A teljesítményorientált egyetemről

Most az egyetemek privatizációjának idején különösen nagy hangsúlyt kap a teljesítményorientáció. Ennek kapcsán érdemes megnézni, hogy a teljesítménymaximalizálás szempontjából miben is különbözik egymástól egy vállalat és egy egyetem vezetése.

Bár tudjuk, hogy a vezetéselmélet a vállalatvezetést is jóval árnyaltabban közelíti meg, ott azért alapból mégiscsak túlkínálat van munkaerőből, és ebből sok minden következik. Elsősorban az, hogy a dolgozók szigorú ellenőrzése, a jutalmazás és büntetés elve képes hatékony lenni. Az egyetemeken ez alapból sem ilyen egyértelmű, Magyarországon pedig eleve teljesen téves lenne egy ilyen vezetési stratégia.

1. Az oktatók egy részének speciális felkészültsége – publikációs mutatói, nemzetközi kapcsolatai stb. – nehezen nélkülözhetővé, sőt néha egyenesen nélkülözhetetlenné teszik az adott oktatót nemcsak az oktatás színvonala érdekében, hanem pl. akkreditációs okokból is.

2. Hasonló a helyzet bizonyos minősítettségi mutatókkal: doktori fokozat, habilitáció, nagydoktori cím. Sokszor valójában verseny van az egyetemek között a megfelelő oktatóért, és nem a munkavállaló, hanem a dékán bont pezsgőt a munkaszerződés aláírása után. (Munkaerő-hiányos helyzet.)

3. A tanársegédek (a szellemi utánpótlás) fizetése annyira alacsony, hogy azzal a képzettséggel, amivel rendelkeznek, sokszor sokkal kedvezőbben tudnának elhelyezkedni a versenyszférában, mint egy egyetemen.

4. Lényegében ugyanez a helyzet az adminisztrátorokkal. Valójában az egyetemek a legritkább esetben tudnak olyan ügyintézőt alkalmazni, aki olyan speciális skillekkel rendelkezik, mint a gépírás vagy az Excel-használat.

Mi következik mindebből? A helyzet az, hogy az egyetemi oktatók jelentős része valójában szívességet tesz az egyetemnek, hogy ott dolgozik, és nem másutt. A vezetők legfontosabb feladata tehát az, hogy – szalonképesen mondva – a tenyerükön hordozzák, úgy dédelgessék a beosztottakat. Magyarul: nincs fontosabb, mint a jó munkahelyi légkör, az otthonosság és biztonság, az alkotó szellem aurájának megteremtése. Különben elmennek a legjobbak, és csak a pusztulás várható.

Persze csak abban az esetben, ha nem az egész egyetemi működés lepapírozása a cél. Mert azt bárki meg tudja csinálni.

Ha polgi lennék

Ha én kerületi polgármester lennék, biztos mondanék néha hülyeségeket. (Enélkül is megteszem.) De azt biztos meg tudnám oldani, hogy egyáltalán ne beszéljek se Hitlerről, se a Time magazinról.

A pártállamról

A létezett szocializmus államát pártállamnak szokás nevezni, az akkor uralkodó kommunista pártokat pedig állampártnak. Joggal, hiszen párt és állam ebben az időben szinte szétválaszthatatlanul összefonódott. Az is közhely, hogy az állami intézményrendszer mintegy megkettőződött ebben a rendszerben: a szűkebb értelemben vett állami intézmények mögött ott álltak a funkcionálisan nekik megfelelő pártintézmények. Magától értetődő, hogy ebből sok ésszerűtlenség következett, engem azonban jobban érdekelne, hogy mi volt ebben az ésszerű. Úgy értem, az én – elismerem, nagyon gyarló – ismereteim szerint nem igazán kutatott kérdés, hogy mitől volt "adaptív" ez a kettős rendszer, azaz mi indokolta, hogy ilyen sokáig – az elejétől a végéig – töretlenül fennmaradjon. Az a sejtésem, hogy e kérdés felvetése nélkül nem igazán érthető meg a szocializmus jelenségvilága. (Én persze gondolok erről valamit, de az még ahhoz is túl megalapozatlan és homályos, hogy egy ilyen posztban megírjam.)

Ingyen megtisztulás

Félreolvasás: Próbáld ki a Purgatóriumot ingyen! (Prémiumot)

Mire gondolt?

A szerző már csak azért sem mérvadó a mű értelmezésében, mert pár év múlva hol emlékszik ő már arra, hogy mire gondolt.

A női princípiumról

Szerintem van olyan, hogy női princípium meg női gondolkodás meg a világ női értelmezése. Csak néha férfiakból jön elő. #genderőrület

A nemzeti egységről

"Ugyanakkor új fejlemény, hogy az ellenzék nélkül is létrejöhet nemzeti egység" – mondta eltűnődve Gulyás Gergely. Kövezzetek meg, de ezt gondolom: az ellenzék nélkül persze nem jöhet létre a nemzeti egység, de a kormány és lakájai nélkül nagyon is. Sőt, éppen ez a feladat adatott számunkra.

Az imperfekcionista

Rájöttem, mért szeretem annyira Fűzy Gábort, a bárzongoristát. Mert ő is imperfekcionista, mint én. Hetente többször élőzik, improvizálja a dalokat, elfelejti a szöveget, bajlódik a közvetítés technikájával, de nem zavarja. Valóságos.

A pezsgőbontás hiányáról

Események, amiket nem ünnepeltem meg

Visszatekintve az életemre, félni kezdek, hogy talán egy örülni nem tudó száraz ember vagyok, de az a helyzet, hogy egy csomó dolgot eszembe se jutott megünnepelni, bár megkönnyebbülést persze éreztem. Nem bontottam pezsgőt, amikor
– leérettségiztem,
– felvettek az egyetemre,
– leállamvizsgáztam (el se mentem a diplomaátadóra),
– doktori és kandidátusi címet szereztem,
– felvettek (bármelyik) munkahelyemre.

És ne gondolja senki, hogy ez azért van, mert mindez nekem könnyen ment. A szüleim tanulatlan munkásemberek voltak, szóval nem az anyatejjel szívtam magamba az ablativus absolutust. Ez valami fura szemléleti dolog, hogy másképp állok ezekhez a dolgokhoz, mint sok fiatal, aki fura szertartásokkal ünnepli a diplomáját. Nem tudom...

Vajon ide tartozik-e, hogy lakodalmam se volt. Talán igen.

Széthull

Nagyon úgy tűnik, hogy július 3-án ismét közönség előtt mondhatom a magamét – a Magyar Pedagógiai Társaság taksonyi Staféta Táborában. Megtisztelő a meghívás, de mostanáig nem sokat gondoltam rá, talán egy kicsit el is felejtettem... annyi minden volt. Most viszont barátaim beleírtak a programba, és el kell gondolkoznom arról... hogy miről. Hát azt hiszem, erről: a magyar (és talán nemcsak a magyar) közoktatást a gyökértelenség pedagógiája uralja. Elégetjük a hagyományt – szelíd könyvégetés –, aztán: mint oldott kéve...

Széljegyzet Dosztojevszkijhoz

Én azt hiszem, hogy a hit senkit nem tesz erkölcsösebbé. Az összefüggés inkább fordított: az erkölcsi elkötelezettség megalapozhatja a hitet.
#széljegyzetDosztojevszkijhoz

Vasalódeszka

Gondolom, mindenki tud említeni teljesen hasznos és hétköznapi tárgyakat, amelyek kimaradtak az életükből, mert se gyerekkorukban nem volt nekik, se felnőtt korukban nem szerezték be. Nekem most két ilyen dolog jut az eszembe: a kenyérpirító és... a vasalódeszka.

Nyugati tér?

Tegnap volt egy elég kategorikusan fogalmazó posztom az emlékezetpolitika ellen. Most sietek hozzátenni, hogy persze azt én is helyeslem és elkerülhetetlennek tartom, hogy a rendszerváltás után lezajlott egy nagy név-visszaállítási hullám. Akkoriban igazán csak a Marx tér átnevezése fájt, és nemcsak Marx művelődéstörténeti jelentősége miatt, hanem azért is, mert az nem hagyományőrzés volt, nem visszaállítás, hanem a tér vadonatúj nevet kapott. De ez legalább egy tárgyilagos, pragmatikus elnevezés, amivel senkinek nem lehet baja. ... Vagy mégis? Hogyhogy Nyugati tér? Mért pont nyugati? Ez azért elég libsi gondolat volt annak idején. Talán mégis vissza kéne térni a helyi tradíciókhoz, és Pekingi térnek, vagy még inkább Alma-Ata-i térnek átnevezni.

Kortársunk, Máté

"Ideges voltam, és befogadtatok."
Kortársunk, Máté

Ennyire sorsszerű

Nem azt mondom, hogy odavoltam a Fideszért 1989-ben, de azt azért álmomban sem gondoltam volna, hogy húsz év múlva ők fogják visszacsinálni a rendszerváltást. Igazából kurvára idegesít, hogy ennyire kiszámíthatatlan a jövő. Miközben ennyire sorsszerű.

A kollektív emlékezetről

A múlt közös és olyan, amilyen. Az utcanevek, a köztéri szobrok a közös emlékezet fenntartói, és nem arról szólnak, hogy eszményeket sulykoljanak az emberekbe. Fontos, hogy mindig újra megtaláljuk a múltban a hőseinket, de egyáltalán nem fontos, hogy kiirtsuk az emlékezetből a tévedéseinket. Egyszer azt írtam – lehet, hogy nem én találtam ki –, hogy ahol emlékezetpolitika van, ott meghal az emlékezet. Mindenesetre így gondolom.

Egy igazi kreténről

Most, hogy a bíróság írásba adta, hogy az ilyesmi rendben van, szeretném kijelenteni, hogy Bayer Zsolt egy szerencsétlen nyomorult rohadt kis proli és egy igazi kretén barom állat.

Temetés

"Ő se jött el az én temetésemre, én se megyek el az övére."
#beszélgetéseink

Trianonról 2

Az országfeldarabolók, a nemzetvesztők, a múltat kiradírozók, a hazát kiárusítók, a köpönyegforgatók ma Trianont siratják. A hányinger komolyan akadályoz abban, hogy én is sirassam. Sajnálom.

Trianonról 1.

Trianonban szétizélték a hazánkat. A legméltóbb emlékezés az lenne, ha végre elkezdenénk kitalálni. Hogy legyen.

Megint az őrökről

Azt hiszem, nem azzal van a baj, hogy rendőrök lesznek az iskolákban. Nincs benne a Bibliában, se Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, hogy az iskolában nem vigyázhatnak rendőrök az iskolapolgárok testi épségére. Azzal van baj, amikor elvonják a forrásokat az oktatástól, nem tesznek semmit egy épkézláb reform érdekében, magukra hagyják az iskolákban dolgozókat, hogy dögöljenek meg, vagy boldoguljanak, ahogy tudnak azért a semmiért, amit ezért kapnak. Aztán a felgyülemlő nem kevés problémát azzal kezelik, hogy rendőröket küldenek az iskolákba. Szóval a kontextus, barátaim, a kontextus, mint mindig.

A Pride-ról

Miért szeretem a Pride-felvonulásokat?

1. Kezdem azzal, ami teljesen érzelmi és szubjektív. Mert ezek a rendezvények – a résztvevők természetes nyitottságával – mindig a szeretet és a boldogság üzenetét hordozták, és remélem, ezután is ezt fogják tenni. Sajnos nem idegen tőlem a gyűlölet, néha képes vagyok gyűlölettől izzó kormányellenes jelszavakat skandálni, de ezeken a felvonulásokon maradéktalanul kereszténynek érezhetem magam.

2. Mert a politikai homofóbia fenyegető réme az egész világon feltűnt a horizonton. Magyarországon kiváltképp. És nem tudjuk még, mi lesz ebből. Minden tisztességes embernek kötelessége a fenyegetett csoportok mellé állni.

3. Végül a szivárványos zászló számomra nemcsak a szexuális kisebbségek melletti elkötelezettséget jelenti, hanem mindenféle sokféleség értékelését és védelmét. Mert minden ember "fenség, Észak-fok, titok, idegenség..." És ha ezt nem tudatosítjuk és védjük minden erőnkkel, a legrosszabbra számíthatunk.