# Olvasókör, terítéken egy már nem élő, de mégis kortársnak számító író nagyon híres regénye. Rajtam kívül jelen van egy pár középiskolás, két fiatal értelmiségi és egy középkorú író. Én most olvastam másodszor a könyvet, eléggé odavagyok érte, a többieknek nem igazán tetszik. Mondjuk, a középiskolások el sem olvasták, inkább csak elkezdték. Amikor rám kerül a sor, csak annyit tudok mondani, hogy én nagyon szeretem, de nem biztos, hogy pontosan meg tudom fogalmazni, miért. Mire az író annyit mond, hogy mert neked fontos a kánon.
Ez akkor elég rosszul esett, valami olyasmit mondtam, hogy engem nem érdekel a kánon, egyszerűen tetszik. De azóta sokat gondolkodom ezen, és egészen biztos, hogy nem voltam őszinte. Nyilván van olyan, hogy az ember azért olvas el valamit, mert mások (mérvadó emberek, tekintélyszemélyek) azt mondják, hogy jó. És olyan is van (velem biztosan), hogy elsőre nem tetszik, de azt gondolom, biztosan velem van a baj, és igyekszem megtalálni benne a jót, a fontosat. Azt, amit az okosok már megtaláltak. Azt gondolom, hogy ezzel az attitűddel nincs baj. Nem jó az, ha egy remekművet eldobunk az első nehézségeket érzékelve, jó viszont, ha van egy erő, amely rávesz, hogy ne adjuk föl.
# Szerb Antal írja A világirodalom története előszavában: “...az ember belső megérése irodalmi ízlés szempontjából úgyis abból áll, hogy lassankint rájön, hogy csakugyan nagy írók azok, akiket a hagyomány annak tart.”
# Meglehet, ez a tekintélytisztelet konzervatív dolog, és igen, ebben a vonatkozásban konzervatívnak vallom magam. Persze ez messze túlmutat a szépirodalom értékelésén. Egyszerűen annyi, hogy elismerem a hagyományban rejlő bölcsességet. És ez nem jelenti azt, hogy az embernek ne lehetne különvéleménye, vagy hogy műértelmezése ne térhetne el a kanonizált értelmezéstől. Vagy hogy tudományos álláspontja ne térhetne el a tankönyvek formuláitól. Csak arról van szó, hogy egy ilyen különvélemény megfogalmazásához nagy levegőt kell venni, és alaposan átgondolni, hogy ők miért, és én miért nem. Mert nagyon fontos és egészen alapvető dolog, hogy merjünk a saját értelmünkre támaszkodni, de éppolyan fontos, hogy belássuk saját értelmünk esendőségét, és azt, hogy vannak nálunk okosabb emberek. Akár akarjuk, akár nem, az, amit a saját értelmünknek gondolunk, jelentős részben maga is a hagyományon alapul. "If I have seen further it is by standing on the shoulders of giants." Ahhoz, hogy messzire lássunk, két dolog kell: óriások vállán kell állni, és jó szemmel kell bírni. Önmagában egyik sem elég.
# Egyszer meghívtak egy beszélgetőkörbe, amelynek az volt a célja, hogy a konzervatív pedagógia eszméjének itt és most használható tartalmat adjon. Érthető módon némileg idegennek éreztem magam ebben a társaságban, különösen mivel nem volt teljesen független a kormányzati forrásoktól. A bevezető előadás körvonalazta, hogy mi is az a konzervatív pedagógia, meg kell mondjam, nagyon szimpatikus módon, olyan nekem kedves fogalmak köré rendezve, mint hagyomány, műveltség, igazság, tárgyi tudás. Nekem annyi megjegyzésem volt, hogy ha ez a konzervatív pedagógia, akkor én konzervatív vagyok, de szélsőbaloldali konzervatív, mert én abban hiszek, hogy ezek a jótétemények mindenkinek járnak.
# Pedagógiai forradalomnak nevezem ezt az eszmét: a közoktatás olyan reformját, amely közkinccsé teszi a műveltséget. De megszerettem azt is, amit Kerényi Mari mondott egyszer, hogy neki a nézeteimről Gedali vágya, a gyengéd forradalom jut eszébe. Abban hiszek, hogy a dolgozó osztályok igazi érdeke a tudás, a tudatlanságból való kiemelkedés. És ez a tudás a világ ismerete, ami viszont – óhatatlanul – a hagyományon alapul.
A képen Beck András Olvasó munkás c. szobra látható. Forrás: kozterkep.hu
Aztírod Imre, hogy ha a hagyomány, a műveltség, az igazság és a tárgyi tudás a konzervatív pedagógia fő meghatározó tényezői, akkor te híve vagy a konzervatív pedagógiának (nem pontosan így fogalmaztál, de ez az értelme). A gond ott van, hogy a felsorolt (mondjuk) értékek sokféle igencsak progresszív pedagógiának is értékei lehetnek, vagyis ezekkel nem lehet meghatározni a konzervatív pedagógiát. Ad absurdum az igazság fogalmát az adaptivitással felcserélve (ami érték szempontjából nem nagy "áldozat") a radikális konstruktivista pedagógia is konzervatívként lenne beállítható, miközben ezellen minden porcikánk tiltakozik. A probléma abból adódik, hogy a felsorolt négy érték valóban része a konzervatív pedagógiáknak, de e paradigmák más sajátosságai sokkal inkább teszik azt sajátossá, "igazán" konzervatívvá. Ilyen a konzervatív pedagógia rigid, elitista gyermekszemlélete, a tanítás tartalmának részletes előírása, a pedagógus-tanuló kapcsolat mereven hierarchilus, hatalomalapú felfogása, a szelekció pozitív hatású eljárásként való értelmezése (az úgymond tehetségesek, valamint az úgymond lemaradók elkülönítése) - és még jó néhány olyan sajátosság említhető lenne, amelyek már valóban élesen megkülönböztetik a konzervatív pedagógiát a a progresszívektől. Úgyhogy Imre, szerintem te nem vagy konzervatív a legkevésbé sem. De el kell ismernem, a "konzervatív szélsőbaloldali" pozíciókijelölés igencsak blikfangos :))))).
VálaszTörlés