Harminc éve volt a rendszerváltás, ami azt jelenti, hogy lassan (oké, lassan, de ez a lassúság hihetetlen gyors tud lenni) kihalnak a Kádár-rendszer tanúi, azaz mi. Ez azért baj, mert ahogy a fasizmussal, úgy ezzel sem történt meg a szembenézés, és ez már így is marad. Álmom egy interjúsorozat a Kádár-kori "egyszerű emberekkel", akik támogatták vagy tűrték a rendszert, vagy pláne ellenállók voltak. Enélkül semmi nem értehető meg a korszakból. Ami engem illet, nekem vallanom kellene vétkekről is (szerintem kevés kevés és kicsi volt, de bevallásra érdemesek), és főleg arról, hogy mit ettem a szocializmuson és a marxizmuson. Nyilván elég egyedi, mégis tipikus nézőpont. És nyilván kéne beszélni arról is, hogy talán sok mindent jól sejtettem meg, és mégsem volt igazam semmiben, mert nem kerestem az igazságot eléggé. Meg arról is, hogy szexinek gondoltam a marxizmust, de csak annyira volt az, mint a mai alt right: a hatalom védte bensőség terméke. A dolgok megismétlődnek: másképp, de ugyanúgy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése