Lukáccsal Pécsett

Különös élményben lehetett részem a héten. A Történelem és osztálytudat megjelenésének századik évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Kerényi Károly Szakkollégium és a Pécsi Akadémiai Bizottság. A tanácsterem szépen megtelt, a hangulat mégis intim, családias volt. Fura érzés volt úgy ülni ebben a közegben, hogy egyáltalán senkit nem ismertem személyesen a jelenlévők közül. Talán én voltam az egyetlen kívülálló, lehet, hogy feltűnő is voltam: ki ez az idegen papó?

Mert a másik dolog, ami megkülönböztetett a többiektől, az a korom volt. Sok fiatal, néhány középkorú és Weiss János, aki – mint utánanéztem – néhány hónappal idősebb nálam: belőlük állt az előadói kar és a közönség egyaránt. (Ha nem számítjuk a megnyitó előadást tartó Vajda Mihályt. De nem számíthatjuk, mert csak virtuálisan volt jelen, és azután nem is kísérte figyelemmel az eszmecserét. Módja se volt rá, mert valami technikai nehézség miatt ő nem hallott minket.)

Az önmagában is fantasztikus, hogy ennyi fiatal érdeklődik Lukács százéves könyve iránt. De ami még gyönyörűbb: okosak, mint a nap. És ez nemcsak az előadókra igaz. Minden három előadásból álló blokk után kérdések és hozzászólások következtek, és az idő mindig kevésnek bizonyult a sok érdemi kérdés megvitatására. Ami engem illet: nemcsak sokat tanultam, de reményt is adott ez a két nap. Köszönöm!

A politizálásról

Ha a kormány folyton azt ismételgeti, hogy a pedagógus-szakszervezetek a baloldali pártokat képviselik, akkor miért nem lehet másfelől világosan kimondani, hogy a kormány pedagógus ellenes politikája viszont egyenesen következik általános politikai irányvonalából? Ez a harc a legszűkebb értelemben politikai harc, csak így lehet eredményes.

A politikus és az értelmiség

"És ne adj tanácsokat nekem, inkább segíts győzni!" Ezt talán Sonny mondja Tom Hagennek. De ezt mondja minden politikus az értelmiségnek, jobb, ha ezt szem előtt tartjuk. Olyan nincs, hogy a politikus nem tudja, hogy merre meddig, és majd az értelmiségi megmondja neki. A politikus mindig tudja, mit akar, legföljebb a részletek nem világosak. Az értelmiségi akkor és csak akkor tud a politikába beleszólni, ha a politikus eleve azt akarja, amit ő. Ebből persze sok minden következik. Az egyik ökölszabály, hogy fasisztákkal nem állunk szóba. (Ti. ők biztosan nem azt akarják, amit mi.)

Ageizmus

Én nem szeretném, ha valaki úgy méltatna, hogy a szívem mélyén húszéves vagyok. Én húszévesen segghülye voltam, és azzal hízelgek magamnak, hogy már nem vagyok az. De nem is ez: minden kornak megvan a maga méltósága, miért kell egy idős embert azzal dicsérni, hogy valójában fiatal?

A mennyei örömről

Háromféle öröm van. Van a hétköznapi öröm, pl. amikor kész vagy a takarítással. Van az ünnepnapi öröm, amikor rád mosolyog, akit szeretsz. És van a mennyei öröm, amikor két nap után végre kakál a csecsemő.

Hol (a k...) élünk?

Nem az a kérdés, hogy kutyaütő-e az ellenzék (persze, hogy az), és hogy hogyan tudna mégis győzni (sehogy). A kérdés az, hogy miért nincs ellenzéki narrativa, mi ez az egész őrület. Hol élünk?

Egy kicsit gyűlölöm

Hallgatom a (hozzám képest) fiatal társadalomtudóst. Ragyogóan okos, szépen, sőt lebilincselően beszél. Olyasmivel foglalkozik, amivel hajdanán egy kicsit én is, meg olyasmivel, amivel mindig szerettem volna. Hát csoda, hogy az idegeimre mászik? Egy kicsit gyűlölöm.