"Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól, akik megtalálták." Vajon André Gide gyakran idézett aforizmája szellemes paradoxon, vagy elvileg mindenki által követhető maxima (azaz olyan, amely megfelel Kant szigorú követelményének)? A paradoxon ugye abban rejlik, hogy ha az igazság megtalálása mindig csak illúzió (mert Gide szerintem ezt mondja), akkor elég álságos dolog annak keresésére biztatni. Mégis azt hiszem, hogy az idézet nem tartalmaz ellentmondást. Itt ugyanis olyan (metafizikai) igazságokról van szó, amelyek szimbolikus-metaforikus módon közelíthetők, de emberi értelmünkkel teljesen meg nem ragadhatók. Gide azt mondja, hogy aki úgy érzi, megtalálta az igazságot, az bizonyosan eltévedt, mert teljesnek látja a rész szerint valót, szó szerint értelmezi a szimbólumot, és igen, hatalmába kerítette a gőg: úgy érzi, előrébb jár az úton, mint azok, akik más irányból próbálnak közelíteni.
Jó, de elképzelhető-e olyan vallás, sőt egyház, amely ezt a maximát magáévá teszi? Amely relativizálja a saját dogmáit, és tisztában van vele, hogy azok csak gyarló emberi közelítések a titokhoz. Amely így tisztában van azzal is, és ezt tudatosítja a hívekben: hogy a dogmák elfogadása nemcsak jobbá, de okosabbá sem teszi őket másoknál. Én nem tudom, hogy ez lehetséges-e, de nem látok benne önellentmondást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése