Tldr. A demokráciával kapcsolatban az egyik legnagyobb tévedés – és a magyar rendszerváltás egyik ősbűne –, hogy azt hisszük: a demokrácia alapja az alkotmány és a jogszabályok. Ezek persze alapvetőek, de a legmélyebb alapok kulturálisak, sőt egy tág értelemben véve szinte azt mondhatnánk, nyelviek. Mert a jogszabályok ugyan elvileg pontosan fogalmaznak, de értelmezésre szorulnak, és egy ponton túl a definíciók már nem segítenek: ha az alapkérdésekben nincs egy hallgatólagos konszenzus, minden összekavarodik.
Mondok egy nem politikai példát. Ha látunk egy dohányzó kismamát, esetleg felháborodunk. De megtehetjük, hogy figyelmeztetjük: ezt nem kéne tennie. Ha visszakérdez, hogy miért, esetleg még jobban felháborodunk, de mégis el tudjuk magyarázni neki, hogy ez árt a magzatnak. Ha erre azt mondja, hogy semmi közünk hozzá, tovább nő a felháborodásunk, de belátjuk, hogy nem akar erről diskurálni, és még mindig a normális keretek között vagyunk. Ha viszont visszakérdez, hogy ez miért baj, furcsa fordulatot vesz a beszélgetés: elveszítjük a szavakat. Ugyanígy vagyunk például az emberi jogokkal. (Jut eszembe, az imént is azokról beszéltem.) Hogy egy konkrét eset jogsérelemnek számít-e, ebben segítenek a kifinomult definíciók, de egy ponton túl csak a sok korábbi konkrét megítélésen (hagyományon) alapuló "jogérzék" dönt. Ha ez nincs, kicsúszik a talaj a lábunk alól. Még inkább ez történik, amikor vitapartnerünk nem érti, miért baj az emberi jogok megsértése. És pontosan ez az elbizonytalanodás játszódik le világszerte, és különösen Kelet-Közép-Európában. A hagyomány elvesztéséről van szó, és nemcsak az ún. demokratikus hagyományokéról, amik nem is nagyon vertek gyökeret nálunk, hanem általános múltfelejtésről, a közös értékek hiányáról, arról, hogy minden magyarázatra szorulna, de nem elégséges a nyelv ahhoz, mindent megmagyarázzunk. Az ún. tabukat feszegető beszédmódban éppen ez fejeződik ki. A kulturális hagyomány egyik lényege ugyanis éppen az, hogy tudjuk, mi számít tabunak. Pl. nem nyitunk vitát arról, hogy tolerálható-e az emberevés.
Mi következik ebből? Pl. az, hogy az iskola innen nézve eminensen nagypolitikai kérdés, és hogy a magyar közoktatás évtizedek óta tartó kudarca közvetlenül felelős a demokrácia összeomlásáért. Aztán még az is, hogy a demokráciát – ha egyszer újra nekifutunk – nem állapotként, hanem projektként kell felfogni, valami olyanként, ami nem van vagy nincs, hanem "építeni" kell. Lehet, hogy egy egészen más alkotmány keretei között.
