Címekről

Van egy hülye mániám, már kétszer is írtam róla - magamat is ismételve - a Tigris utcában: itt meg itt. Mindig felhúzom magam a filmcímeken. Oké, van ennél fontosabb probléma is, de mit csináljak, engem idegesít, hát megint visszatérek rá. Tudniillik arról van szó, hogy miért kell tök értelmetlen magyar címeket kitalálni a külföldi filmeknek akkor is, amikor az eredeti cím problémamentesen lefordítható. Sőt: gyakran szerepel is a filmben az eredeti cím korrekt fordítása, csak a magyar néző nem érti, hogy a szereplők voltaképpen a címet emlegetik. Márpedig ez csökkenti a film élvezeti értékét. Lássunk néhány újabb példát! (Nem ígérem, hogy nem térek vissza többször a kérdésre.)


A True Romance talán a legnagyobb kedvencem. Magyarul: Tiszta románc. Tudja valaki, mi az, hogy tiszta románc? Én még csak filmcímként hallottam, félek, nincs ilyen kifejezés a magyar nyelvben. A vicces az, hogy a filmben magában elhangzik a kifejezés, és a fordítás itt: 'igaz szerelem'. Mert ezt jelenti. Mért kell a kézenfekvő helyett hülyeségeket kitalálni?

Teljesen hasonló a helyzet a Sexo por compasiónnal. A kifejezést simán lehet 'részvétszex'-nek fordítani, és a film magyar szövegében értelemszerűen így is szerepel. Mert hát erről van szó a filmben. Hogy a magyar címbe (Megváltó szex) miért kellett a megváltást belekeverni, az számomra rejtély.

De a legfrissebb és legjobb mégis a Revolutionary Road. Ez a filmben egy utcanév, amelyet Forradalmárok útjának fordítanak, korrektül. Beszédes utcanév, persze, (nem is túl) finoman utal a főszereplők nonkonformista álmaira, amelyek aztán szomorú véget érnek. Vajon mi akadályozta meg a forgalmazót, hogy ez legyen a film magyar címe? És ha nem maradhatott ez, vajon miért lett éppen A szabadság útjai az új cím? Hogy jön ide a szabadság? És miért a többesszám?

A cím az alkotás része. Ha az eredeti cím nem működik egy másik nyelven, meg lehet változtatni. Szélsőséges esetben akár teljesen másra is. De minden ok nélkül hülyeségeket kitalálni esztétikai garázdaság.

Egy alacsony ingerküszöbű polgár a kilencvenes évekből

Történt egyszer Magyarországon, hogy a köztársasági elnök, a forradalom köztiszteletben álló résztvevője beszédet kívánt mondani október 23-án. A tömeg egy része - másik párthoz tartozván - nem hagyta szóhoz jutni az elnököt, aki ezért el is állt szándékától, és levonult az emelvényről. Ugyanezen az estén valahol a tömegben árpádsávos zászlókat lengettek azok, akik ezt szeretik. Vagy nem. Mint az emlékezetes, az ezt követő hónapokban nagy csaták dúltak e kérdés körül: valóban lengettek-e, vagy csak a liberális média hazudta őket rá a felvételre. Azóta emelkedett az ingerküszöbünk: ma már ki nem szarja le, hogy mit lengetnek a kicsodák?

De nem erről akarok írni. 1992. október 26-án az Országgyűlésben több napirend előtti felszólalás hangzott el a témával kapcsolatban. És akkor valami olyasmi történt, amit megjegyeztem, és úgy érzem, most jött el az ideje, hogy előkaparjam emlékeim mélyéről. Tizennegyedik felszólalóként az azóta elhunyt Oláh Sándor, a Független Kisgazdapárt képviselője, korábban főtitkára kapott szót. Amit akkor csinált, arra nem tudom, van-e még példa az elmúlt 20 év történetében: pártállásának fittyet hányva hangot adott a köztársaságért érzett aggodalmának. Az alábbiakban idézek néhány passzust a beszédből, mert szerintem példaértékű, és megérdemli, hogy emlékezzünk rá.

"...egy folyamat első pillanatának vagyunk tanúi, és senki garanciát arra nem adhat, hogy ez a folyamat meddig fog eljutni."

"Fiatal emberek kérdik tőlem: "Sándor bácsi! Miért van bennetek ez a félelem? Számunkra ezek a jelképek nem mondanak semmit." Igazuk van. Az Isten különös kegyelme, hogy ők nem élték meg e jelképek valódi értelmét. De azoknak, akik megélték és idősek, kötelességük erre figyelmeztetni. Az árpádsávos nyilas zászlók szabad lengetése, a Harmadik Birodalom sasos jelvényét tartalmazó fekete sapkák, és az a viselkedés, az üvöltés, ami ezzel együtt járt - felszabadul egy rossz szellem, amelyet köteles ez a Parlament kiirtani a magyar közéletből."

"De ma leginkább az fájt, hogy Antall József miniszterelnök úr, akitől a nyugodt, higgadt, áttekintő beszédeket szoktuk meg, ma polemizáló, vitatkozó beszédet mondott a Parlamentben. Ez a miniszterelnököt előttem gyengébbé teszi, mint amilyennek bölcs miniszterelnökként eddig megismertem. Tehát nagyon szeretném azt, hogyha ennek a vitának a befejezéseként a miniszterelnök úr úgy döntene, hogy ez az Országgyűlés egyértelműen tudja, hogy a politikai helyét - sajátját és a Kormányét - hol kívánja meghatározni."

"Ennek az országnak a jövőbeni sorsáról van szó. Nem választási sanszokról, jövőbeni sorsáról van szó, hogy hogy határozzuk meg politikai helyünket ebben a térségben."

Ma a hungarista söpredék erősebb, mint valaha. És én szeretnék egyetlen igaz embert látni a jobboldalon, aki kimondja, hogy a köztársaság közös érdeke ezeknek az embereknek az elszigetelése. Hogy vannak fontosabb kérdések is, mint hogy hogyan rúghatunk nagyobbat az ellenfelünkbe. Süllyed a hajó, uraim.

Megint téma a kettős állampolgárság?

Valaki elmagyarázhatná már nekem ezt a kettős állampolgárság dolgot. Most komolyan mondom, mert nem értem. Vagy ha értem, az még rosszabb. Azért hozom elő, mert Retkes Attila is előhozta (és Szent-Iványi nemrég helyeslően emlegette), hogy annak idején talán nem kellett volna az SZDSZ-nek elleneznie. Én már akkor sem értettem ezt a nagy bizonytalanságot, most meg különösen meg vagyok ütközve azon, hogy az összeomló SZDSZ romjain éppen ez lehet téma. Vagyis az az eszme, hogy állampolgári jogokat nemzeti identitás vállalása alapján kellene osztogatni (és megtagadni is, ugye). Aki magyar identitású, az nagyobb joggal lehet magyar állampolgár, mint aki, mondjuk, szerb identitású. Viszontag a szerb identitásúnak is jó, mert ő meg nagyobb joggal lehet szerb állampolgár, mint aki magyar. Esetleg több jogot is kaphatna, hiszen ő otthon van. Vagy nem erről van szó? De akkor miről? Én az állampolgári jogok és a nemzeti identitás minden összekutyulását elképesztő és veszélyes gondolatnak tartom.

Feladatok a jövő Neumann Jánosainak II.

Már van 3D-s mozi, de a filmek feliratozása nem sokat változott. Gyerekkorom óta figyelem, várom, hogy a digitális képalkotás mikor jut el arra szintre, hogy a mozifilmek felirata fehér háttéren is olvasható legyen. Mert azt már biztos észrevették a szakemberek is, hogy a fehér betű erre a célra nem alkalmas. És ha mégsem lépnek, akkor a háttérben bizonyára egy olyan méretű technológiai probléma áll, ami a tudomány mai állapotában nem megoldható. Várjunk tehát a jövendő géniuszaira!

Feladatok a jövő Neumann Jánosainak I.

Arra gondoltam, összegyűjtöm azokat a nagyszabású feladatokat, amelyeket a csúcstechnológiának meg kellene oldani a harmadik évezredben. Itt van például a hatos csomagolású ásványvíz vonalkódja.


Évtizedek óta vásárolom, és azóta okoz ez megoldhatatlan problémát a pénztárosoknak. Összegyűjtöttem a tipikus magatartásmintákat ezzel kapcsolatban.

• Próbálja az egyik palackot a csomagolás megőrzésével úgy forgatni, hogy a vonalkód leolvasható legyen. Ez néha sikerrel jár.
• Megkérdezi, szabad-e felbontani a csomagolást. Persze, szabad. Kiveszi a palackot, leolvassa, és ügyesen visszahelyezi.
• Már eleve feladja: valahogy a szemével megtalálja, és szépen bepötyögi a gépbe a kódot.
• A kedvencem: "Bontsa fel, legyen szíves, és vegyen ki egy üveget!"

Szóval itt a nagy kihívás. Ki lesz az a zseni a mai iskolások közül, aki feltalálja, hogy lehet leolvashatóvá tenni a csomagolt ásványvíz vonalkódját?

Beköszöntő

Az van, hogy van nekem egy zenei blogom itt. Meg van nekem egy Twitter fiókom itt. De néha meg van valami, amit leírnék, de nem illik a zenei blogba, és hosszabb, mint egy Twitter-poszt. Hát ezért próbálok egy ilyen hagyományos blogot is csinálni. Nem fogok ide sokat írni.