Az órák a professzor szobájában voltak. Érdemes volt korán menni, mert akkor a fotelba lehetett ülni, és olyanok voltak az órák, mesélősek, hogy illett hozzájuk ez a fotelben relaxáló fíling. A prof nem szerette a fotelt, már a gyülekezés idején ott ült egy széken, és beszélgetett azokkal, akik közelebb álltak hozzá. Egy alkalommal az óra előtt bejött egy kicsi fekete ruhás lány, valamiről még gyorsan konzultálni akart a tanár úrral, leguggolt a szék mellé, úgy beszélgettek csendesen, mások számára nem hallhatóan, a szakmai intimitás aurájától körülvéve. Aztán sokszor láttam a lányt az egyetem folyosóin, és mindig köszöntünk egymásnak. Meglepett, hogy úgy néz rám, mint egy ismerősre, így én is már-már az ismerősömnek tartottam, pedig soha nem beszéltünk egymással. Nagyon szimpatikus volt, és valahogy azt éreztem, hogy rendkívül okos. Aztán láttam, ahogy sorra jelennek meg a könyvei, a tanulmányai olyan elvont kérdésekről, hogy minden vonzódásom ellenére sem próbálkoztam elolvasni őket.
Most egyszer csak meghalt. Nem tudom, mért szomorít el ennyire. Egy nagyon közeli ismerős megint kiszakadt az életemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése