Minden társadalom ismer bizonyos tabukat. Maga a szó eredetileg a természeti népek kultúrájára vonatkozott, hogy pl. a medve nevét nem szabad kimondani, hanem Erdei Öregnek kell nevezni. Később is a vallásokba ágyazódtak a tabuk, a zsidóknál pl. Isten nevét nem szabad kimondani, de tabuk az étkezési tilalmak is. Nagyon fontos átmenet a modern tabukhoz, amikor a tételes vallások olyan dogmákat rögzítenek, amelyek nem képezhetik vita tárgyát. (Hogy a tilalom megszegőit máglyán megégetik, vagy csak kiközösíti őket az egyház, az történelmi koronként változott.)
A modern (felvilágosult) ember általában gyanakvással néz a tabukra, és azt vallja, hogy azok gúzsba kötik a gondolkodást. Valójában azonban a tabuk a mi világunktól sem idegenek. Enyhén szólva is illetlen dolog pl. az emberevésről vitát kezdeményezni vagy a testvérházasságot népszerűsíteni. A történelem a modern világban szabadon kutatható, de pl. a holokauszt tagadását egy sor országban még a törvény is bünteti. Sokkal enyhébben kezelendő tabuk – de azért tabuk – fűződnek a hagyomány által szentesített művészeti kánonok, pl. az irodalmi kánon tagadásához is. Bárki gondolhatja pl., hogy Arany János vacak költő volt, de ha egy – formális vagy informális – tekintéllyel bíró ember ezt frivol módon nyilvánosan az arcunkba vágja, az tabusértés. Baj ez?
A tabukat jellemző módon a konzervatív gondolkodású emberek védik, miközben a liberálisok szeretik a dolgokat nem a hagyomány, hanem az ésszerűség oldaláról megközelíteni. Ám ha minden tabu megdől, alighanem fogódzók nélkül maradunk. Ha nincsenek egy társadalomnak közös meggyőződései, akkor lehetetlenné válik a kölcsönös megértés, és hirtelen minden lehetséges lesz. Kołakowski egy fordulatát felhasználva: akkor a legrosszabbra számíthatunk. A tabuk tehát nem vitathatók? Nem ezt mondom, csak azt, hogy a legnagyobb körültekintéssel, óvatosan és megalapozottan kell hozzájuk nyúlni. Szent Istvánt pl. egy nemzet közös tisztelete övezi. Berend Nóra nem azt mondja, hogy egy léha senki volt, hanem alapos történeti kutatásokkal bizonyítja, hogy sok minden, amit róla tudni vélünk, nem igaz. A többi majd kiforrja magát.
Óvatosan nyúlni a tabukhoz: ezt nevezem konzervatív minimumnak, azaz legalább ennyire minden demokratának konzervatívnak kell lenni. (Van más is, pl. hogy az életünk megszokott díszleteit nem változtatjuk meg alapos ok nélkül. De erről talán máskor.) Orbán ideológusaival (Schmidt Mária, Demeter Szilárd) nem az a baj, hogy kicsit sem konzervatívok, én lennék az utolsó, aki ezt számon kéri rajtuk, hanem hogy ezt a konzervatív minimumot is semmibe veszik. Én hajlamos vagyok ezt azzal elintézni, hogy mindhülye, de azt hiszem, inkább az az igazság, hogy "a legrosszabbra számíthatunk".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése