrendeletet írta. Na most tudvalevő, hogy ilyesmit bizonyítani még akkor is nehéz, ha van alapja, de olyan ember esetében, akinek folyamatosan meghosszabbított jogosítványa van, állandó orvosi ellenőrzés alatt áll stb., és mellesleg persze beszámítható, gyakorlatilag lehetetlen. A per kimenetele egy percig nem lehetett kétséges. Ezt csak azért részletezem, mert ehhez képest azért érdekes, hogy az első fellebbezés után a Fővárosi Bíróság ítélete 2007 márciusában, mondjuk 4 és fél évvel a haláleset után született meg. Ezt persze fellebbezés követte, és mi sem természetesebb, mint hogy a Fővárosi Ítélőtábla csaknem egy évvel később, 2008 februárjában hozza meg helybenhagyó ítéletét.
A felperes persze a Legfelsőbb Bírósághoz fordult eljárási hibára hivatkozva. Egy ilyen kereset már nem kell, hogy megakadályozza az ítélet végrehajtását, de biztos, ami biztos, azért ezt felfüggesztették, vártuk tehát az újabb fejleményeket. Egy ilyen nagy tekintélyű testülettől persze nem várhatjuk el, hogy azonnal a mi tyúkperünket tűzze napirendre. Ehhez képest hamar, már 2009 májusában helyben hagyta a korábbi ítéleteket. 6 és fél év után kezünkben volt a végleges határozat, amellyel szemben fellebbezésnek helye nincs.
Igazából az ítélet nem a mi kezünkben volt, hanem a közjegyző hivatalába küldték el, és innentől kezdve már felgyorsultak az események. A közjegyző már júliusban kiadta a végzést, amely a mi kezünkbe helyezi az örökséget. A végzéssel szemben fellebbezésnek van helye, erre 15 nap áll rendelkezésre. Ez 15 munkanap, azaz három hét. Elvileg. Valójában a fellebbezési idő lejárta után még várni kell vagy egy hetet, hiszen a postán még kavaroghat egy időben feladott fellebbezés.
A várakozásnak megfelelően már senki sem fellebbezett, a végzés pedig elindult a maga útján a bankba (OTP NYRT) és a Földhivatalba. Szeptember 3-án már elérkezettnek éreztük az időt, hogy érdeklődjünk az OTP-ben. És igen! A közjegyzői végzés ott van, már át is lehetne írni az átírandókat. De van egy kis probléma. A közjegyzői végzésből sajnálatosan hiányzik, hogy feleségem és én milyen arányban vagyunk örökösök. Enélkül sajnos semmit nem tehetnek. Ügyintéző jogászhoz el, vissza hozzánk, megint a jogászhoz, a háttérben telefonálgatás, mi a pultnál állunk, néha leülünk a padra. Telnek az órák. Végül megszületik a megállapodás: menjünk el a közjegyzőhöz, ő adni fog egy kiegészítő végzést, azzal menjünk vissza az OTP-be, akkor minden rendben lesz.
Telefon a közjegyzőnek, pontosabban a hivatal illetékesének, konkrétan annak, akivel az OTP ügyintézője és jogásza tárgyalt. Hát ő nagyon csodálkozik, mert nem ezt beszélték meg. Én nem mehetek csak úgy oda a közjegyzőhöz, vinnem kell egy hivatalos levelet az OTP NYRT-től, amelyben kérik, hogy intézkedjék. Menjek csak vissza az OTP-be, ez sajnos elkerülhetetlen.
Ma valóban bemegyek az OTP-be, kérek egy sorszámot, hívnak, az ügyintéző persze más, elmagyarázom neki az egész bonyolult helyzetet. Jó, megírják, majd. Nem megy ez olyan gyorsan, majd ők elküldik ajánlott levélben a közjegyzőnek. Egy kicsit ideges vagyok, ez látszik is rajtam. Ügyintéző jobbra el. Hosszú idő után visszajön a jó hírrel. Mivel én tegnap úgy nyilatkoztam, hogy a levelet postán küldjék el a közjegyzőnek, ezért azt el is küldték. Mondom, ez nem igaz, én ilyet nem nyilatkoztam. Ja, akkor elnézését kérjük.
Hát itt tartunk most. Elvileg ez már a célegyenes, de néha úgy érzem, nincs ennek a folyamatnak olyan pontja, ahol ne lenne még valami akadály.
2002 augusztusában meghalt a nagybátyám. És mint a mesében, szabályos végrendeletben feleségemre és rám hagyta a házát meg a bankszámláját. Mielőtt tovább olvasol, válaszolj egy kvízkérdésre. A halálesettől számítva mennyi idő kellett ahhoz, hogy hozzájussunk az örökséghez?
Ha járatos vagy a hazai bürokrácia útvesztőiben, eltaláltad a helyes választ: még mindig nem jutottunk hozzá sem a pénzhez, se a házhoz. Most arra gondolsz, valami biztos nem volt rendben. Tévedsz. Hát ugye először is volt egy per. Valaki bizonyítani akarta, hogy a nagybátyám nem volt beszámítható, amikor a végrendeletet írta. Na most tudvalevő, hogy ilyesmit bizonyítani még akkor is nehéz, ha van alapja, de olyan ember esetében, akinek folyamatosan meghosszabbított jogosítványa van, állandó orvosi ellenőrzés alatt áll stb., és mellesleg persze beszámítható, gyakorlatilag lehetetlen. A per kimenetele egy percig nem lehetett kétséges. Ezt csak azért részletezem, mert ehhez képest azért érdekes, hogy az első fellebbezés után a Fővárosi Bíróság ítélete 2007 márciusában, mondjuk 4 és fél évvel a haláleset után született meg. Ezt persze fellebbezés követte, és mi sem természetesebb, mint hogy a Fővárosi Ítélőtábla csaknem egy évvel később, 2008 februárjában hozza meg helybenhagyó ítéletét.
A felperes persze a Legfelsőbb Bírósághoz fordult eljárási hibára hivatkozva. Egy ilyen kereset már nem kell, hogy megakadályozza az ítélet végrehajtását, de biztos, ami biztos, azért ezt felfüggesztették, vártuk tehát az újabb fejleményeket. Egy ilyen nagy tekintélyű testülettől persze nem várhatjuk el, hogy azonnal a mi tyúkperünket tűzze napirendre. Ehhez képest hamar, már 2009 májusában helyben hagyta a korábbi ítéleteket. 6 és fél év után kezünkben volt a végleges határozat, amellyel szemben fellebbezésnek helye nincs.
Igazából az ítélet nem a mi kezünkben volt, hanem a közjegyző hivatalába küldték el, és innentől kezdve már felgyorsultak az események. A közjegyző már júliusban kiadta a végzést, amely a mi kezünkbe helyezi az örökséget. A végzéssel szemben fellebbezésnek van helye, erre 15 nap áll rendelkezésre. Ez 15 munkanap, azaz három hét. Elvileg. Valójában a fellebbezési idő lejárta után még várni kell vagy egy hetet, hiszen a postán még kavaroghat egy időben feladott fellebbezés.
A várakozásnak megfelelően már senki sem fellebbezett, a végzés pedig elindult a maga útján a bankba (OTP NYRT) és a Földhivatalba. Szeptember 3-án már elérkezettnek éreztük az időt, hogy érdeklődjünk az OTP-ben. És igen! A közjegyzői végzés ott van, már át is lehetne írni az átírandókat. De van egy kis probléma. A közjegyzői végzésből sajnálatosan hiányzik, hogy feleségem és én milyen arányban vagyunk örökösök. Enélkül sajnos semmit nem tehetnek. Ügyintéző jogászhoz el, vissza hozzánk, megint a jogászhoz, a háttérben telefonálgatás, mi a pultnál állunk, néha leülünk a padra. Telnek az órák. Végül megszületik a megállapodás: menjünk el a közjegyzőhöz, ő adni fog egy kiegészítő végzést, azzal menjünk vissza az OTP-be, akkor minden rendben lesz.
Telefon a közjegyzőnek, pontosabban a hivatal illetékesének, konkrétan annak, akivel az OTP ügyintézője és jogásza tárgyalt. Hát ő nagyon csodálkozik, mert nem ezt beszélték meg. Én nem mehetek csak úgy oda a közjegyzőhöz, vinnem kell egy hivatalos levelet az OTP NYRT-től, amelyben kérik, hogy intézkedjék. Menjek csak vissza az OTP-be, ez sajnos elkerülhetetlen.
Ma valóban bemegyek az OTP-be, kérek egy sorszámot, hívnak, az ügyintéző persze más, elmagyarázom neki az egész bonyolult helyzetet. Jó, megírják, majd. Nem megy ez olyan gyorsan, majd ők elküldik ajánlott levélben a közjegyzőnek. Egy kicsit ideges vagyok, ez látszik is rajtam. Ügyintéző jobbra el. Hosszú idő után visszajön a jó hírrel. Mivel én tegnap úgy nyilatkoztam, hogy a levelet postán küldjék el a közjegyzőnek, ezért azt el is küldték. Mondom, ez nem igaz, én ilyet nem nyilatkoztam. Ja, akkor elnézését kérjük.
Hát itt tartunk most. Elvileg ez már a célegyenes, de néha úgy érzem, nincs ennek a folyamatnak olyan pontja, ahol ne lenne még valami akadály.
2009. augusztus 14., péntek
Biciklistákról
- Mindennek a zsidók az okai.
- Igen. Meg a biciklisták.
- Mért éppen a biciklisták?
- Mért éppen a zsidók?
Az alábbi párbeszéd nem fiktív. Énem sötét oldala szokott így vitázni a racionális énnel. És tényleg a biciklistákról.
- Egyre jobban utálom a biciklistákat. Szemét, intoleráns, agresszív alakok.
- Nem mondod! Mi bajod pont a biciklistákkal?
- Nem hiszed el, hogy el tudja rontani a napom az, hogy beszólnak, majdnem feldöntenek, ha véletlenül rátévedek a kerékpárútra. Márpedig muszáj néha rátévedni, ez a közlekedés természete. A múltkor azt ordította az egyik, hogy "még csöngettem is, süket vagy?" És ha tényleg süket vagyok? Azt utálom, hogy elhajt mellettem, hogy nem tudok utána menni, és...
- Ah, a nagy empata megszólalt! Igazán tudhatnád, milyen hátrányos helyzetben vannak a kerékpárosok nálunk. Örülnek, hogy van egy út, ami az övék, ahonnan nincsenek kitiltva, persze, hogy őrzik.
- Nem érdekel a nyomoruk, attól még nem kell bunkónak lenni. Na jó, persze, érdekel, de nem lehet ezzel takarózni, amikor szerencsétlen gyalogosakat vegzálják.
- És különben is. Te is tudod, hogy tízből ha egy biciklista olyan, amilyennek leírod. Csak a többire nem figyelsz föl, mert nem kötnek beléd. Hogy lehet ilyet mondani, hogy utálod a biciklistákat?
- Persze, én is tudom, hogy nem mind agresszív. Vannak kerékpáros ismerőseim, barátaim, akik nem ilyenek. De az utcán történetesen mindig biciklisták kötnek belém. Ez azért nem lehet véletlen.
- Oké, tegyük föl - de csak tegyük föl -, hogy a biciklisták ilyen agresszív fajzat. És akkor mi van? Dögöljenek meg? Irtsuk ki a biciklistákat?
- Most mért beszélsz hülyeségeket? Légy szíves, ne rágalmazz! Én semmi hasonlót nem mondtam. Csak az agyamra mennek.
- Szüntessük meg a kerékpáros közlekedést a városban?
- Marhaság, ez minden józan megfontolásnak ellentmondana.
- Vezessünk be új közlekedési szabályokat?
- A bunkó mindenképpen bunkó marad. Nem érted? Nem a szabályokkal van bajom, hanem az emberekkel.
- Akkor mit akarsz?
- Nem tudom. Igazából szeretném beverni a képüket.
- Hö-hö. Tizenkét éves korodban verekedtél utoljára. Ha egyáltalán. Azt sem tudod, hogyan kell ütni.
- Jó, fordítsuk komolyra a szót! Valahogy a tisztességes gyalogosoknak meg kéne tudni védeni magukat. Mégiscsak mi vagyunk a többség. Össze kéne fognunk ellenük, hogy ne merjenek többet beszólni és megfélemlíteni minket. Félemlítsük meg őket mi!
- ...
Hát valahogy így működik ez.
- Igen. Meg a biciklisták.
- Mért éppen a biciklisták?
- Mért éppen a zsidók?
Az alábbi párbeszéd nem fiktív. Énem sötét oldala szokott így vitázni a racionális énnel. És tényleg a biciklistákról.
- Egyre jobban utálom a biciklistákat. Szemét, intoleráns, agresszív alakok.
- Nem mondod! Mi bajod pont a biciklistákkal?
- Nem hiszed el, hogy el tudja rontani a napom az, hogy beszólnak, majdnem feldöntenek, ha véletlenül rátévedek a kerékpárútra. Márpedig muszáj néha rátévedni, ez a közlekedés természete. A múltkor azt ordította az egyik, hogy "még csöngettem is, süket vagy?" És ha tényleg süket vagyok? Azt utálom, hogy elhajt mellettem, hogy nem tudok utána menni, és...
- Ah, a nagy empata megszólalt! Igazán tudhatnád, milyen hátrányos helyzetben vannak a kerékpárosok nálunk. Örülnek, hogy van egy út, ami az övék, ahonnan nincsenek kitiltva, persze, hogy őrzik.
- Nem érdekel a nyomoruk, attól még nem kell bunkónak lenni. Na jó, persze, érdekel, de nem lehet ezzel takarózni, amikor szerencsétlen gyalogosakat vegzálják.
- És különben is. Te is tudod, hogy tízből ha egy biciklista olyan, amilyennek leírod. Csak a többire nem figyelsz föl, mert nem kötnek beléd. Hogy lehet ilyet mondani, hogy utálod a biciklistákat?
- Persze, én is tudom, hogy nem mind agresszív. Vannak kerékpáros ismerőseim, barátaim, akik nem ilyenek. De az utcán történetesen mindig biciklisták kötnek belém. Ez azért nem lehet véletlen.
- Oké, tegyük föl - de csak tegyük föl -, hogy a biciklisták ilyen agresszív fajzat. És akkor mi van? Dögöljenek meg? Irtsuk ki a biciklistákat?
- Most mért beszélsz hülyeségeket? Légy szíves, ne rágalmazz! Én semmi hasonlót nem mondtam. Csak az agyamra mennek.
- Szüntessük meg a kerékpáros közlekedést a városban?
- Marhaság, ez minden józan megfontolásnak ellentmondana.
- Vezessünk be új közlekedési szabályokat?
- A bunkó mindenképpen bunkó marad. Nem érted? Nem a szabályokkal van bajom, hanem az emberekkel.
- Akkor mit akarsz?
- Nem tudom. Igazából szeretném beverni a képüket.
- Hö-hö. Tizenkét éves korodban verekedtél utoljára. Ha egyáltalán. Azt sem tudod, hogyan kell ütni.
- Jó, fordítsuk komolyra a szót! Valahogy a tisztességes gyalogosoknak meg kéne tudni védeni magukat. Mégiscsak mi vagyunk a többség. Össze kéne fognunk ellenük, hogy ne merjenek többet beszólni és megfélemlíteni minket. Félemlítsük meg őket mi!
- ...
Hát valahogy így működik ez.
2009. augusztus 12., szerda
Édességekről
Cukorbeteg vagyok. Nem nagyon, de például kerülöm a cukrot. Szerencsére kialakult már egyfajta kínálat cukormentes édességekből, minden komolyabb élelmiszerboltban van diétás polc kisebb-nagyobb választékkal. Azért van egy pár dolog, ami bosszant.
Az ár
Teljesen rendjén való-e, hogy a diétás édességek többsége durván kétszer annyiba kerül, mint a normál? Nem az esélyegyenlőségről szónokolok, ha ennyivel drágább az alapanyag, akkor ennyivel drágább a termék is, oké. De így van ez? A light kóla vagy a cukormentes rágógumi nem drágább a többinél. A csoki miért, és miért ennyivel?
Az elnevezés
Lehet, én vagyok túl érzékeny, de utálom a diabetikus elnevezést. Végül is nemcsak a cukorbetegek igénylik a light termékeket. A már említett light kólát sem hívják diabetikus kólának. Eleve stigmatizál, és akkor persze, hogy nem veszi az, aki egészségesnek vallja magát. Mondjuk, a gyümölcscukorral készült termékekre illik ez az elnevezés, mert azok tényleg kifejezetten a cukorbetegeknek készültek. Nota bene ezek a legtermészetesebb diétás termékek.
A kínálat
Azt most hagyjuk, hogy megjelenik egy termék, az ember megszereti, aztán hosszú időre eltűnik. Oké, ez nemcsak a diétás élelmiszerekre igaz. De az valahogy abszurd, hogy bemegy az ember egy cukrászdába, ahol elvileg vannak cukormentes sütik is - egyébként nem sok ilyen cukrászda van -, megkérdezi, mit tudnak kínálni, és azt a választ kapja, hogy mind elfogyott. (Kellér Dezső itt joggal hiányolna egy szót: sajnos.) És legközelebb megint, aztán megint... Milyen lenne ez fordítva? Milyen cukros süteményük van? Semmilyen, mind elfogyott. Esetleg kínálhatunk háztartási kekszet. Moszkva, 1989.
Az ár
Teljesen rendjén való-e, hogy a diétás édességek többsége durván kétszer annyiba kerül, mint a normál? Nem az esélyegyenlőségről szónokolok, ha ennyivel drágább az alapanyag, akkor ennyivel drágább a termék is, oké. De így van ez? A light kóla vagy a cukormentes rágógumi nem drágább a többinél. A csoki miért, és miért ennyivel?
Az elnevezés
Lehet, én vagyok túl érzékeny, de utálom a diabetikus elnevezést. Végül is nemcsak a cukorbetegek igénylik a light termékeket. A már említett light kólát sem hívják diabetikus kólának. Eleve stigmatizál, és akkor persze, hogy nem veszi az, aki egészségesnek vallja magát. Mondjuk, a gyümölcscukorral készült termékekre illik ez az elnevezés, mert azok tényleg kifejezetten a cukorbetegeknek készültek. Nota bene ezek a legtermészetesebb diétás termékek.
A kínálat
Azt most hagyjuk, hogy megjelenik egy termék, az ember megszereti, aztán hosszú időre eltűnik. Oké, ez nemcsak a diétás élelmiszerekre igaz. De az valahogy abszurd, hogy bemegy az ember egy cukrászdába, ahol elvileg vannak cukormentes sütik is - egyébként nem sok ilyen cukrászda van -, megkérdezi, mit tudnak kínálni, és azt a választ kapja, hogy mind elfogyott. (Kellér Dezső itt joggal hiányolna egy szót: sajnos.) És legközelebb megint, aztán megint... Milyen lenne ez fordítva? Milyen cukros süteményük van? Semmilyen, mind elfogyott. Esetleg kínálhatunk háztartási kekszet. Moszkva, 1989.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)