2014. július 29., kedd

A műszaki érzékről

Fura dolog ez a műszaki érzékkel. Ismerjük azokat az idős asszonyokat (és persze férfiakat is, de most a nőkről beszélek), akiknek problémát jelent a mobiltelefon használata. Azt mondjuk, persze, hiszen nem értenek a technikához. Aztán kiderül, hogy profi módon bánnak a varrógéppel, ami azért elég technikai dolog. Jó, tudom, hogy más, de mégis úgy érezzük, hogy van közös a két dologban. Talán tévesen. Az én anyukám nemcsak a varrógéppel bánt jól, hanem egész életében szerszámgép mellett dolgozott, de ha elállítódik az óra a kis rádióján, megvárja, amíg elmegyek hozzá, és megcsinálom. Na most az én műszaki érzékem viszont legendásan rossz, már gyerekkoromban ki lehetett üldözni a világból a fémépítővel, és körülbelül sem tudom, hogy mi az a kuplung. Ezzel szemben szűkebb (bölcsész) környezetemben úgy néznek rám, mint pc-gurura, aki olyan dolgokat tud, aminek ők a nevét sem értik (among the blind, ugye). Szóval fura dolog ez a műszaki érzékkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése