Azt hiszem, általában túlértékeljük a viták jelentőségét a kommunikációs kultúrában. Tudom, most sokan fognak hülyének nézni, mert a jó demokratának állítólag életeleme a vita, a tudós emberről nem is beszélve. És igen, nem vitatom, hogy sokszor szükség van arra, hogy kulturált és szabályos módon a betonba döngöljük az ellentétes véleményeket, de azt állítom, hogy ez ritkábban szükséges, mint nem. A vitában győzni akarunk, és az igazság másodlagos. Azt szeretnénk, ha a kétkedők inkább a mi álláspontunkat fogadnák el, mint a másikét, és eközben az álláspontunk bemerevedik, mert a másik álláspontjának elfogadása behódolás és gyengeség lenne. Amiből aztán az is következik, hogy nem kell törekednünk a másik álláspontjának alapos megértésére, elég, ha megtaláljuk a gyenge pontját, amit látványosan támadhatunk.
Szerencsére nemcsak vita van, hanem pl. megbeszélés is. És lehet, hogy nagyobb figyelmet kéne fordítani a megbeszélés és tárgyalás kultúrájának fejlesztésére. A megbeszélés során
- közösen keressük az igazságot vagy a legjobb megoldást,
- nagyon figyelünk arra, hogy a másik mit akar mondani (a "belső szóra", amit gyarló külső szavakkal akar kifejezni),
- mi magunk is próbáljuk a legérthetőbben kifejezni magunkat,
- készen állunk arra, hogy bármikor módosítsuk az álláspontunkat, azaz meggyőzhetőek vagyunk.
Az ilyen megbeszélés természetesen nem ritkaság. Csak annyit akartam mondani, hogy ennek is van akkora, ha nem nagyobb méltósága, mint a vitának, és talán nagyobb gondot kellene fordítani az ehhez kapcsolódó készségek fejlesztésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése