Post by Imre Knausz.
2014. május 28., szerda
2014. május 27., kedd
2014. május 26., hétfő
Sebezhetőség
A sebezhetőség tesz személlyé. Ezzel szemben a páncélok eldologiasítanak. Éspedig főleg azért, mert a páncélokkal magunk kezeljük dolgokként magunkat és a másik embert.
2014. május 25., vasárnap
Miért?
Van úgy, hogy az ember tudja: csak vérre, verítékre és könnyekre számíthat. És mégis akarja valami megfoghatatlan okból. Nyilván valami boldogságtöredékért, ami fontosabb az okosságnál.
2014. május 24., szombat
2014. május 22., csütörtök
2014. május 20., kedd
2014. május 18., vasárnap
2014. május 17., szombat
2014. május 16., péntek
Macskákról 5. Carlos
Az úgy kezdődött, hogy valaki felhívta a feleségem. Mi a lányokkal csak figyeltünk, és kiderült, hogy találtak valahol a Balaton környékén egy kölyökcicát elhagyatva, nem tudnak vele mit csinálni, kéne valaki, aki befogadja. Hát sajnos, mi nem tehetjük. És valóban, akkor éppen elég nagy volt a szaporulat nálunk. Voltak ilyen időszakok, amikor a normálisnál némileg több macska uralta a lakásunkat.
De ugye a kölyök, az más. Az már hiányzott. És amikor könyörgően néztünk a feleségemre, akkor ő is be kellett hogy lássa: neki is hiányzik már egy kölyökcica. Így került hozzánk a Balatonról Carlos, a vörös kéjenc. Mert valódi kéjenc volt, ha csak hozzáértünk, izgalomba jött. Játszott, simogattatta magát. Az első pillanattól megbízott bennünk, hanyatt feküdt, élvezte, ha a hasát simogatjuk. És harapott. Hihetetlen érzékkel és gyengéden. Ő volt az egyetlen macskánk, aki szeretett harapdálni, és soha nem kellett tőle félni, mert mindig tudta, hol a határ. Hogy a harapás csak játék, és nem szabad, hogy fájjon.
Carlos folyékony volt. Ezt elég nehéz megmagyarázni. Egy kicsit olyan volt, mint Dalí órája: eldőlt, és lefolyt az ágyról például. Mindenesetre nagyon megszerettük.
Néhány évig velünk élt. Aztán súlyosan megbetegedett, el kellett altatni, mert nagyon szenvedett, és akkor elment egy másik világba, ahol remélhetőleg még több testi örömben van része, mint ebben a földi siralomvölgyben volt.
2014. május 15., csütörtök
2014. május 13., kedd
2014. május 12., hétfő
2014. május 11., vasárnap
2014. május 10., szombat
2014. május 7., szerda
Minden az ég alatt
Le kéne már jönnöm a szerről, amelyet azért használok, hogy lejöjjek a szerről, amelyet azért használok, hogy lejöjjek a szerről, amelyet...
Minden csak jelölő, minden az ég alatt...
Minden csak jelölő, minden az ég alatt...
2014. május 6., kedd
2014. május 5., hétfő
2014. május 4., vasárnap
2014. május 2., péntek
2014. május 1., csütörtök
Macskákról 4. Zozi
Zozi eredeti neve Zorro volt, csak becéztük mindig. Persze azért lett Zorro, mert kandúrnak hittük, de aztán kiderült, hogy kislány.
Először még nem volt neve, mert csak fokról fokra közelítette meg a kerítésünket. Nagyon pici kölyök volt, és teljesen fekete. És sovány. Azzal kezdtük, hogy átdobáltuk neki a kaját, aztán egyre közelebb jött. Félénk volt, de végül átjött a kerítésen, aztán bejött a házba, aztán föltelepedett az ágyra.
Nemcsak mi viseltük gondját: Cirmi nem sokkal korábban lett ivartalanítva, de az anyai ösztönök megmaradtak benne. Az első pillanattól kezdve pártját fogta, a szájában vitte, ha kellett, és még szoptatta is. Szárazon persze.
Zozi megnőtt és meghízott. Nagyon is. Macsó után ő volt a másik olyan cica, aki mindig ölbe kívánkozott. Ha a konyhában ült a konyhaszéken, leültem a szobában a fotelba úgy, hogy lássuk egymást. Nem kellett sokáig várni, Zozi szaladt hamar, és bemászott az ölembe. Addig simogattam, amíg elaludt. És mindig elaludt.
Aztán elaludt végleg. Kb. egyéves lehetett, amikor megbetegedett, és az orvosok nem tudtak segíteni. Végzetesen lesoványodott, és végül a feleségem kezei között halt meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)