A teremtés méltóságáról

Lehet, hogy ez a világ siralomvölgy. De Isten bizonyosan nem ebből a célból teremtette.

Még áldozat se...

Most már kéne egy olyan lista, amin én is rajta vagyok. Mert az egy dolog, hogy nincs lehetőség a cselekvésre, de hogy még áldozat se lehet az ember...

Boldogok a szelídek

– A múltkor jövök föl a lépcsőn, valaki a sarkamra lépett. Erre egy kicsit gyorsabban mentem, akkor még erősebben a sarkamra lépett, majdnem fellökött, és elviharzott mellettem. Valami olyasmit morgott, hogy hogy lehet ilyen lassan menni.
– Hát ezt kár volt elmesélned, tök ideges vagyok az ilyesmitől...
– Bevallom, egy pillanatra én is elképzeltem, hogy akcióhős vagyok...
– Haha, Bruce Willis.
– A pillanatnyi lelkiállapotom szerint inkább Mel Gibson a Halálos fegyverből.
– Mért, Bruce Willis is egy ütéssel megölte a gonoszt Az utolsó cserkészben.
– Én nem akartam egy ütéssel megölni. Inkább addig verni, amíg bocsánatot nem kér.

#boldogokaszelídek #allyouneedislove

Erdély visszaszerzése

"Kétségtelen viszont, hogy a Raffay által javasolt célt – Erdély visszaszerzése nagyhatalmi támogatással és erős magyar hadsereggel – illuzórikusnak, sőt abszurdnak tartom. Nem azért, mintha ne tudnám, hogy a történelem lényege az állandó változás, hanem azért, mert Erdély demográfiai viszonyai egyszerűen nem adnak erre reális esélyt."

Ez a Romsics egy okos ember és kitűnő történész, nem? Akkor miért mond ilyen butaságokat. Én már azt sem értem, hogy egy terület etnikai összetétele miért döntő érv abban, hogy melyik országoz tartozzék. De oké, ebben a kérdésben talán a kisebbséghez tartozom. Nade. Ha annak a – szerintem is abszurd – ötletnek az esélyeit latolgatjuk, hogy "nagyhatalmi támogatással és erős magyar hadsereggel" Erdélyt vissza lehet-e szerezni, akkor ebben a latolgatásban mennyiben szempont Erdély demográfiai helyzete?

Küzdelem a hallal

Barátságunk megbonthatatlan, mint a bolgár konzerv  – szoktuk volt mondani annak idején. És valóban, az volt az ember benyomása azokban az időkben, hogy a szocialista konzervipart csak az érdekelte, hogy az étel hermetikusan le legyen zárva, az viszont, hogy hogy jut hozzá a fáradt munkásember, már egyéni leleményesség kérdése volt. Voltak  persze célszerszámok, de úgy tűnt, ezeket mintegy utólag találták ki, hogy legyen alternatívája az ősi bicskás módszernek (amely egyébként a mi konyhánkban sem volt ismeretlen).

Aztán ez is jobb lett, hála az árufétisnek és a profitmaximalizálás szenvedélyének. Sokáig azt hittem, a megbonthatatlan konzervnek végleg leáldozott. Tévedtem: rafinált formában él tovább a szocialista élelmiszeripar hagyománya. A mai halkonzerv (hogy konkretizáljuk) rendelkezik saját kifinomult nyitószerkezettel, ez azonban sokszor (legyünk igazságosak, nem mindig) csak annyit ér, mint annó a CD-csomagoláson a nyitószalag (aminek ugye nem volt kiálló vége). Küzdelmem az olajos hallal legalább olyan drámai, mint ama öregé az elevennel.

Azt eleve tudom, hogy hiábavaló próbálkozás a gyűrűnél fogva fölnyitni a tetőt. A gyűrű pontosan akkor szakad le, amikor már elég fájdalmasan belevágott az ujjamba. (A fájdalmon persze segíthetünk azzal, hogy eleve egy konyharuhába burkoljuk az ujjunk, de a gyűrű akkor is leszakad. Ma már az első lépés nálam az, hogy paradox módon lefelé nyomom a gyűrűnél fogva a fedő végét. Naiv elképzelésem az, hogy így szépen beszakad a széle, és akkor már le tudom húzni. Hehe. Egy picit persze beszakad, éppen annyira, hogy az olaj elöntse a doboz tetejét, és nagyjából minden olajos legyen körülöttünk. Jobban nem, de ki tudhatja előre a jövőt? Hátha ez elég is. Megpróbálom az irányváltást, olajos kezemmel fölfelé húzom a gyűrűt. Leszakad, természetesen. A folytatáshoz egy evőkésre van szükség, és a szemüvegre. Figyelmesen megvizsgálom a doboz tetejét, hogy lássam, hol húzódik fedél széle, majd beledöföm a függőlegesen tartott kést: engedni fog, profi módon úgy van megcsinálva. Ezután a kést szépen a fedél alá nyomom, és lassú feszegetéssel, az olajat mindvégig gondosan szertefröcskölve fölhajtom a fedél elejét. Sajnos ezen a ponton gondot okoz, hogy már nincs gyűrű, így elég nehéz az éles szélű és csúszós fedélt megragadni. Nem is sikerül nagy rést létrehozni, de azt képzelem, ez is elég lesz ahhoz, hogy egy villával az előre elkészített tányérba valahogy belekaparjam az így létrejött haltörmeléket. Hát elég, de nem megy könnyen. A hal hátsó darabjai általában elég szilárdan tapadnak a doboz falához. Ekkor már a konyhaasztal csupa olaj, az egész szín gusztustalan, de vigasztal a tudat, hogy igazi nemes küzdelem volt.

"Oroszlánokról álmodott az öreg."

Velszi bárd-e vagy

Csak azt kell mondani: "Ne éljen Eduárd!" Jó, van ez a lángsír dolog... De ilyesmin nem akadunk fenn, ugye?

Enorme cruz

Nem tudok rendesen spanyolul, illetve alig valamit, ezért egy csomó spanyol kifejezés önálló életet él a memóriámban, történetek kapcsolódnak hozzájuk. Amikor a 90-es években Spanyolországban jártam, vendéglátónk, egy Domonkos-rendi szerzetestanár, elvitt minket az Escorialba, és félreérthetetlen fintorral elmondta, hogy a 40-es években Franco emeltetett oda egy "hatalmas keresztet". Az "enorme" szó – kalauzunk nem titkolt ellenérzését is immár magába olvasztva – valahogy azt a (téves) konnotációt is felvette a tudatomban, hogy ez valami abnormális dologra utal. Aztán az első hazai keresztállítási hullám óta kényszeresen beugrik ez a kifejezés: enorme cruz. Most már depláne világítani is fognak.

A szeretet mint ellenállás

Most ezt megosztom újra, mert ez jár a fejemben. Hogy a mai hatalom azt akarja, hogy féljünk. Féljünk a migránsoktól, a cigányoktól, a melegektől, a "genderőrülettől", vagyis az aktuális másoktól. A félelem pedig kéz a kézben jár a gyűlölettel. És nem tudjuk megdönteni ezt a hatalmat, de megtehetjük, hogy nem félünk, és talán ez a legnagyobb program. És akkor még egy idézet: "A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben." (1Ján 4,18) És hát így lesz "a szeretet az ellenállás fő motívuma" (Marla). Nem hagyhatjuk, hogy a hatalom megkapja a lelkünket, és nagyjából ez a legtöbb, amit tehetünk. Ezért tartom különösen fontosnak például Elin Ersson kiállását, amely szerintem nem(csak) arról szólt, hogy egy afgán menekültet ne toloncoljanak vissza a halálba (nem tudjuk, hogy ez nem fog-e mégis megtörténni), hanem a szolidaritás és a szeretet felébresztéséről.

"Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük." (Bibó István)

Diktatúrák és filozófusok

A diktatúrák soha nem követik a filozófusok, teoretikusok útmutatásait. Nem, a szocializmusban sem tették. Az összefüggés fordított. Egyes filozófusok, teoretikusok úgy érzik, hogy (végre) eljött az ő idejük, megvan az az erő, amely utópiáikat megvalósítja, és csatlakoznak az új rendszerhez. A hatalomnak ez úgy kell, mint egy falat kenyér, hiszen legitimációs erő rejlik benne. A filozófus meg lassan elhiszi, hogy tényleg neki lett igaza. Alig kellett változtatni az eredeti koncepción.

Kasok

Mégis mire gondolhatott József Attila, amikor ezt írta: "a boszorkák – kofák, kasok"? Mért lennének a boszorkák kasok? Mi az, hogy kas? Tele van a költészet – JA költészete is – ilyen teljesen értelmetlennek tűnő izékkel. :) (Valahogy ettől még jobban imádom.)

Kutatás, szabadság

1982-ben, 24 évesen lettem a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének gyakornoka. Ha az előző mondatból nem lenne világos: ez a pártállami diktatúra idejében volt egy olyan intézményben, amely közvetlenül a párt ellenőrzése alatt állt. Amikor odakerültem, azt mondták, hogy az 1945 utáni történelemmel kell foglalkoznom, van egy-két hónapom, hogy kitaláljam, konkrétan mivel. Mondtam, a közoktatás történetét szeretném kutatni. Azt mondta a főnököm, oké, találd ki, hogy pontosan mit. (Pontosabban akkor még nem tegezett, csak az egyik beosztottja határozott felszólítására hívott be egyszer ebéd után egy borozóba, és itta meg velem a pertut.) Ezután sokat olvastam, és írtam egy kutatási tervet. Aztán megírtam a kisdoktorim annak alapján, amit kitaláltam. Aztán azt mondták, készül a Magyarország története 9. kötete a 45 utáni történelemről (nem készült el), kéne írnom ahhoz egy előtanulmányt. Mit tudnék vállalni? Megmondtam, és megírtam. Na mindez csak arról jutott eszembe, hogy Palkovics nemrég kifejtette: „olyan a világon sehol nincs, hogy a kutatók döntik el, hogy mit akarnak kutatni”.

Gyűjtőszenvedély

Van, aki pénzt gyűjt, van, aki tárgyakat.
Van, aki elismerést, van, aki hatalmat.
Én szeretetet. Azt hiszem.

A szeretet mint ellenállás

Az Orbán-rendszer már a jogszabályok szintjén is szembefordul a szeretet és irgalmasság parancsával. Ebben azonban lehetőségek is vannak. Egyrészt az öndefiníció lehetősége. Komolyan kéne venni, amit Marla írt le egyszer mintegy mellékesen: "A szeretet mint az ellenállás fő motívuma. Arra gondolok, hogy ez talán működhet. Ezen kellene dolgozni." Másrészt ez a helyzet elég pontosan kijelöli a katolikus egyház helyét és felelősségét ebben a történelmi helyzetben. (És ne mondjátok, hogy az egyház most – vagy hagyományosan – nem ilyen, mert én is tudom.)

Emlékezés egy röpgyűlésre

A hetedik és nyolcadik utáni nyári szünetben apám munkahelyén vállaltam nyári munkát: az autójavító vállalat gépműhelyében. Egy nap a művezető -- a nevére is emlékszem, E. Feri (bácsi), bírtam, szimpatikus és kulturált manusnak tűnt, nyilván az is volt -- ötperces üzemi gyűlést vagy mit rendelt el. A téma a szabadidő hasznos eltöltése volt. Arra emlékszem, hogy hangsúlyozta, őszinte, emberi hangon: nagyon jó dolog az aktív pihenés, de azért ne feledkezzünk meg a passzív pihenésről se. Csak úgy eszembe jutott. A szituáció összességében nem volt irritáló, de az abszurditását azért fölfogtam. Egy ilyen abszurd világ felé megyünk megint, amely sokak számára talán nem is elfogadhatatlan.

Vagy Stop szeretet?

Stop szolidaritás – ez a valódi neve annak a törvénynek, amelyet – ki tudja, miért? – mindenki Stop Sorosként emleget.

A kormánymédiáról

Nekem nincsenek listáim a NER bűneiről, nem tudnék hosszan beszélni arról, hogy mitől elfogadhatatlan. Az újságok néha készítenek nagyon jó összeállításokat, de elfelejtem őket, sőt a linkek sincsenek meg. Politikai Alzheimer. Viszont van egy dolog, ami egyszerre jelképezi és meg is testesíti azt, hogy milyen mértékben számolódott fel a demokrácia Magyarországon: a közmédia sorsa. A közszolgálati újságírás soha nem állt nálunk a helyzet magaslatán, de a kilencvenes években azért elég egyértelműen tisztázódott, hogy milyennek kéne lennie. Jó tanáraink voltak, pl. Hankiss Elemér. Az, hogy az állami média ma a legsilányabb és legszélsőségesebb uszítást tolja, és a kiegyensúlyozott tájékoztatás mint opció egyáltalán föl sem merül, egyrészt mindennél jobban mutatja, hogy mennyire nincs demokrácia ebben az országban, másrészt végtelenül meg is nehezíti a tekintélyuralmi rendszer megdöntését.

SZÖRNYŰ IDŐ

SZÖRNYŰ IDŐ
Kéne indítani egy lapot ezzel a címmel.

Karöltve

A művelt kormánypropagandista most azt írja, hogy latint kéne tanulni mindenkinek, mert attól leszünk okosak. Ez a javaslat engem közelről érint, mert annak idején a Veres Pálné Gimnáziumban híres latinosnak számítottam, sőt négy tanéven át ógörögöt is tanultam. És igen, azt hiszem, ez nagyon jó dolog. Több mint másfél évtizede azért tépem a szám, hogy elmagyarázzam az analfabéta döntéshozóknak is, hogy a hagyományos műveltség létszükséglet. De azt is, hogy ez nem attól virágzik ki, hogy beleteszik a tantervbe.

Nézzük, hogy mi van most. Az általános műveltség benne van a tantervben (a latin még nem kötelező), de nincs benne a fejekben. Kicsit sincs benne. Érintetlen fejek. Miért? Túlterhelés? Igaza van az államtitkárnak vagy kinek: ez sztereotípia. A tananyag nem sok, hanem értelmetlen. Ezen a menzán mindenki ugyanazt kapja, és amit kapnak, csak kevesek számára emészthető. A többiek kihányják. Mondjuk ki: az iskola módszeresen megfosztja a tanulók többségét az általános műveltségtől. Mert megutáltatja velük.
Ez a helyzet viszont sikeresen hiteti el a társadalommal, hogy az iskola funkciózavaraiért valójában az általános műveltség a felelős. Telehányják az iskolát, akkor ne adjunk nekik enni! A progresszív pedagógia főárama soha nem ezt mondta, de az iskoláról gondolkodó laikusok egy jelentős része bizony igen.

És ez az, ami tragikus: a magát konzervatívnak hazudó, valójában kultúraromboló fasiszta kormány és a vele szemben álló dilettáns "progresszivizmus" karöltve fosztják meg -- oké, kimondom -- a népet a hagyományos műveltségtől, és szolgáltatják ki ezzel minden zsarnokságnak.

Időpont

Azt mondta az orvos -- igaz, még áprilisban --, hogy menjek vissza hozzá szeptemberben. Hát gondoltam, július közepén majd kérek időpontot. Rosszul gondoltam, a szeptember már betelt, az októberi előjegyzést pedig "még nem nyitotta meg a doktor úr". Menjek vissza a jövő héten érdeklődni, megnyílt-e már az október.

Temess el!

Állítólag van egy olyan szír köszönés búcsúzáskor, hogy "Temess el!" Ami nagyon szép, mert ugye azt jelenti, hogy 'Vigyázz magadra, nehogy előbb halj meg, mint én!' Én viszont úgy képzelem, hogy ez ismétlődő vitákat indít el:
– Temess el, kedvesem!
– Egy frászt, temess el engem te!
– Dehogy, megőrültél?... stb.
:D

Félre

Betonátúszás #félreolvasás

Lelki no pasaran

¡No pasaran! Persze már áttörtek, itt vannak. De lelki kordon is van a világon.

Leadva

Eléggé izgatott vagyok, mert tegnap befejeztem az esszékötetem (Műveltség és demokrácia. Kísérletek a pedagógia bírálatára, 2010–2018) szerkesztését. A kézirat a lektoroknál van, és ha minden jól megy, az ősszel induló (e-book only) Taní-tani Könyvek sorozatban fog megjelenni. Én nem vagyok egy termékeny ( = szorgalmas) szerző, és ezt most elég fontosnak gondolom.

Széljegyzet a Kulturkampfhoz

Van egy rossz hírem: az irodalmi ízlés soha nem arról szól, hogy ki a rossz író, hanem hogy ki a szar ember. Te vagy a szar, Békés Márton, és a főnökeid, és az értékes irodalom mindig ezt fogja megírni, akár urbánus, akár népies, akár baloldali, akár jobboldali, akár zsidó, akár székely.

Álltahatóság

állathatósági nyilatkozat (átláthatósági)

Vértakarékos

A demokrácia talán legfőbb értelme, hogy vértakarékos kormányzati forma. Azaz csökkenti a halálozási arányt a közélet színpadán. Innen nézve elég különös, hogy mindig vannak, akik a felszámolásában lelik kedvüket. Annyira látom ezeket az arcokat a "népbíróság" előtt. (A frászt akarom látni, sokkal jobban szeretném nem látni.)

A vágyakozás helye

"Kérjük kedves utasainkat, hogy ne menjenek a vágányok közé. A peronon VÁGYAKOZZANAK."

Névmásokról

Egyszer valaki magyarázza majd el a sok idegesítő nyelvvédőnek, hogy mi a különbség a mutató és a személyes névmás között. Annyit elárulok, nem az, hogy az egyik tárgyakra vonatkozik, a másik személyekre.

Választás után

Tudom, hogy megszoktuk a többpártrendszerű demokráciák kényelmes játékszabályait, de most – sokadszor már – eljött az ideje, hogy elengedjük ezt a fixációt, és kitaláljuk, mit jelent az ellenzékiség egy olyan országban, ahol a választás nem játszik.

Kontextus

A Pride most is az volt, ami – hat éve, amióta kijárok – mindig: ablak egy elképzelt, normális hazára. De hogy honnan nyílik ez az ablak, azt a szag mutatta meg, ami az idén is végigkísérte a menetet. A Pride a mondat, a szarszag a kontextus.

Egy szoknya, egy nadrág

Már egy órája nem merek ránézni a vonaton velem szemben ülő csajra, olyan rövid szoknyában dobálja ide-oda hosszú lábait. Aztán feláll, elindul a mosdóba, én meg látom ám, hogy nem is szoknyában van, hanem nadrágban. Nade kisvártatva jön vissza: megint szoknyában van. Egy olyan rafinált ruhadarabot viselt, ami elölről szoknya, hátulról nadrág.

A büszkeségről

-- Kornainak borzasztó nagy a tekintélye. Én büszke vagyok rá, hogy olvastam is tőle. Ezt kevés szerző mondhatja el magáról. Úgyhogy ő is büszke lehet.
#beszélgetéseink

Két lélek lakik bennem

Már tapasztaltam ilyet álommal kapcsolatban, talán meg is írtam. Ma éjjel valami olyasmit álmodtam, hogy egy idegen lakásban voltam egyedül, és csöngettek. Kimentem az ajtóhoz, a levélrésen be volt dobva egy csomó pénz meg papírok. Kinyitottam az ajtót, de nem volt ott senki, ez megnyugtatott, nem akartam találkozni senkivel. Na most jön az érdekes. Ekkor felébredtem, és ébren rájöttem (!), hogy az illető azért csöngetett, hogy jelezze, bedobott valamit, és utána logikusan elment. Szóval konstruálok egy álmot, amely a hétköznapi logika szerint értelmezhető, de álmomban nem értem a saját magam által konstruált álmom logikáját.

Félreolvasás

"...a konfucianizmus fő ismérve ugyanis a repülőtér és a szálloda..." (konferenciaturizmus)

Petrovics Emil és az énekelt vers

Petrovics Emil egy régi Ki mit tud?-on (az öregek tudják: ott ő állandó zsűritag volt) valami ilyesmit mondott az "énekelt vers" kategóriában fellépő versenyzőnek: "Nagyon jó törekvés ez, hogy énekelni próbálják a verseket. De javaslom, hogy próbáljon írni hozzá valami dallamot." Ez sokszor eszembe jut ma is, ha énekelt verset hallok. (A feleségem ugyanezt így mondja egy-egy ilyen produkciót hallva: "Na, ez olyan, mintha te írtad volna." Ezzel arra céloz, hogy fiatal koromban előszeretettel harsogtam énekelve a verseket a saját végtelenül semmilyen zenémre. Amúgy ez is valahogy elmúlt nálam.)

A politikai homofóbiáról

Használom már egy ideje a "politikai homofóbia" kifejezést, mert eléggé idegesít a dolog, amit szerintem jelöl. Ma megkérdeztem a Google-t, van-e ilyen kifejezés tényleg, hát három találat jött, abból kettő az én blogomból. Angolul a "poltical homophobia" kifejezésre 8890 találatot hozott ki, szóval van ilyen fogalom, de azért ez is nagyon kevés. Ez szerintem baj, mert pl. most még a Budapest Pride is azt írta, hogy a Novák Katalin hülyeségeket beszél, pedig nem hülyeségeket beszél, hanem egy politikai programot hajt végre, ami szerintem nem ugyanaz.