2020. június 23., kedd

A pártállamról

A létezett szocializmus államát pártállamnak szokás nevezni, az akkor uralkodó kommunista pártokat pedig állampártnak. Joggal, hiszen párt és állam ebben az időben szinte szétválaszthatatlanul összefonódott. Az is közhely, hogy az állami intézményrendszer mintegy megkettőződött ebben a rendszerben: a szűkebb értelemben vett állami intézmények mögött ott álltak a funkcionálisan nekik megfelelő pártintézmények. Magától értetődő, hogy ebből sok ésszerűtlenség következett, engem azonban jobban érdekelne, hogy mi volt ebben az ésszerű. Úgy értem, az én – elismerem, nagyon gyarló – ismereteim szerint nem igazán kutatott kérdés, hogy mitől volt "adaptív" ez a kettős rendszer, azaz mi indokolta, hogy ilyen sokáig – az elejétől a végéig – töretlenül fennmaradjon. Az a sejtésem, hogy e kérdés felvetése nélkül nem igazán érthető meg a szocializmus jelenségvilága. (Én persze gondolok erről valamit, de az még ahhoz is túl megalapozatlan és homályos, hogy egy ilyen posztban megírjam.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése