2023. június 25., vasárnap

Megelőzzük a Nyugatot

Lehetséges-e, hogy Kelet-Európa mutatja a jövőt? Igen, ha világméretekben a hanyatlás korszakát éljük. Ezen az úton előrébb járunk, mint a fejlett Nyugat.

2023. június 23., péntek

Momentum

Elmentem a Momentum oktatáspolitikai konferenciájára, majdnem senki ismerős nem volt, csak ültem mint magányos érdeklődő. Wilhelm Móni jött oda hozzám, ezért nem voltam teljesen egyedül. De a lényeg, hogy nagyon fékezett lelkesedéssel mentem el, és aztán néha a könnyeimmel küszködtem, annyira jó beszédeket (igen, beszédeket, mert inkább volt politikai rendezvény, mint szakmai konferencia) hallottam. Először is én még nem hallottam Donáth Annát beszélni, nem is különösebben érdekelt a Momentum, de most nagyon tetszett: az is, ahogy beszélt, és az is, amit mondott. Azt mondta, annyi a baj az országban, hogy sokak szerint nem is lehet priorizálni, de szerinte lehet: az oktatás a legnagyobb probléma, és ők oktatás-központú politikát akarnak csinálni. Pont ezt írtam én is, mintha lesett volna. Pilz Olivér legerősebb mondata kétségkívül az volt, amit a Telex is kiemelt, hogy ebbe a helyzetbe belehalnak a kollégák. De tök igaza van. Pankotai Lili újra bebizonyította, hogy nemcsak egy véletlen incidens terméke, hanem kurva okos, nagyon jól látja a dolgokat. Ki merte mondani egy politikai rendezvényen, hogy a tanárok nagyon jelentős részét nem volna szabad gyerekek közelébe engedni. Fontos volt még Boros Tamás az Egyensúly Intézetből, ez szintén egy nagyon okos ember, ráadásul azt találta mondani, hogy a szerkezetváltó gimnáziumok nagyon károsak, ezt is kevesen merik kimondani. A kevesek közé tartozik Dukán András Ferenc, a Momentum oktatáspolitikusa / tanár, aki teljesen egyetértett ezzel. Ellentétben Horn Györggyel, aki kvázi megsértődött, és kevéssé összefogott előadásában többször visszatáért arra, hogy ezt a gondolatot megtapsolta a közönség. Őszintén szólva nem értettem, miről beszél Gyuri, aki egyébként nagy ember, és nagyon szeretem. Ez már az utolsó panelben volt, aminek nem vártam meg a végét. Bódis Krisztát még meg akartam hallgatni, őt már sokszor hallottam erről (Van Helyed Rendszer), hozta a szokásos színvonalat. Összességében nagyon pozitív csalódás volt a rendezvény, csak nehogy még momentumos legyek a végén!

2023. június 13., kedd

A bérgonoszok

Nagyon nehéz fölfogni, hogy lehet valaki fideszes országgyűlési képviselő. Azért kap pénzt, hogy semmit ne csináljon, csak megszavazzon minden nemzetellenes aljasságot. Szarért-húgyért adják el a becsületüket. Ennél aligha van lejjebb.

2023. június 8., csütörtök

Figyelmeztetés

Mielőtt megsértődnél, mert nem emlékeztek meg rólad, mindig figyelmeztesd magad: nem vagy te annyira jó. Ha tettél valamit, az biztosan jóval kevesebb, mint amit tehettél volna, ha jobb ember vagy. Ki vagy te, hogy figyelmet követelj magadnak? Térdelj le, és adj hálát az Úrnak, hogy egyáltalán tehettél valamit.

2023. június 1., csütörtök

Podcast-napló

Mostanában hallgattam meg a Megérett az idő a fiatal Lukácsra című beszélgetést. Sipos Balázst már egy ideje figyelem: kiemelkedő intellektus s nagyon szimpatikus figura. Egyszerűen örülök, ha hallgathatom. Forczek Ákos filozófiatörténész. Azt találta mondani, hogy Lukács Ontológiája letehetetlenül izgalmas olvasmány, továbbá, hogy a német idealizmus íve Leibniztől Lukácsig húzódik. Sipos is, Forczek is nagyon fiatalok ellentétben Mesterházi Miklóssal, akiről viszont azt tudtam meg, hogy a Lukács századik születésnapja kapcsán született kismonográfiák sorában írt egy könyvet a 20-as évek Lukácsáról, ami SB szerint fantasztikusan jó, viszont nem jelent meg, és nem hozzáférhető. Ez eléggé frusztráló.