2018. június 23., szombat

Csodavárás

Azt mondják, a csodára várni gáz. De amikor nincs ésszerű remény, mire várhatnánk? Akkor hát nem tehetünk semmit? Dehogynem! Fel kell készülnünk a csodára.

Aranyos, családias

Az egész úgy kezdődött, hogy előző nap felhívott a szállásadó, hogy mikor érkezem. Ismerve az ilyen családias panziók szokásait mentegetőzni kezdtem, hogy ezt bizony éppen most nem tudom megmondani, bizonyára később az elvárhatónál, de majd előtte odatelefonálok. Erre azt mondja, nem is az, mehetek bármikor, de ha vonattal jövök, szívesen kijön elém a pályaudvarra. Mondom, hát még azt se tudom, de igazán nem kell fáradnia, majd megoldom. Jó, akkor csak annyit, hogy a 14 buszra kell felszállni... Ó, köszönöm, ismerem Miskolcot.

Végül nem is érkezem későn, megmutatja a szobámat. (A fürdőszoba kinn van, többen is használjuk, ennek nem örülök,  nem túl jó nadrágban menni zuhanyozni, jobb a nőknek, mindig van valami könnyű nyári ruhájuk erre a célra. Szerencsére sokat nem adok az illemre, hosszú póló és gatya is megtette.) Mi járatban van Miskolcon? Nem igazán van kedvem a beszélgetéshez: itt dolgozom. Elintézzük az anyagiakat? Jó, máris hozom a számlát. Én közben szórakozottan bekapcsolom a tévét, a Bartók Rádió jön be, kellemes, halk zene. Jön a gazda: rádiózik? Hát, mondom, csak most kapcsoltam be, majd meglátom. Mert át kell kapcsolni tévére, lázasan keresni kezdi a távirányítón a megfelelő gombot. Nagyon fáradt vagyok, szeretnék már levetkőzni, mondom, köszönöm, nem akarok tévézni. Ja, jó. Wifire szüksége lesz? Hát az nem ártana. Keresi a kódot, de nem találja. Áthozom a szomszédból. És tényleg, bekopog a szomszéd vendéghez, elkéri tőle a jelszót. És már meséli is: lakik a szomszédban egy régi vendég, most is jött a barátnőjéhez, de – az ujján mutatja, hogy – összevesztek, aztán most itt van. Oké, jó tudni a szomszéd magánéletét. Elintézzük a pénzt, hozott egy félliteres ásványvizet is. Tök kedves. Szokott kávézni? Hát igen. Reggel szívesen adok egy kávét. Ha megmondja, mikor kel, addigra hozom. Köszönöm, ezt nem tudom még, jó, akkor csak kopogjon be. Elmegy, hamarosan már alszom.

Reggel elköszönök, nem akarok kávét, de szerencsére úgy emlékezett, hogy nem szoktam kávézni. A felesége ennek ellenére nagyon invitál, végül megmos egy nagy csomag apró körtét, úgy mondják, Péter-Pál körte, ez érik legkorábban, jó lesz az útra. Nagyon szépen köszönöm. Közben eszembe jut, hogy a szobámban hagytam az ingem. Ó, volt, aki két nadrágot hagyott itt, szerencsére a következő héten is kellett jönnie. És részletesen megismerkedem a feledékeny ember magánéletével is. A gazda kikísér. Haza? Nem, dolgozom még. Mit dolgozik? Az egyetemen tanítok. Ó, volt egy hallgató, jogász, vizsgázni ment, egy tanárnőt akart mindenképpen elkerülni, de hiába, akihez ment, nem tudott jönni, és a tanárnő boldogan ajánlkozott, hogy majd levizsgáztatja, meg is vágta. Az öreg önfeledten kuncog. Merre megy? Busszal? Akkor ezen a kapun.

2018. június 22., péntek

Konferencián

#konferenciánvagyok
"emberi humánum"
"őket büntetéssel jutalmazzák"

2018. június 20., szerda

Ing

– Ööö... lesz ez a bizonyos érettségi csütörtökön.
– Igen. És?
– Illenék valami normális inget fölvenni, de nem tudom, van-e nekem olyan.
– Ugyan, persze, hogy van. Választasz egy világosat.
– De mindegyik mintás...
– Várj csak! Tavaly túrtam neked egy fehér inget. Direkt ezért, akkor is érettségiztettél.
– Tényleg, rémlik. De hol a fenében lehet.
– Nem tudom. Majd körülnézek...
– Hát jó esetben ott lóg a többi ing között, de nem nagyon hiszem.
Ott lógott. Csak fészket rakott a ráncában valami rovar. De könnyen le lehetett tisztogatni.

Stop

STOP SORS!
VEDD KEZEDBE!

Sorstragédiák

Önkormányzati sorstragédiák (sportstratégiák) #félreolvasás

2018. június 19., kedd

Erdő közepében

Erdő közepében akarok élni. Mézen és sáskán. Ja, mézet nem ehetek. Akkor csak sáskán.