Különös élményben lehetett részem a héten. A Történelem és osztálytudat megjelenésének századik évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Kerényi Károly Szakkollégium és a Pécsi Akadémiai Bizottság. A tanácsterem szépen megtelt, a hangulat mégis intim, családias volt. Fura érzés volt úgy ülni ebben a közegben, hogy egyáltalán senkit nem ismertem személyesen a jelenlévők közül. Talán én voltam az egyetlen kívülálló, lehet, hogy feltűnő is voltam: ki ez az idegen papó?
Mert a másik dolog, ami megkülönböztetett a többiektől, az a korom volt. Sok fiatal, néhány középkorú és Weiss János, aki – mint utánanéztem – néhány hónappal idősebb nálam: belőlük állt az előadói kar és a közönség egyaránt. (Ha nem számítjuk a megnyitó előadást tartó Vajda Mihályt. De nem számíthatjuk, mert csak virtuálisan volt jelen, és azután nem is kísérte figyelemmel az eszmecserét. Módja se volt rá, mert valami technikai nehézség miatt ő nem hallott minket.)
Az önmagában is fantasztikus, hogy ennyi fiatal érdeklődik Lukács százéves könyve iránt. De ami még gyönyörűbb: okosak, mint a nap. És ez nemcsak az előadókra igaz. Minden három előadásból álló blokk után kérdések és hozzászólások következtek, és az idő mindig kevésnek bizonyult a sok érdemi kérdés megvitatására. Ami engem illet: nemcsak sokat tanultam, de reményt is adott ez a két nap. Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése