Befejeztem Tverdota György monumentális József Attila-monográfiájának első kötetét. A könyv csaknem 900 oldala a költő fejlődését 21 éves koráig követi nyomon. Erős volt bennem a kétely, hogy van-e ennek értelme, hiszen JA korai költészete egy elég terjedelmes, de nem nagyon lebilincselő korpusz. Ahogy TGY A kozmosz énekéről írja: próbára teszi az olvasó türelmét (vagy valami ilyesmi, most nem keresem ki). De nagyon nem bántam meg, hogy kitartottam. TGY nagyon gazdagon dokumentálva mutatja be, hogy bontakozott ki a tanulóévek során a zseni. Kitűnő minőségérzékkel különbözteti meg a 4-5 remekművet (következetesen ezt a szót használja) a sok átlagos verstől vagy éppen a "művészileg kevésbé sikeres" daraboktól. Lenyűgöző JA tudatossága: az első pillanattól kezdve profi költő volt, vagyis hivatásának tekintette a költészetet, ami azt is jelentette, hogy tudatosan tanult, csatlakozott irányzatokhoz, kereste a pártfogókat – nemcsak anyagi, hanem szellemi értelemben is. Várom a második kötetet, amely le is zárja a vállalkozást. (Fura megoldás, hogy az első kötetben sem irodalomjegyzék, sem tárgy- és névmutató nincs, ezért is nagyon kéne már a második.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése