Szörnyetegekről

Ez a Kim Dzsong-un egy Joffrey Baratheon. Nem lehet kitalálni olyan szörnyeteget, akinek ne létezne a mintája a valóságban.

Hogy ne beszéljünk meg semmit

2003-ban egy Mihály Ottó vezette csapattal az OM felkérésére készítettünk egy háttéranyagot az érettségi átalakításáról. Az anyag a Fidesz kezébe került, Pokorni azonnal sajtótájékoztatót tartott, igyekezett minél nagyobb botrányt kavarni. Az eredmény: az anyagot érdemben soha nem vitatta meg a szakma, végleg lekerült a napirendről.

Mi ennek a történetnek az aktualitása? Bőven lenne mit megbeszélnünk a menekültválsággal kapcsolatban. A népszavazási kampány egyik fontos funkciója azonban éppen az, hogy soha semmilyen értelmes diskurzus ne alakuljon ki erről. A kérdést leegyszerűsíti: ha a Fideszt választod, ő megvéd a migráncsoktól (nem tudjuk, hogyan, de nagyon kemény kézzel), az ellenzék viszont idecsődíti és addig simogatja őket, amíg el nem foglalják az országot. Ez így lehetetlenné tesz minden olyan közös gondolkodást, ami egy demokratikus rendszerben alapvető lenne. Mindkét történet arról szól, hogy a gondolkodás helyét a párthűség veszi át.

Fülkeforradalom

Voltaképpen érhetetlen, hogy miért találták fel a vasúti fülkét. Konkrétan semmi előnye nincs. Ennek biztos valami technikatörténeti oka van.

Túlinformált vagyok

Ha neten veszek vonatjegyet, mindig megírják, hogy termes kocsi, ablak mellett. Nem oda kérem, nem is érdekel, hova szól, de előzékenyek, és megírják. És mindig ezt. Akkor is, ha nem oda szól, pl. most is: fülkébe ajtó mellé.

A honfoglalás aktualitása

Remélem, nem vesztettem el teljesen a humorérzékem, de most ez kikívánkozik belőlem. (1) A honfoglalást (kis h!) nem bevándorlók követték el, hanem hódítók. (2) És akkor mi van? Nem emelhetünk szót a mai hódítók ellen? Vagy mi?

Bot és vászon

Természetesen nem kell, hogy mindenki visszaadja a lovagkeresztjét. Ezt mindenki maga dönti el, nekem meg végképp semmi kompetenciám nincs, hogy ebben a dologban okosakat mondjak. De azt jobb, ha tudjuk, hogy ez a kitüntetés elvesztette a méltóságát. Csak bot és vászon (képzavar).

A részeg tűzszerész

A NER legnagyobb bűne, hogy ellene kell harcolnunk ahelyett, hogy a valódi globális problémák megoldásán tanakodnánk. Az időzített bomba mindjárt felrobban, a tűzszerész részeg, a kocsmáros meg csak itatja. Vannak, akik szeretnék gyorsan kijózanítani, dulakodnak a kocsmárossal, de ők is részegek, és folyton hánynak meg összeesnek. A kijelzőn a számok egyre kisebbek.

Kitüntetés

Eddig csak természetesnek tartottam, hogy nem kaptam állami (kormány-, miniszteri stb.) kitüntetést, most már kezdek büszke lenni rá. :)

Anagramma

NER-MUZSIKA Ez jön ki a nevemből anagrammával.

Minden reggel

Évek óta a reggeli szertartásrendem kihagyhatatlan része, hogy három honlapról törlöm a frissen regisztrált robotokat.

Otthon a világban

"Következő riportunk a habzó ital jegyében készült." Istenem, nem elég, hogy "habzó ital", még "jegyében" is...

Árokbetemetés?

Vajon nem éppen most nyílik-e meg az árokbetemetés (azaz a párbeszéd) lehetősége? Ahogy a hatalom egyre inkább elidegenedik a társadalomtól, és különösen az őt legitimáló értelmiségtől, ahogy egyre inkább világossá válik, hogy a közgondolkodást megosztó fő kulturális csoportok (pl. a nacionalista-keresztény-tradicionalista vagy a nyugatos-progresszivista-szabadelvű kultúrák) közül valójában egyik sincs hatalomközelben, úgy válik egyre inkább lehetővé, hogy elkezdjük megérteni egymást. Merthogy a hatalomhoz kapcsolódó csoportérdekek egyre kevésbé homályosítják el a látásunkat. Vagy nem így van. Nem tudom. Csak ábrándozom. Fekszem és kitalálom.

Deflegmátor

Tudtátok, hogy van olyan szó, hogy deflegmátor? :o Remélem, ellenem nem vetik be.

Az üres pénztárca meséje

Amikor a lányommal felszálltunk a buszra, akkor szállt le két fiatalember. Az egyik ülésen egy pénztárca hevert, vihogtunk, de a közelben ülő hölgy azt mondta, biztos a fiúké, akik most leszálltak. A busz álldogált a megállóban, a fiúk sem jutottak még messzire, gyorsan szóltam a sofőrnek, nyitná ki az ajtót, hogy utánuk ordítsak. Így is történt. Közben az említett hölgy belenézett a pénztárcába, nyilván hogy valahogy ellenőrizze a tulajdonjogot: a tárca teljesen üres volt. Öööö... talán mégsem véletlenül maradt az ülésen. (A fiúk különben megköszönték, és átvették.) ‪#‎legendary99‬

Sapienti sat

Vannak jelenségek, amelyek önmagukban elégségesek ahhoz, hogy határozott véleményem legyen a jelenlegi hatalomról. Ilyen a két plakátkampány, és ilyen pl. Bayer Zsolt lovagkeresztje. Ezek olyan dolgok, amilyeneket nemhogy úriember, de emberi lény nem csinál, nem ütik meg a normalitás minimumszintjét. És innentől nem érdekel, hogy amúgy mit tesz vagy nem tesz ez a kormány.

Válaszom egy kommentre

Nem, az az állításom, hogy az alaphazugság ez: mindegyik tolvajbanda. És nem azért, mintha nem lenne mindegyik tolvajbanda, mert az, de ez az összemosás elrejti a döntő különbségeket. Ez pedig két dolog. (1) A mérték nem azonos, itt nagyságrendi különbségek vannak, nem ragozom. (2) Ami ennél fontosabb: az előző tolvajbandák úgy loptak, hogy közben féltek a lelepleződéstől. A mostani viszont olyan politikai környezetet hozott létre a lopáshoz, amely ellenőrizhetetlenné és elszámoltathatatlanná teszi. Magyarul: felszámolta az alkotmányosságot. Így akár nyíltan is lophat, és valóban ezt teszi.

A relativizálásról

"Ha egy fideszes politikus lebukik, akkor nem azt mondják, hogy ez nem is igaz, ő nem lopott, hanem azt mondják, de hát a szocik mennyit loptak! Tehát magyarán az a politikai stratégiájuk a korrupció kapcsán, hogy a korrupció az egy természetes része a rendszernek, sőt maga a rendszer... és minden olyan vád, ami előjön, azt mindig a relativizálás eszközével próbálják hatástalanítani. Tehát az emberekben kialakul az a kép, hogy minden politikus korrupt, minden párt korrupt, tehát tulajdonképpen mért ne maradjon a Fidesz?"

Karácsony Gergely itt nagyon fontosat mondott (ATV, 2016. 08. 15. http://www.atv.hu/videok/video-20160815-karacsony-gergely) És hozzá kell tenni, hogy ez nemcsak a korrupcióra vonatkozik, hanem minden politikai bűnre. Az egyik legerősebb cselekvésbénító erő ez az "egyik kutya, másik eb" érzés, amely lehetővé teszi a bűnök (hazugság, lopás, korrupció, önkényeskedés, hatalommal való visszaélés, természetpusztítás) soha nem látott mértékű kiterjesztését azzal a jelszóval, hogy de hát mindenki ezt csinálja.

Spam

Nem szeretem a spamhívásokat, de a kedvencem ebben a műfajban az, amikor felveszem a telefont, zenét hallok, majd megszólal egy automata hang, és a türelmem kéri, mert minden vonaluk foglalt.

Az érvényességi problémázásról

Teljesen mindegy, hogy a népszavazás érvényes, ill. eredményes lesz-e, mivel nincs megfogható tétje. Az érvénytelenségnek propagandisztikus jelentősége lehetne, de ezt az ellenzék éppúgy nem fogja tudni kihasználni, mint ahogy semmi mást se tudott eddig. Nem politikai racionalitásból kell otthon maradni, hanem mert az ember bizonyos szint fölött nem süllyed bizonyos szint alá. Aki politikai eredményeket akar elérni, annak valami hatékonyabb stratégián kéne törnie a fejét.

A modortalanságról

Azt mondja nekem valaki (ami azt illeti, többen): nem biztos, hogy modortalanság, lehet, hogy ismerethiány. Én meg azt gondolom, hogy a modortalanság legtöbbször ismerethiány. Én legalábbis életem során nagyon sokszor azért voltam bunkó, mert valahogy nem tudtam, mi az illem. És akkor vagy valaki felvilágosított, és onnantól igyekeztem, vagy utólag vált világossá, hogy ilyet jól nevelt ember nem csinál, én meg szégyellhetem magam most már mindig, ha eszembe jut.

Testrablók

Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy megkeresek egy filmjelenetet, amelyre gyerekkoromból homályosan emlékeztem. A nyomok a The Invaders c. filmhez vezettek, amelynek akkori tudomásom szerint négy változata készült el az idők során (különböző címeken, persze). Mindet végignéztem, de a keresett jelenetet nem találtam. Most kiderült, hogy a 60-as években egy tévésorozat is készült a témában, hát most nekiestem annak is. Hátha. :) Mindenesetre nem ok nélkül vagyok rákattanva: mélyen szimbolikusnak és aktuálisnak érzem.

A felelősségről

A facebookozó egyetemi oktatók felelőssége is nagy, de az igazi felelősség azok vállát nyomja, akik meg tudnák szólítani a tömegeket, de nem teszik. A színészekét, a papokét, a zenészekét, a médiamunkásokét, akik eladják a lelküket semmiért, és szó nélkül nézik az aljasság tobzódását, a fasiszta hatalomátvételt, az állami gyűlöletpropagandát, az ország kivezetését az EU-ból.

Hasnyálmirigynapló

Nyilván lesznek majd, akik azt mondják, hogy ez a könyv nem a halálról szól. (EP maga is utal erre, hogy ti. egyetlen mondanivalója van, az, hogy él.) Pedig de. A halál talán a legfontosabb és a legmélyebb irodalmi téma, és ez bizonyosan az egyik legjobb könyv a halálról. Amúgy nyilván az újraolvasás lesz majd az igazi.

Meghatározatlansági sokk

Utólag nézve minden szükségszerűnek látszik, hiszen mindennek van oka. Kivéve, ha a teremtés egészét nézzük, mert az durván bármilyen lehetett volna. Naná, hiszen az egésznek nincs oka. Ez persze csak Heidegger kérdésének újrafogalmazása. Minden determinált, kivéve a Minden, mert az ijesztően esetleges.

NER

Valaki (de ki?) azt találta mondani a 80-as években, hogy a Kádár által szorgalmazott nemzeti közmegegyezés megvalósult. Csak a nómenklatúra maradt ki belőle. Valahogy eszembe jutott.

Vagy keselyű?

nyomorkeserű

Sailor Moon

Az élet folyton a tudatlanságommal szembesít. Olvasok egy nevet (el nem árulnám, kiét), és azt, hogy egy hatalmas művész, a legnagyobb a világon. Életemben nem hallottam, elkezdem beírni a keresőbe. Pár betű után kiadja a teljes nevet, irány a Wikipédia, úgy tűnik, valóban nagy művész. Erről eszembe jut egy régi családi sztori. Középső lányom még kicsi, alsós. Valahová utazunk, veszek egy újságot, ő is választhat egyet. Milyet szeretnél? Szelamonost, mondja, vagy valahogy így hangzik. Milyet? Szelamonost. Hát ilyet még nem hallottam. De ő ilyet akar. Jó, akkor kérjél te, én nem égetem magam. Csókolom, szelamonos újság van? A múlt havit adjam, vagy a mostanit?

Valami nem stimmel

Amikor valakit egyetemre próbálnak csábítani, de docensnek se menne, mert magasak a törlesztőrészletek, kell a pénz, és kutató napközis tanárként többet keres. Doktorátusa és három nyelv szakos diplomája van. Más is úgy érzi, hogy ez azért fura?

Android

szív, billentyűk nélkül. érintős

Népszavazás és nemzeti deficit

Október 2-án nem megyek el szavazni, és sokakkal együtt én is úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha minél többen így tennének. És mégis. Mondjuk így: émelyítenek azok a posztok, amelyek arra biztatják az állampolgárokat, hogy maradjanak otthon a népszavazás napján. "Mindenhol jó, de legjobb otthon" -- világosít fel az egyik legújabb plakátmém, azaz legjobb, ha a polgár nem csinál semmit, vagyis hát azt csinálja, amit eddig is mindig vasárnaponként: főz, takarít, mos, vásárol (!), a kocsit buherálja, esetleg kirándul a családdal, vagy begyújtja a kerti grillt. Ne foglalkozzék a köz ügyeivel, mert azzal csak a hatalmon lévők malmára hajtja a vizet. Ez valahogy mint jelszó nem túl vonzó nekem. Elsősorban azért nem vonzó, mert éppen ennek a világnézetnek köszönhetjük azt az egész szart, amiben most vagyunk.

Az "október 2-án aludj egy jót!" kampányban kifejeződik a magyar politikai osztály általános magatartása a rendszerváltás óta. Ennek lényege, pártállástól függetlenül, hogy mi politikusok a választások által ránk ruházott hatalomnál fogva majd intézzük az ügyeket, ti meg, nép, foglalkozzatok a családotokkal, meg dolgozzatok rendesen. És? Baj ez? Szerintem igen, ebből fakad ugyanis az, amit én szívesen neveznék nemzeti deficitnek. De itt muszáj, hogy megengedjek magamnak egy nagyon rövid kitérőt arról, hogy szerintem mi a nemzet.

Ha a nemzetet emlegetjük, általában szimbolikus dolgok jutnak az eszünkbe. Egy nemzethez tartozni mindenekelőtt azt jelenti, hogy közös a történelmünk, a szokásaink és mindenekelőtt a nyelvünk. Ez persze így is van, legalábbis Európában ezek tűnnek a legfontosabbnak. De aki a nemzetet pusztán kulturális közösségnek tekinti, az elvéti a lényeget, mert szem elől téveszti a nemzet alapvető politikai tartalmát. A nemzet fogalmában az az igény fejeződik ki -- a francia és az amerikai forradalom óta --, hogy az állampolgárokat nemcsak az intézmények és a jog kötik össze, hanem közösséget alkotnak, mert mindannyian felelősek azért, hogy mi történik az országban. A rendi, származási és társadalmi különbségektől függetlenül. Ehhez valóban közös kultúrára van szükség, enélkül egyszerűen nem értenénk meg egymást,  és nem jöhetnének létre széles körben elfogadott, legitim -- mert sokakat megmozgató diskurzusokban született -- döntések.

Nos, ez az, ami nincs. A reformkori nemzedék által rettegett nemzethalál -- ha másképp is --, de itt kopogtat. Rút sybaríta váz vagyunk, de nem azért, mert kólát iszunk, plázamoziba járunk, és angolos szerkezetek vannak a beszédünkben, hanem azért, mert... Miért is? A nemzeti deficitet én két egymással összefüggő jelenségben vélem megragadhatni. Az első a kirekesztés kultúrája. Nem egyszerűen egy attitűdről beszélek, hanem reálfolyamatokról. A szegények növekvő tömege azt jelenti, hogy egyre több olyan magyar állampolgár van, aki nem részese a magyar kultúrának, és aki objektív okokból nem tud részt venni abban, amit közéletnek nevezhetnénk. Ez összekapcsolódik a cigányság kirekesztésével. Lehullásukat "az eleven jog fájáról" a politikai és gazdasági elit teljes közönye kíséri. Elit és tömeg elkülönülése bizonyára normális és elkerülhetetlen jelenség egy modern táradalomban. Nem mindegy azonban a mérték. Ami ma Magyarországon van, az súlyosan veszélyezteti a nemzeti kohéziót. Nincs kommunikáció az elit és a tömeg között, és ezért a középosztály és a "nép" egyaránt képtelen arra, hogy ellenállást mutasson. "Daccal és tehetetlenül remegnek." De a magánéletbe visszavonuló társadalom ezer más módon szegmentálódik. Mindenki megtalálja a maga szigetét, ahol jól érzi magát, és egyszerűen nem tud a többiekről. Különösen rettenetes ebből a szempontból az ún. politikai szekértáborok közötti racionális kommunikáció hiánya. A "balliberális" és "konzervatív" körök közötti ellentét távolról sem kéne, hogy azonos legyen a kormány és az ellenzék közötti különbséggel, ahhoz azonban, hogy ezek a dolgok tisztázódjanak, tisztázó párbeszédre van szükség, aminek éppenséggel nyoma sincs. A nemzet arról szól, hogy összetartozunk, a gyanakvás és a kirekesztés viszont szétveri és kiszolgáltatottá teszi a nemzetet.

A nemzeti deficit másik összetevője a szervezetlenség. Közösségnek lenni nemcsak azt jelenti, hogy együtt örülünk egy olimpiai aranyéremnek, hanem azért azt is, hogy vannak olyan szervezeti formák, struktúrák a társadalomban, amelyek lehetővé teszik a közös akaratképzést és összehangolt cselekvést. Elég ezzel kapcsolatban arra utalni, hogy Magyarország egy lényegében szakszervezet nélküli társadalom. A viszonylag legaktívabb közalkalmazotti szakszervezetek szervezettségi szintje is ijesztően alacsony, és egyáltalán nem rendelkeznek olyan kommunikációs csatornákkal, amelyeken a vezetők a saját tagságukkal egyeztetni képesek lennének. A magáncégek dolgozóinak kiszolgáltatottsága pedig egyenesen tragikus. Erre azt lehetne mondani, hogy a szakszervezetek éppen nem nemzeti intézmények, hiszen meghatározott érdekcsoportokat képviselnek. Igen ám, de ezek a részérdekeket képviselő szervezetek teszik lehetővé azt a párbeszédet, amely a nemzeti akaratképzés feltétele. Ezek nélkül ismét csak a kiszolgáltatottság erősödik.

És akkor vissza a népszavazáshoz! Úgy érzem, az ellenzéki véleményformálók tévedésben vannak a népszavazás tétjét illetően. Nem az a fontos, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, és ha érvényes lesz, akkor az igenek vagy a nemek lesznek többségben. Ezen nem múlik semmi vagy legalábbis nem sok. És ez jó. Ebben lehetőség van. Nem kell az embereket eszközként használni ahhoz, hogy nekünk tetsző eredmény jöjjön ki. A kormány ezt teszi, a demokratikus ellenzéknek nem kell ezt tenni. A tét ugyanis nem ez. A tét az, hogy tudunk-e szervezni valami mást, valami olyasmit, ami válasz lehet az uszító népszavazásra. A népszavazás bojkottja sem más, mint a kormány agendájának elfogadása. Valami olyasmire van szükség, ami független ettől az egésztől. Itt nemzetépítésre van szükség: az összetartozás, a szolidaritás, a befogadó szellemiség látványos kifejezésére.

Az elbeszélés ereje

Borzasztó, hogy az ember olyan mondatokban gondolkodik, amit éppen olvas. Ha Kun Árpádot, akkor a gondolatai Kun Árpád-osak, ha EP-t, akkor EP-ések. Epések. (Mondom.)

Nézd legott komédiának

Tragédia: a helyzet súlyos és reménytelen.
Színmű: a helyzet súlyos, de nem reménytelen.
Komédia: a helyzet reménytelen, de nem súlyos.
Csoda, hogy az egész életünk komédiának tűnik?

Hol kezdődik a kollaboráció?

1980-ban egyetemistaként beléptem a Magyar Szocialista Munkáspártba. Bár az ekkoriban kibontakozó egyetemi ellenzéki mozgalom síkra szállt a független hallgatói önkormányzatért, én a KISZ keretein belül dolgoztam egy új és a KISZ-től részben független hallgatói képviseleti rendszer kidolgozásáért. 1982-től az MSZMP KB Párttörténeti Intézetében dolgoztam, kb. 84-85-től már mint tudományos munkatárs, ami valamiképpen azt jelentette, hogy a KB politikai munkatársa vagyok. Egészen 1988 végéig. Utána az Országos Pedagógiai Intézet osztályvezetője lettem, nyilván nem a párttagságomtól függetlenül, bár a kinevezésemnek nyilván volt köze az akkori új szelekhez is.

És ezt most itt minek? Mostanában aktuálissá kezd válni az a kérdés, hogy mikortól tekinthető valaki az elnyomó rendszer kiszolgálójának. És egyszerűen csak ennyit akarok mondani: nekem ne próbálja senki bemagyarázni, hogy úgy is megdugathatjuk magunkat, hogy közben szüzek maradunk. A 80-as években én végig olyan embernek láttam magam, aki a fennálló megváltoztatásáért dolgozik (néha "harcol"), és akinek a törekvései a demokrácia irányába mutatnak. Úgy érzem, hogy párttagként és politikai munkatársként nem követtem el morálisan kifogásolható tetteket, és soha nem cselekedtem akkor elveim ellenére (egy-két kisebb vétségtől eltekintve persze, amelyekről szintén jó volna egyszer majd nyilvánosan beszélni). De ettől még nem fogom magam ellenzékinek beállítani, mert nem azon az oldalon álltam. És ettől még osztozom annak a rendszernek a bűneiben, mert előbbre jutásomat annak köszönhetem, hogy annak a rendszernek támogatója és nem ellenzéke voltam.

Lehet erre azt mondani, hogy de hiszen ez mindenkire igaz, hiszen így vagy úgy akkor mindenki az államot, így a rendszert szolgálta. Minden tanár elfogadta a kommunista tanterveket, esküt tett a mittudoménmire, és hát majdnem mindenki állami alkalmazott volt, tehát végső fokon Kádár szekerét tolta. Lehet ilyeneket mondani, csak ronda és gyáva hazugság lenne. Mert igenis különbség van, a kollaboráció mértékét illető fokozati különbség az esztergályos, a matektanár, a történelemtanár, a Párttörténeti Intézet kutatója, a városi pártbizottság tagja és a Politikai Bizottság tagja között. Arról nem is beszélve, hogy volt aktív ellenzék, amely elég bátor volt ahhoz, hogy tegyen is valamit a diktatúra megdöntéséért. Nagyon lényeges kérdés tehát a felelősség szintjének a megállapítása, és elég siralmas, hogy erről semmiféle diskurzus nem folyt, és nem folyik ma sem. Így aztán lehet hol felmenteni mindenkit, hol elítélni mindenkit, ahogy az aktuális retorikai érdekek megkívánják.

A Quimby-vita, az Eörsi-vita (és már korábban a Kertész Imre állami kitüntetéséről folyó vita) pontosan erről szól: arról, hogy hol húzódnak a lehetséges kollaboráció határai egy kiépülő totalitárius rendszerben. Csak annyit akarok itt mondani, hogy ez a vita nagyon fontos. Az én álláspontom minden ilyen kérdésben nagyon elutasító és merev, nyilván a saját személyes tapasztalataim okán is. De nem biztos, hogy igazam van. Ezt meg kell vitatni. Nemcsak egyes személyeket illető ügyekként, hanem a fenti morális-politikai kontextusban. És nagyon rosszat tesznek az ügynek azok, akik az egész vitát le akarják söpörni az asztalról azzal, hogy ez csak gyűlölködés. Nem. Ennek semmi köze a gyűlölködéshez. Ez a demokratikus erők stratégiájának lényegéről szól. És talán arról is, hogy vannak-e még demokratikus erők.

Nyitottság ez?

Másoknak azt kéne megtanulniuk, hogy másnak is lehet igaza, nemcsak nekik. Nekem inkább ezt: attól, hogy egy okos ember mond valamit, még lehet, hogy nekem van igazam. Vitatkozom néha, de inkább csak kötelességből. A szívem mélyén inkább azt gondolom, biztos ő tudja jobban. Nehéz kereszt ez is.

Ferenc és Péter

A pápa zavarba hoz, mert nem felel meg sem a jobboldal, sem a kremlinológusok, sem a balosok sémáinak. És aki zavarba hoz, azt gyűlöljük. Pedig csak arról van szó, amit Esterházy Péter már régen megírt.

"Igen, valahogy mindig ez a feladat, hiába a főparancs a szeretet, ez a feladat: visszatérni a szeretethez. ... Mintha az új pápa ilyesmit mondana, hogy az egyház egy szeretetben elő közösség. Radikális, vad állítás."

Csak játszom

májvédelmi program

Aszinkron

Sokféle szörnyű videó van a YouTube-on, de ami büntetendő kéne legyen, az az, amikor az énekes a filmen is énekel, és a hangsávban is, de nem ugyanaz a felvétel.

Újragondolva

Elég minden napnak a maga öröme.