Zozi eredeti neve Zorro volt, csak becéztük mindig. Persze azért lett Zorro, mert kandúrnak hittük, de aztán kiderült, hogy kislány.
Először még nem volt neve, mert csak fokról fokra közelítette meg a kerítésünket. Nagyon pici kölyök volt, és teljesen fekete. És sovány. Azzal kezdtük, hogy átdobáltuk neki a kaját, aztán egyre közelebb jött. Félénk volt, de végül átjött a kerítésen, aztán bejött a házba, aztán föltelepedett az ágyra.
Nemcsak mi viseltük gondját: Cirmi nem sokkal korábban lett ivartalanítva, de az anyai ösztönök megmaradtak benne. Az első pillanattól kezdve pártját fogta, a szájában vitte, ha kellett, és még szoptatta is. Szárazon persze.
Zozi megnőtt és meghízott. Nagyon is. Macsó után ő volt a másik olyan cica, aki mindig ölbe kívánkozott. Ha a konyhában ült a konyhaszéken, leültem a szobában a fotelba úgy, hogy lássuk egymást. Nem kellett sokáig várni, Zozi szaladt hamar, és bemászott az ölembe. Addig simogattam, amíg elaludt. És mindig elaludt.
Aztán elaludt végleg. Kb. egyéves lehetett, amikor megbetegedett, és az orvosok nem tudtak segíteni. Végzetesen lesoványodott, és végül a feleségem kezei között halt meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése